Kifizetetlen számlák, hátralékos hitelek és biztosítások, küzdelem a szolid átlagpolgári lét fenntartásáért. Arthur Miller Az ügynök halála című drámája az 1940-es évek végén keletkezett és a második világháború utáni Amerikát vitte színpadra és filmvászonra. A darabot 1959-ben mutatták be először Magyarországon, a Blaha Lujza téri Nemzeti Színházban. A főszerepet, a legendás, de akkor már nagybeteg színész, Tímár József alakította. Bronzba öntött alakja, a mindenkori Willy Loman-ek szimbóluma, a mostani Nemzeti előtti szoborparkban látható. A színművet új fordításban, dramaturgiailag a jelenhez igazítva mutatta be a napokban a Centrál Színház, a férfi főszerepet Stohl András alakítja – vele találkoztunk a főpróba és a premier között.
Miller apjának virágzó üzlete volt, ami az amerikai gazdasági válság idején teljesen tönkrement. A lecsúszás tapasztalata az író személyes élménye. És ez a tapasztalat, a konfliktusos lét manapság igen sokak számára ismerős. Önhöz mennyire áll közel ez a figura?
Fogalmam sincs róla, hogy mennyire áll „közel” hozzám. Ez nagyon nehéz. Az ember, amikor színpadra megy és egy ilyen szerepet kell eljátszania, akkor furának találja a szót: eljátszani. Mert szerintem a színháznak és a színészetnek az a lényege, hogy magunkból valamit kihozzunk. Hogy abban a szituációban, amelyekben így vagy úgy viselkedik a szereplő – aki most éppen én vagyok -, akkor a valóságos énem milyen döntéseket hozna?
Azt hiszem, ez a kulcsszó: milyen.
Vajon én hol vagyok ebben a dologban? Otthon én milyen vagyok? Ilyen? Terrorizálom-e a jó célért, vagy csak rossz értelemben, indulatból a családomat? Vagy ennyire befolyásolom-e a gyerekeimet? Rosszul vagy jól, vagy változóan látom magamat, ahogy mondjuk Willy.
Azért bonyolult egy ilyen szerep, mert az embernek szembesülnie kell önmagával. Ez nagyon intim folyamat, ezért nehéz róla beszélni.
Ezt az embert lehet szeretni, de nagyon nehéz
Horváth Judit fotója
Könnyen vagy nehezen barátkozott meg Willy személyiségével?
Amíg az ember keresgél egy szerepet, főleg abban az esetben, amikor régi „cinkosa”, Alföldi Róbert a társa, és csupa érzékeny kollégával dolgozik együtt, örömteli a próbafolyamat.
Kipróbálhatja magát olyan szituációkban, amelyeket talán maga is megélt, legalábbis történtek vele hasonlók… Valószínűleg elhessegeti vagy eltussolja magában, ez mégsem ilyen volt, vagy nem ennyire kemény.
Ezekre a kételyekre jó érzés válaszokat találni. Jó érzés szörnyetegnek lenni. Büntetlenül kipróbálni egy színpadi helyzetben a szörnyetegséget.
Willy Lomant egyértelműen jellemezhetjük így: szörnyeteg?
Nem. Igen fontos, hogy megértsük, és a közönséggel megértessük, hogy ő is ember. Nem állítom, hogy mindenben oszthatnánk az ő igazságát, de ember, aki mindent megpróbál a családjáért, ha közben tévelyeg is. A darab címe: Az ügynök halála. Nekem nincs táskám ebben a verzióban, nem viszek semmit. Nem tudjuk pontosan, hogy Willy mivel ügynököl. Lehet, hogy autókat, lehet, hogy tucat festményt vagy porszívókat próbál eladni. Nem ez a lényeg, hanem az, hogy valamitől már nem megy az üzlet. Szerintem sokszor érzi, hogy egyre gyakrabban viselkedik szörnyetegként, mégis telve van szeretettel. A gyilkos vitákban felé is árad valamiféle szeretet és megértés a felesége és a fiai részéről is. Ezt az embert lehet szeretni, csak nagyon nehéz.
Mindenki elbeszél a másik mellett?
Igen. Ahogy az életben. Ebből fakadnak a kudarcok.
