Még teljes eséllyel csatlakozhatnak a Pénzmesterek pénzügyi vetélkedőhöz a középiskolások – közölte az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ).
A diákok pénzügyi tudatosságának fejlesztését segítő
2,2 millió forint összdíjazású versenyt
az ÖPOSZ a Gazdaságfejlesztési Minisztérium, a Pénzügyminisztérium és a Magyar Nemzeti Bank együttműködésével szervezi.
Az április 16-tól elindult versenyen
tavaly több mint 4000 magyar középiskolás diák mérte össze tudását.
A versenyzők hat héten át, minden héten egy kvízt kapnak 10 kérdéssel.
A legeredményesebb 50 versenyző jut a döntőbe. Aki esetleg kihagyna egy-egy kvízt, nem kell aggódnia, utólag is pótolhatja azt – írták.
A verseny
alapszakasza május 30-ig tart,
a döntőt június 5-től 16-ig rendezik.
A kvízekre a diákok a verseny weboldalán, a regisztrációt követően elérhető tudástár segítségével készülhetnek fel.
A 200 ezer forintos fődíj mellett számos különdíj várja a versenyzőket, felkészítő tanárokat, valamint az induló diákok iskoláit – közölte az ÖPOSZ.