A matematikatanítás módszertanával foglalkozó nemzetközi konferenciát rendeznek Budapesten július 10. és 14. között – közölte a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet hétfőn.
A European Society for Research in Mathematics Education (ERME) kétévente tartja meg a CERME konferenciát, amely a kontinens legnagyobb,
a matematikatanítás módszertanával foglalkozó tudományos tanácskozása.
A rendezvénnyel lehetőséget kívánnak biztosítani a terület szakembereinek, hogy megismerjék az európai országokban folyó kutatásokat, továbbá kutatói együttműködéseket alakítsanak ki. Az eseményen
mintegy 950 kutató
vesz részt.
A konferencia célja, hogy
a matematikatanítás elméletével, módszereivel foglalkozó európai kutatókat közös gondolkodásra sarkallja,
ezáltal a tanácskozás szerkezete némileg eltér a megszokottól – hangsúlyozták.
A résztvevők a mintegy 30 tematikus munkacsoport egyikébe jelentkezhetnek, a tagok a konferencia ideje alatt együtt dolgoznak, majd prezentálják előadásukat.
Sokszínű palettából választhatnak a kifejezetten matematikai területektől – például az algebra, a geometria, a valószínűség-számítás vagy a statisztika oktatásától – a különböző korosztályok matematikatanításán keresztül a
technológiai, matematikatörténeti, illetve integrációval
foglalkozó témakörökig.
Mindez kiváló lehetőséget biztosít számukra az elmélyült munkára és az adott terület legkiválóbb kutatóinak megismerésére.
A munkacsoportok plenáris panelbeszélgetéseken oszthatják meg a többiekkel eredményeiket, ahol már szélesebb körben is lehetőség nyílik a vitára, a kutatók továbbá poszterüléseken is bemutatkozhatnak és kaphatnak visszajelzést munkájukról – ismertették a közleményben.
Két plenáris előadás is gazdagítja a programot, ezeket
Lovász László matematikus,
a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke és
Berta Barquero, a barcelonai egyetem oktatója
tartja.
Az ERME jövőbeli munkájával és irányaival foglalkozó ülések is lesznek a tanácskozáson, amelynek nemzetközi programbizottságát Paul Drijvers, az utrechti egyetem oktatója, a Freudenthal Intézet tudományos igazgatója vezeti – közölte a kutatóintézet.
Budapest egyúttal a YERME napoknak, a matematika oktatásával foglalkozó fiatal európai kutatók kétnapos rendezvényének is otthont ad, amelyet a hagyományoknak megfelelően a CERME konferencia előtt, július 9-10-én tartanak.
Az eseményen mesterszakos hallgatók, PhD-hallgatók, illetve frissen PhD-zett posztdoktorok találkozhatnak és ismerhetik meg az európai matematikaoktatás különböző irányzatait és képviselőiket.