1967 tavaszán a mexikói Chichén Itzá, az ősi maja város mögött egy kis repülőteret építő munkások hirtelen problémába ütköztek: ásatásaik során emberi maradványokat találtak a tervezett kifutópálya nyomvonalán. A repülőtér a Chichén Itzá-t meglátogatni kívánó VIP vendégeket hivatott kiszolgálni. Mivel a maradványok ilyen közel voltak egy jelentős régészeti lelőhelyhez, a munkálatokat le kellett állítani, amíg a csontokat meg nem vizsgálják.
A beruházók számára a remény a reptér gyors befejezésére hamarosan szertefoszlott, miután a helyszínre kihívott régészek felfedeztek egy chultúnt – egy esővíz tároló ciszternát, amelyet a maja mitológiában a halottak földalatti világába vezető bejáratnak tekintettek.
A ciszternához egy barlang (cenote) csatlakozott, amelyben több mint száz emberi maradványt találtak – majdnem mindegyikről bebizonyosodott, hogy gyerekek maradványa.
A repülőtér befejezésének sürgetése miatt a kutatók mindössze két hónapot kaptak a csontok feltárására és exhumálására.
Közel 60 évvel később a 64 gyermekből kinyert ősi DNS teljesen más megvilágításba helyezte a maják ősi rituáléit. A Nature című folyóiratban megjelent tanulmányban egy nemzetközi kutatócsoport feltárta, hogy a gyerekek – a Kr. u. 500 és 900 között megölt áldozatok – mind helyi maja fiúk voltak, ráadásul testvérpárok is.
Ezek az első ősi maja genomok, amelyek vizsgálatát publikáljuk
mondta Johannes Krause, a lipcsei Max Planck Evolúciós Antropológiai Intézet archeogenetikusa a New York Times című lapnak.
Az embert nagyon meghatja egy ilyen felfedezés
mondta Krause az amerikai újságnak, megjegyezve, hogy neki is van egy kisfia.
A maja fiúk genomjának kutatása nem az ősi rituálékkal kapcsolatos gyakorlatként kezdődött. A 2000-es évek közepén Rodrigo Barquera – ma a Max Planck Intézet immungenetikusa – azt remélte, hogy felfedezi Közép-Amerika egyik leghalálosabb járványának genetikai gyökereit az 1500-as évek közepétől a gyarmatosítók által behurcolt szalmonella járvány futótűzként terjedt a mai Mexikó területén.A következő évszázadban a betegség az őslakosok 90 százalékát megölte. Az ilyen járványok gyakran nyomot hagynak a túlélők immunrendszerében. E genetikai örökség feltárásához Barquerának és kollégáinak össze kellett hasonlítaniuk a gyarmatosítás előtti maradványok DNS-ét a járvány után született emberek génjeivel.
A chultúnban talált gyermekek egy ilyen prekolumbián csoportot képeztek, akikről biztosan tudták, hogy nem találkoztak a járvánnyal. Így 2015-ben a csapat engedélyt kapott arra, hogy koponyájukból DNS vizsgálatokhoz vegyenek mintát.
A csapat először a gyerekek nemét határozta meg. Ekkor bukkantak az első megdöbbentő eredményre: mind a 64 koponya fiúkhoz tartozott.
Újra és újra lefuttattuk a teszteket, mert nem tudtuk elhinni, hogy mindegyikük férfi volt
mondta Barquera.
Ez egyszerűen elképesztő volt.
A majákat tanulmányozó régészek korábban úgy vélték, hogy a maják fiatal szűzlányokat áldoztak fel. Ezt az elméletet azonban az elmúlt évtizedekben megkérdőjelezték, egy a Chichén Itzá-ban talált lelet alapján ugyanis kiderült, hogy az emberáldozatok többsége gyermek volt.
Ez nyilvánvalóan ellentmond annak a feltételezésnek, hogy fiatal, szűz nőket dobtak a cenoteba
mondta Jaime Awe, a Flagstaff-i Észak-Arizonai Egyetem régésze, aki egyébként nem vett részt a kutatásban.
A genetikai vizsgálatok azt is kimutatták, hogy a fiúk közül sokan rokonságban álltak egymással, köztük két egypetéjű ikerpár is volt. Hogy miért ezeket a fiúkat választották ki áldozatul, azt továbbra sem tudni – mondta Barquera. Feltételezések szerint állhat az is a háttérben, hogy a testvérekre, vagy a közeli rokonokra azért esett a választás, mert a maja kozmológia kulcsfiguráit, a Hős Ikreket (a Napot és a Holdat) szimbolizálják.
Barquera és kollégái úgy határoztak, hogy a fiúk maradványait átadják a Chichén Itzá környékén jelenleg is élő majáknak. A csapat összehasonlította a fiúk DNS-ét a Chichén Itzától mintegy egy órányi autóútra fekvő Tixcacaltuyubban élő majákéval, és erős genetikai folytonosságot találtak a két csoport között.
Ahogy Barquera várta, az 1545-ös járvány nyomot hagyott a majákon, és Tixcacaltuyub lakosainak génjeiben legalább találtak olyan mutációkat, amelyek a szalmonella-immunitással hozhatók összefüggésbe. A kutatócsoport megosztotta a helyi közösséggel saját, és más korábbi kutatócsoportok felfedezéseit. Ezek arra utalnak, hogy a maják ősei 9 ezer évvel ezelőtt már jelen voltak a régióban. A genetikai kutatások arra utalnak, hogy a félsziget maja népességének génjei viszonylag keveset változtak az évezredek során.
A DNS egyértelmű bizonyítékot szolgáltat arra, hogy ezek az emberek azoknak a népeknek a leszármazottai, akik a világ egyik legfejlettebb civilizációját fejlesztették ki
mondta Jaime Awe. Barquera hozzátette, hogy a vizsgálat résztvevői izgatottan fogadták a megerősítést, hogy genetikailag rokonságban állnak Chichén Itzá építőivel.
