Második alkalommal szervezi meg a Bukfeszt magyar színházi fesztivált szeptember 27. és október 2. között a román fővárosban az öt erdélyi teátrumot tömörítő Magyar Színházi Szövetség (MASZÍN) – közölték hétfőn a szervezők.
Balázs Attila, a MASZÍN elnöke, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház igazgatója szerint a tavalyi bukaresti seregszemlén a társulatok egy új, többségében román közönség előtt tették magukat próbára, és a teltházas előadások azt igazolták, hatalmas az érdeklődés, érdemes visszatérni.
A Bukarestben élő magyarok, illetve román közönség idén a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a nagyváradi Szigligeti Színház, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata, a csíkszeredai Csíki Játékszín és a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház hét előadását tekinthetik meg a bukaresti Odeon Színház nagytermében és stúdiójában.
A Bukfeszt idei műsorán szerepel
Matei Visniec Exit című darabja Zakariás Zalán rendezésében,
a székelyudvarhelyi színház előadásában,
Visky András Caravaggio című darabja Visky Andrej rendezésében,
a temesvári társulat előadásában,
Luigi Pirandello Hat szereplő szerzőt keres című darabja Anca Bradu rendezésében,
a székelyudvarhelyi színház előadásában,
Boris Vian Le Schmurz című darabja Györfi Csaba rendezésében,
a nagyváradi
Szigligeti Színház és a Nagyvárad Táncegyüttes előadásában; Gianina Carbunariu Magyarosaurus Dacus
című darabja a szerző rendezésében, szintén a nagyváradi társulat előadásában,
Sheldon Harnick, Jerry Bock és Joseph Stein Hegedűs a háztetőn világhírű musicalje Erwin Simsensohn rendezésében,
a Csíki Játékszín előadásában,
Frederick Loewe és Alan Jay Lerner My Fair Lady
című darabja Andrei Serban rendezésében, a szatmárnémeti Harag György Társulat előadásában.
A közlemény szerint a kezdeményezők fontosnak tartják a tagintézmények népszerűsítését és a színházak közti kapcsolatok erősítését. A kisebbségi színházak kevésbé láthatók a román kulturális térképen, ezért az is cél, hogy a társulatok lehetőséget biztosítsanak a földrajzi távolság miatt távol maradó kritikusoknak arra, hogy a román fővárosban tekinthessék meg értékes előadásaikat.
A szervezők ugyanakkor szeretnék, ha előadásaikat a fővárosi nagyközönség is megismerhetné, hiszen minden új találkozás, minden új néző, főként azok, akik számára eddig ismeretlen volt a romániai magyar nyelvű színházak munkássága, egy újfajta perspektívát, egy friss nézőpontot és a színészek számára izgalmas megmutatkozási lehetőséget rejt magában.
A nem magyar anyanyelvű nézők számára az előadásokat román, valamint angol nyelvű felirattal játsszák.
A MASZÍN által kezdeményezett, a Román Színházi Szövetség (UNITER) együttműködésével megszervezett fesztivált az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala, a Communitas Alapítvány, valamint a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. is támogatja.