Horváth Judit fotója
A pénz hiánya fosztja meg őket attól, hogy megbékéljenek?
Nem, szerintem itt nem a pénz a lényeg. A nyomasztó pénztelenség csupán katalizátor. 20 év alatt óriási hazugsághalmaz gyűlt föl és rongálja az életüket. Amin már nem lehet terápiával segíteni. Willy még egy nagy súlyt helyez a családjára, megöli magát azért, hogy a többiek tovább tudjanak élni. Számomra legszebb a legutolsó két mondat, amit az özvegyen maradt Linda (Balsai Móni) mond: szabadok vagyunk, végre szabadok. És ez mindenre értődik. Az 500 ezer dolláros életbiztosítás nyilván helyre rázza őket. Én inkább azt gondolom, az a szabadság, hogy lekerül a borzalmas teher a családról, akit úgy hívnak, hogy Willy Loman.
Annyi minden történt már velem az életben
Az élet többször megpróbálta Stohl Andrást is, igaz?
Hát persze. Ezért játszom én ezt a szerepet. Nekem nyilván sok az élményanyagom. Azt szoktam mondani, hogy kevés olyan szerep van a világirodalomban, amihez ne lenne valami közöm, hiszen annyi minden történt már velem az életben.
A világirodalmat említve, mit gondol arról, hogy az a drámai vonulat, A vágy villamosa, Az öreg hölgy látogatása, Az ügynök halála – már csak A pillantás a hídról hiányzik a sorból -, megint nagyon keresett lett a jelen színházi világban.
Valószínűleg azért lehetnek népszerűek vagy keresettek, mert a kortársainkról, a nagyszüleinkről, anyáinkról, bátyáinkról szólnak. Mostanában azt hiszem, előtérbe került az emberi viszonyok milyenségének firtatása. Ha nehezebb az élet, ütősebben jönnek elő a konfliktusok. Érdekes dolog, hogy abban a kontextusban, ahogy általában a színészek szeretnek játszani, ahogy beindulunk, jön a löttyös érzelem. De Alföldi azt mondta, ne, mert nagyon elviszi más irányba magát az előadást és az alakítást is. Folyamatosan azt kérte, tartsam a gyeplőt, mindig az agy legyen az első, és utána jöjjön csak a szív. Willy Lomannek ugyanis szüntelenül jár az agya.
Minden mondatában az van, hogy mi a fenét lehetne csinálni? László Zsolt játssza a Willy fantáziájában feltűnő fivért, Bent. Szerinte úgy is szólhatna a darab címe: Az ügynök halála, avagy mi van egy ember fejében?
Minden előadáson végig kell élnem az apámmal való kapcsolatomat
Öt gyermek apja és egy kicsi lány nagyapja. A szülő iránti tisztelet megkövetelhető? Vagy természetesen adódik? A saját apaképe hogyan tükröződik Willy Lomanben?
Ebben a szerepben ez a nagyon nehéz. Nem lehet a kérdést megkerülni. Ha az ember tisztességesen akarja nem eljátszani, hanem a figurát megélni.
Az előadásnak az egyik nagy lehetősége és kockázata, hogy a nézők mind valakiknek a fiai, vagy a lányai, szülei, és így tovább. Kinek-kinek át kell gondolnia a saját életét, ez nem könnyű. Nekem pedig hatványozottan nehéz, mert minden próbán és minden előadáson végig kell élnem az apámmal való viszonyomat, a saját kapcsolatomat a gyerekeimmel. Én mit adok át nekik? Megnyomorítom-e az életüket azzal, hogy engem Stohl Andrásnak hívnak, hogy engem mindenki ismer, és valójában milyen ember vagyok. Ez csodálatos feladata a darabnak és ennek az előadásnak.
Más előadásokkal, a filmmel szemben nem szűrődik be a halálos karambol zaja. Ön csak moccanatlanul áll a félhomályban, így jelzi, hogy vége.
Az egy nehéz pillanat. De senki illúzióját nem akarom elvenni, ilyenkor belül leteszem a szerep terhét, bennem van az eltelt másfél óra, sőt a hat hétnyi próba. Nagyon várom a mai estét. Őszintén kíváncsi vagyok. Főiskolás érzésem van, szeretném már megmutatni!
