Maszkot nagyon régóta hordunk már. Járványok esetén sokszor védekeztek íly módon őseink is. Sok esetben a maszk minősége a társadalmi státuszt is jelentette. Akárcsak most, amikor egyre többféle mintázatú és minőségű maszk jelenik meg a piacon
A maszk a maga ezerféleségében már ősidők óta szerepet kapott az emberi társadalom életében. Míg az élők, ókortól kezdve hordott álarca rejtette, elváltoztatta viselőjét, a különösen a XIX. században és XX. század első felében (főképp híres emberekről) készített halotti maszkok a halálba átlépett személy hű képmását mutatták annak minden ízében, leplezetlenül.
A maszkok anyaga, mintája, szerepe, feladata a kezdetektől fogva sokféle volt.
Amikor a maszk presztízst jelentett
A törzsek varázslóinak általában fából faragott, sokszor félelmetes maszkja egyszerre mutatta az istenekkel társalgó varázsló kiváltságos helyzetét, és elrettenthette a beavatatlanokat, az ókori görög és római színházak nagyméretű, egyéni, kézzel faragott maszkjai padig nagy távolságból is jellemezték a szereplőt és hangulatát.
A középkorban igazán nagy keletje volt a maszknak-álarcnak! A gyakori járványok idején különösen a pestisdoktorok különleges, csőrös maszkokat hordtak, s a csőrbe helyezett mindenfelé gyógyerejű, illatos füvek illatával – és védőruhával is! – védekeztek jórészt kisebb, mint nagyobb sikerrel a kór ellen. Boldogabb időkben pedig mindazok álarcot öltöttek, akik el akarták titkolni kilétüket. Lehettek tilosban járó „úriemberek”, de gazemberek, gonosztevők is. És természetesen ott voltak a nagy farsangi, karneváli mulatságok, amikor szabad volt a vásár és álarcot öltött mindenki, aki csak tehette.
A maszk anyaga, kivitelezése általában viselője társadalmi státuszát is jelezte.
Lehetett egyszerű szövet, de gazdagon, akár ékkövekkel is díszített selyem, vagy bársony. Vasálarcot viselőről – XIV. Lajos állítólagos ikertestvéréről – is tudunk, méghozzá Voltaire révén, de ilyen álarcot senki sem viselhetett sokáig, mert ha tudott is volna enni, a kialakuló sérülések és a higiénia teljes hiánya miatt a vérmérgezés két héten belül menthetetlenül elvitte volna.
Hagyjuk is most el a művészi velencei álarcok, vagy New Orleans francia negyedének Mardi Gras (a Húshagyókedd francia nevéről elnevezett) karneváljának világát a szintén egyéni, csodálatos maszkokkal, szóljunk inkább egy keveset a maszkok társadalmi kommunikációt befolyásoló hatásáról!
A mindennapi életnek a mostani járvány idején sok helyen kötelező maszkviselete ugyanis nem móka, és hátrányát többen akkor is megérzik, ha jól szabott maszkot viselnek, nem szemüvegesek és meleg sincs – ami szintén hozzájárul a kellemetlenségekhez.
Kik azok, akik számára még a mindennapi érintkezések hatékonyságát is hátrányosan befolyásolhatja, hogy nem csak ők maguk, de a körülöttük levők is el kell takarják arcuk nagyobb részét? Mindazok, akik számára fontos, hogy beszélgetőtársuk gesztusait is lássák, ne csak a hangját hallják. Például a halláskárosultak, akik beszéd közben a beszélő száját is figyelik, hogy pontosan érthessék, amit hallanak. Az autisták számára is fontos a beszélő mimikája, ráadásul ők a szemkontaktust általában kerülik, így a maszkkal szinte az egész arcot „elveszítik”. És ott vannak a gyerekek is, főképp az egészen kicsinyek, csecsemők és egy-két évesek, akik számára egy száj-orr nélkül arc kifejezetten félelmetes is lehet. (Igaz, találkozhatunk egészen csöpp gyerekekkel is, akik engedelmesen viselik kicsiny maszkjukat – míg esetleg a számukra legalább olyan fontos sapkák, fejfedők ellen élénken tiltakoznak.)
Az érzelmeket is gátolja
Nehezebb maszkban az érzelmek kifejezése, ill. azonosítása is. Szerencsére a gond nem a mosoly, illetve a nevetés felismerésénél van. Ez már csak azért is nagyon jól van így, mert kevés dolog csillapíthatja gyorsabban az emberek közötti egyet nem értést, feszültséget, mint egy őszinte mosoly. Igaz, az arcmimika kevésbé érvényesül, a szemünk körüli nevetőráncok is másképp húzódnak össze, mint amikor mérgesek, idegesek vagyunk, ráadásul „halljuk” is, amikor valaki mosolyog, mert magasabb lesz a hangszíne – komoly beszédnél a hangszín sötétebb.
Sokkal nehezebb azonban egy maszkot viselő esetében megkülönböztetni két szintén gyakori reakciót, a félelmet és a meglepetést. Szemünk mindkét esetben általában tágra nyílik, szájunkat azonban félelmünkben összeszorítjuk, vagy széthúzzuk, míg meglepetésünkben „leesik az állunk” – de ezt is, azt is a maszk eltakarja.
Valóban sokkal nehezebb maszkban kommunikálnunk egymással?
A kérdés félrevezethető, ha kommunikáció alatt csak a beszédre gondolunk. A beszéd valamit szavakkal kifejezni, amit ezerféleképp tehetünk, és mint a neves nyelvművelő-színésznő, Péchy Blanka joggal mondta, írta: beszélni helyesen, bizony nehéz. Helyesen kommunikálni, illetve azt pontosan megérteni, ha lehet, még nehezebb.
Mert amikor beszélünk, akkor sem csak arra figyel a másik, amit mondunk, hanem tudva- nem tudva arra is, hogyan beszélünk. És ez alatt nem csak a megfogalmazás mikéntje, a hangszín, a mimika számít, az egész testünk beszél.
A mostani helyzetből még hasznunk is lehet, hiszen azzal, hogy esetleg jobban kell figyelnünk a másikra, ezzel erősödhet vele való kapcsolatunk, gesztusainak tudatos követése segíthet jobban megismerni őt is, magunkat is.
Jelenleg számtalan maszk van, és míg céljuk ugyanaz, hatásuk az emberekre korántsem! A szájat, orrot eltakaró sálak ritkán feszélyeznek bárkit is, a mókás, színes, egyéni maszkok, mondjuk pénztárnál várakozás közben, még idegenek közti kedélyes kis beszélgetések kialakulását is elősegíthetik. Miért is ne, hiszen, ha azt nem is mondhatjuk, hogy egy maszkban, de egy cipőben járunk. És ha így gondolunk a másikra, ahelyett hogy a maszkviselet miatt nehezebbé válna, még javulhat is egymás megértése.
