Elutasította a német külügyminisztérium, hogy népirtásként ismerje el Leningrád blokádját – mondta Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő moszkvai sajtótájékoztatóján.
„A Német Szövetségi Köztársaság hatóságai makacsul elutasítják, hogy hivatalosan népirtásként ismerjék el a Harmadik Birodalom által a nagy honvédő háború alatt a Szovjetunió népei ellen elkövetett emberiesség elleni bűncselekményeket. Mindenekelőtt nem hajlandók Leningrád ostromát ilyennek elismerni. Ez következik az NSZK külügyminisztériumának minapi válaszából, amelyet a berlini orosz nagykövetség jegyzékére adott, amely az orosz fél erre vonatkozó követelését tartalmazta” – mondta Zaharova.
Moszkva a német diplomáciai tárcához március végén intézett jegyzékben közölte: ragaszkodik ahhoz, hogy Berlin hivatalosan népirtásként ismerje el a Harmadik Birodalomnak a Szovjetunió területén elkövetett bűntetteit. A dokumentum szerint Németország „ellentmondásos módon kezeli” a múltat, mert amíg a gyarmati időszakban elkövetett bűneit Berlin népirtásként ismeri el, a Szovjetunió népei ellen elkövetett náci bűntettek vonatkozásában ezt elutasítja.
Leningrád – a mai Szentpétervár – csaknem 900 napig tartó ostromában 1941 és 1944 között mintegy 1,1 millió ember vesztette életét, rengeteg civil halt éhen vagy fagyott halálra a blokád miatt. A náciknak nem sikerült bevenniük a várost.
Az orosz diplomáciai jegyzék ismételten azt is kifogásolta, hogy Németország csak a blokád zsidó áldozatainak fizetett egyéni kártérítést.
A német külügyminisztérium korábban ismertetett álláspontja szerint Leningrád blokádja „rettenetes háborús bűncselekmény” volt. Az ENSZ 1948-ben elfogadott, népirtás elleni egyezménye előírja, hogy bíróságon kell felelősségre kell vonni a népirtás elkövetőit.