Az Európai Unió Tanácsa féléves magyar elnökségének célja, hogy az unió versenyképessége erősödjön, hiszen a globális versenyben Európa egyre inkább lemarad a tőkepiacokat és hatékonyságot tekintve – jelentette ki a pénzügyminiszter Brüsszelben.
Varga Mihály, az uniós tagországok pénzügyminisztereit tömörítő tanács (Ecofin) ülését megelőzően a versenyképesség növelését nevezte a legfontosabb gazdasági kérdésnek.
Kiemelte, az Európai Unió gazdasági kilátásait jelentős geopolitikai bizonytalanságok jellemzik, melyet az ellátási láncok töredezettsége, a nyersanyagárak alakulása vagy a nemzetközi gazdasági környezet problémái tovább nehezítik. Mindezek ismeretében Magyarország célja, hogy Európa mint kontinens, valamint az Európai Unió javítani tudja versenyképességét egyebek mellett a fejlesztések, kutatások, infrastruktúra-beruházások és a zöld átállás támogatásával, valamint a digitális átállással – magyarázta. A versenyképesség növekedése az állampolgárok jólétéhez, és az európai gazdaság ellenállóképességéhez is hozzájárul – hívta fel a figyelmet.
Kérdésre válaszolva a tárcavezető elmondta, Magyarország jelentős összegeket fizet azért, hogy déli határának védelmét biztosítani tudja. Az elmúlt években legkevesebb 700 milliárd forintot költött a határvédelemre. Közölte: arra kérte az Európai Bizottságot, hogy vegyen részt ebben a finanszírozásban, azonban ennek teljesítésére konkrét lépés nem történt.
A Pénzügyminisztérium (PM) MTI-hez eljuttatott közleménye szerint Varga Mihály azt is kiemelte, hogy nagy hangsúlyt helyeznek a gazdaságirányítási keretrendszer új szabályainak végrehajtására. Az európai szemeszter következő ciklusa az új szabályoknak megfelelően indul, az őszi csomag elfogadása pedig lehetőséget ad arra, hogy nagyobb hangsúlyt kapjon az európai versenyképesség – tette hozzá. „Ami a pénzügyi szolgáltatásokat illeti, a tőkepiaci unión belül a fő hangsúlyt a lakossági befektetési stratégia előmozdítására helyezzük, a bankunión belül fókuszunk a válságkezelési és betétbiztosítási keretrendszer felülvizsgálata lesz. Kiemelt feladatunk a Vámreform Csomag vitájának folytatása annak érdekében, hogy a kialakuló vámunió gyorsabban és hatékonyabban tudja kezelni a következő évtizedek kihívásait” – sorolta Varga Mihály.
A következő, szeptemberi pénzügyminiszteri találkozónak Budapest ad otthont – írta a PM.