A világ legnagyobb gazdaságainak pénzügyi küldöttségei megkezdték a tárgyalásokat a milliárdosokra kivetett globális minimumadó bevezetéséről – írja a CNN.
A G20-országok képviselői a brazíliai São Paulóban tartott csúcstalálkozón vitatták meg a milliárdosokra kivetett egységes adójavaslatot, két évvel azután, hogy megállapodtak a multinacionális vállalatok 15 százalékos minimális adóztatásában, amelyet egyébként mérföldkőnek tartanak szakmai berkekben.
Az EU Adóügyi Megfigyelőközpontja szerint a nagy országok szupergazdagjai jövedelmük jóval kisebb részét fizetik be adóként, mint az átlagemberek.
Vagyonukat pedig alig adóztatják, a tényleges adókulcsuk így mindössze 0%-0,5%.
Az illegális adócsalástól kezdve az adórendszerek kiskapuin át az alacsonyabb adókulcsú országokba való költözésig terjedő gyakorlatok mind-mind megfosztják a kormányokat az adóbevételektől, miközben az adósságok egyre csak nőnek.
A progresszív adózás a demokratikus társadalmak egyik alappillére
mondta Gabriel Zucman, az EU által támogatott kutatócsoport igazgatója a csúcstalálkozó vezetőinek.
Hozzátette, hogy a világ jelenlegi adórendszerei nem képesek „megfelelően megadóztatni a legnagyobb adófizetési képességgel rendelkező egyéneket”.
Az Oxfam múlt havi jelentése szerint „olyan országokban, mint Brazília, Franciaország, Olaszország, az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok, a szupergazdagok alacsonyabb tényleges adókulcsot fizetnek, mint az átlagos munkavállalók”.
A jótékonysági szervezet szerint a világ milliárdosainak közel 80%-a a G20-országokban él.Az EU Adóügyi Megfigyelőközpontja több korai elképzelés mellett azt javasolta, hogy
a milliárdosok nettó vagyonára – vagyis a vagyonuknak a tartozásaik levonása utáni értékére – globálisan legalább 2%-os adót kellene kivetni, ami becslése szerint évente 250 milliárd dollárt hozhatna.A javaslat értelmében a már most is 2%-ot fizető milliárdosokat nem terhelnék további adókkal.
A többek között az Egyesült Államokat, az Európai Uniót, Kínát, Indiát, Brazíliát, Szaúd-Arábiát és Argentínát is magában foglaló G20-ak közötti megállapodás elérése nehéz lesz, és nagyon hosszú időt vehet igénybe.
„Ez még csak az út kezdete. A társasági minimumadóról szóló tárgyalások évekig tartottak” – mondta Quentin Parrinello, az EU Adóügyi Megfigyelőközpontjának vezető politikai tanácsadója a CNN-nek.