Az emberiség fantáziáját jó ideje foglalkoztató vörös bolygó, a Mars mellett másik égi szomszédunk, a Vénusz is hasonlóan érdekes, ám az előzőnél kevésbé népszerű égitest. Az Esthajnalcsillag néven is közismert planéta a Naprendszer egyetlen női alakról elnevezett tagja, amely legalább annyi izgalmas, ám rejtett tulajdonsággal bír, mint a Földünk átellenes oldalán leselkedő, háborúzó római istenség.
Az első, Vénusz közelébe férkőző, ember alkotta eszköz az amerikai Mariner–2 űrszonda, amely 1962-ben közelítette meg a bolygót, méréseket végzett, és az adatokat továbbította a Föld felé. Habár a Szovjetunió Venyera-programja egy évvel korábban már megkísérelt szondát küldeni a bolygóhoz, az csak néhány próbálkozás után sikerült. A Venyera–3 már forradalmi előrelépést jelentett, amely 1966-ban nemcsak elérte, hanem be is lépett az égitest légkörébe, ám tragikus módon a felszínbe csapódott. A Venyera–4 ugyancsak meglátogatta az atmoszférát, és immár légköri mérésekre is alkalmasnak bizonyult, ám a zord körülmények miatt a felszíntől 23 kilométerre valószínűleg felmondta a szolgálatot. Néhány évvel később sikerült a történelmi esemény, a Venyera–7 leszállóegysége sikeres landolást (vagyis inkább lezuhanást) hajtott végre a bolygó felszínén, a szovjeteket a Vénusz első „gyarmatosítóivá” téve, legalábbis szerintük.
A rejtélyes foszfin
Ezt a címet ugyanis a mai napig felemlegetik, mivel a Szovjetunió jelenleg az egyetlen ország, amelynek sikerült eszközt juttatnia a bolygóra. Az Orosz Szövetségi Űrügynökség, a Roszkoszmosz főigazgatója, Dimitrij Rogozin a Vénuszon élet nyomaira bukkanó legutóbbi vizsgálatok hírére ezért is utalhatott rá magabiztosan, hogy a korántsem rövid közös múlt miatt bizony az égitest őket illeti. Bár későbbi nyilatkozatában ugyan viccként hivatkozott kijelentésére, mégis ez a közjáték jól mutatja Oroszország érdeklődését a bolygó iránt. A hír még az ősz folyamán röppent fel, miszerint a Vénusz erősen savas felhőiben foszfin nyomaira bukkantak. Mivel a Földön ezt az illékony gázt mikroorganizmusok is előállíthatják, az első találgatások természetesen az élet egyik lehetséges jelének titulálták.
A foszfin (PH3) mérgező gáz, ami természetes úton keletkezik az óriásbolygók légkörének forró és magas nyomású alsóbb rétegeiben, majd a légkör tetejére felkeveredve megfigyelhetővé válik, ám ott rövid idő múltán le is bomlik.
Jelenlegi ismereteink szerint a kőzetbolygókon csak igen csekély mennyiségű foszfin keletkezik, nagyrészt napfény, villámlás vagy vulkáni tevékenység hatására, ám bizonyos mikroorganizmusok is képesek előállítani, anaerob, vagyis oxigéntől elzárt környezetben. A foszfin a felső légkörben hamar lebomlik, így ha megjelenik a mérési adatokban, az egyértelműen friss keletkezésre utalhat. Mivel a felfedezés óta egyértelműen sem igazolni, sem pedig cáfolni nem tudták, hogy élő szerves forrásból származik-e, erre további kutatásokból derülhet csak fény.
Vulkanikusan aktív bolygószomszéd
Ami viszont egyértelmű, és amely szintén a tavalyi év egyik úttörő eredménye a felhőbe burkolódzó égitest kapcsán, hogy kimutatható geológiai aktivitás jellemzi. A szakemberek már egy ideje úgy gondolják, hogy a kihűlt és megszilárdult belsejű Merkúrral és Marssal ellentétben a Vénusz felszíne jóval fiatalabb szerkezetű.
Erre olyan gyűrűszerű képződmények utalnak, melyek a – Hawaii-szigeteket jellemző földi forrópont-vulkanizmushoz hasonló – bolygó mélyéből származó, a köpenyen és a kérgen is áthatoló feláramlások nyomai. A kutatók számítógéppel próbálták elénk tárni a Vénusz felszín alatti folyamatait, az eredményül kapott nagy felbontású, háromdimenziós modellek egy része pedig kísértetiesen hasonlított a bolygót jelenleg is tarkító felszínformákhoz. Amelyik e mesterségesen generált alakzatok egyikéhez sem hasonlít, azokat eltérű fejlődési stádiumúnak gondolják. Az adatok szerint legalább 37, ám mindössze néhány helyszínen összpontosuló aktív régió található a planétán. A gyűrűszerű képződményeken túl lávafolyásokat is megfigyeltek a felszínén, amely tovább erősíti a bolygó mélybeli aktivitásának létezését. Jelenlegi ismereteink szerint a Föld és a Jupiter Ió holdja mellett a Vénusz a harmadik olyan égitest a Naprendszerben, amelyen vulkáni tevékenység működik, amit érdemes figyelembe venni a 2032-ben fellőni tervezett EnVision-űrszonda geológiai műszereinek elhelyezése során is.
Új lendületet kap a Vénusz-kutatás
Legutóbb októberben, a Merkúrt célba vevő BepiColombo-küldetés, az Európai (European Space Agency, ESA) és a Japán (Japan Aerospace Exploration Agency, JAXA) Űrügynökség programja keretében közelítette meg űrszonda a szépség istennőjét, legközelebb pedig idén augusztusban fogja.
A 2018-ban felbocsátott Parker-napszonda már sokadik ízben haladt el a bolygó mellett, egy páratlan fénykép készítése mellett lasszóként felhasználva annak gravitációját, hogy kellő sebességet elérve a Nap közelébe érhessen, melyre legközelebb áprilisban kerül sor.
A Vénusz tavaly júliusi megközelítése alkalmával készült rendkívüli felvételt a napokban hozták nyilvánosságra. A jövőben több effélére is számíthatunk, hiszen a Vénusz tanulmányozása a következő időszakban is új lendületet kap. A Roszkoszmosz által 2003 óta dédelgetett Venyera–D űreszköz koncepciója valósulhat meg az évtized végéig, melynek feladata egy minden eddiginél hatékonyabb radar segítségével részletesen feltérképezni a Vénusz felszínét. Az Indiai Űrkutatási Szervezet (Indian Space Research Organisation, ISRO) is mozgolódni látszik, a 2018-tól érlelődő terv szerint 2024 és 2026 között egy Shukrayaan–1 nevű keringőegységet is a Vénusz közelébe bocsátanak
