A parázna pápa, aki évtizedekkel István előtt kereszténnyé akarta tenni Magyarországot

A „pornokrácia” utolsó pápája, XII. János ma 1060 éve, 964 május 14-én halt meg paráználkodás közben. Egyesek szerint megütötte a guta, mások szerint a felszarvazott férj ölte meg. Vele zárult le a pápaság történetének legzüllöttebb korszaka, s vele kezdődött a Német-Római Császárság kora. Általa lett volna kereszténnyé Magyarország, ha közbe nem lép az általa megkoronázott császár.

A 10. században Itália, mindenekelőtt Róma gazdag családjai birtokolták a pápai hatalmat. Ők döntöttek a pápa személyéről, akiket forma szerint Róma népe választott. Ekkor még szó sem volt arról, hogy a legmagasabbrangú egyházi vezetők, bíborosok válasszanak pápát maguk közül. A pápa kiválasztásában a papi tevékenységnek, papi minőségnek egyáltalán nem volt szerepe. A XII. János halálát megelőző havan évben működő tucatnyi pápát a Rómát uraló családok vezéralakjai, a matrónák juttatták a pápai trónra: Szeretőiket, rokonaikat, gyermekeiket… Ők is rúgták ki, vagy ölették meg őket.

A Latherán-bordélyház

Ezt a korszakot nevezik a paráznák uralmának, pornokráciának. XII. János pápasága idején közhely volt Rómában, hogy a Latherán valójában a város első számú bordélyháza.

A Tuscolo grófi családból összesen hét pápa került ki a 10-11. században. Ebbe a családba született bele XII. János is Octavianus néven. Ő volt az első, aki pápai nevet vett föl. Ez korábban nem volt szokás. A tizenegy korábbi János pápa mind Jánosnak született, a maga nyelvén persze.

A Tuscolók (a Colonnák elődei) voltak a nemesi pápaság korának legfőbb reprezentánsai. Ebben a korban csak római nemes lehetett pápa.

A Tuscolo családban a nők képviselték az erősebb nemet. XII. János dédanyja és nagyanyja, Theodora és Marozia építették fel a család egyeduralmát Rómában. Marozia és III. Sergius pápa törvénytelen gyermeke volt XI. János pápa. Marozia persze törvényes gyermeket is szült I. Alberichnek, Róma grófjának. Ő uralkodott II. Alberich néven, és az ő gyermeke volt Octavianus, a későbbi XII. János. Akinek már a nevét is úgy választották, hogy Augustus császárra, az egyeduralkodóra utaljon, és jelezze a gyerekhez kötött ambiciókat.

Lehet, hogy Octavianus II. Alberich törvényes házasságából született 930-ban, de sokkal valószínűbb, hogy az egyik ágyasától született 937-ben. II. Alberich édesanyját és mostohaapját taszította le Róma trónjáról, úgy vette a kezébe a hatalmat. 954-ben a halálos ágyán a római nemesek esküjét vette, hogy az aktuális pápa halála után Octavianust választják pápának. Ebben az évben a 17 éves fiú apja örökébe lépett Róma grófjaként, a következő évben pedig a pápa halála után valóban pápává választották. Egyszerre volt Róma grófja és püspöke, személyében egyesítette a világi és egyházi hatalmat, miként több pápa is ez idő tájt.

A Tuscolók Bizánc-pártiak és németellenesek voltak, de ez az orientáció tarthatatlanná vált, mivel a pápa-gróf uralkodásának elején kiderült, hogy hiába vezeti XII. János személyesen a csapatait, nem tudja megvédeni a német király nélkül a pápai birtokokat.

XII. János „két pogány között” próbálta megvédeni a hatalmát, amelyet egyrészt Itália királya, II. Berengár és az ő fia Adalbert veszélyeztetett, másrészt pedig I. (Nagy) Ottó, a német király. Az egyik ellen csak a másikkal, a másik ellen csak az egyikkel szövetségben állhatta a harcot.

Ottó éppen akkor lett Nagy, amikor XII. János pápa. 955-ben Augsburg mellett Lech mezején szétverte a magyar seregeket, kivégeztette Bulcsut és Lélt, s megmentette Európát a magyarok nyilaitól.XII. János tehát behívta Ottót. Szövetséget kötött vele. Császárrá koronázta.

A 9. század vége óta senki sem viselte a császári címet, azelőtt Nagy Károly és utódai korában nem a németséghez kötődött a császári cím. A Német-Római Császárság lényegében ekkor született meg, XII. János szentelte föl és Nagy Ottó szervezte meg.

A koronázás után néhány nappal ratifikálták a Diploma Ottonianumot, amelyben a császár garantálta a Pápai Állam sérthetetlenségét és függetlenségét Nápolytól Velencéig. A császár elismerte a pápaválasztás szabadságát is azzal, hogy csak a császár jóváhagyásával lehet pápát felszentelni.

Ezzel megnyitották a pápaságnak azt a korszakát, amelyben a német-római császárok befolyása alatt választódtak ki és működtek a pápák.

Vénusz pápája

XII. János azonban nem tartott ki a császár mellett. Többek között azért sem, mert Ottó a pápai állam felszabadított területeit ígéretével ellentétben magának tartotta meg. A pápa nagy nemzetközi szövetséget szervezett Ottó ellen. Ebbe igyekezett bevonni a cordobai araboktól a provence-i szaracénokon és a magyarokon át Bizáncig, akit csak lehetett.

Taksony fejedelem – Géza apja – már erősen foglalkozott a keresztény világhoz való csatlakozás gondolatával, kiváltképp az augsburgi csatavesztés után. Valószínűleg ő is kezdeményezte, hogy a pápa küldjön püspököt a magyarok megtérítésére. Ez a pápai szövetségszervezés keretében történt volna meg.

XII. János gyorsan püspökké szentelt egy Zacheus nevű embert, aki állítólag egy tudatlan gazfickó volt, de ezt csak Liutprand püspöktől, Ottó krónikásától tudjuk, aki mindenről Ottó érdekei szerint vélekedett. Mindegy is, milyen volt ez a Zacheus, mert őt a Tasony fejedelemnek küldött levéllel és a bizánciaknak küldött levéllel együtt elfogták Ottó emberei Capuánál, mielőtt útnak indult volna. Lehet, hogy az ország krisztianizálása jóval korábban történt volna meg, ha Zacheus eljut Magyarországra. I. Berengár fia, Adalbert az új szövetség nevében bevonult Rómába, ahol a pápa uralkodónak kijáró pompával fogadta. Róma két táborra oszlott. A császárpártiak fellázadtak a pápa és Adalbert ellen, s a fejlemények hírére Ottó 963 novemberében ismét Rómába érkezett. Adalbert és a pápa elfutott a császár elől Tivoliba.

Ottó császár rögvest zsinatot hirdetett. Összegyűlt vagy 90 püspök és érsek a birodalom minden részéből. A zsinatra meghívták a pápát, az egyetlent, akinek egyáltalán joga lett volna a zsinatot összehívni, de persze a pápa nem rohant ellensége karjaiba. Ekkor állították össze Liutprand püspök irányításával azt a terjedelmes bűnlajstromot, ami XII. János nevéhez hozzáragadt: a papi teendőivel nem törődött, szentmise alatt a kenyeret és a bort nem is vette magához, 10 éves fiút pénzért püspökké nevezett ki, a papszentelésért pénzt kért, és olykor a lóistállóban szentelt föl papokat. Péter és Pál templomait teljesen elhanyagolta, azokba beesett az eső. Az egyház szent edényeit kéjnőinek adományozta, s a kéjnőit állította több város élére. Megneveztek az összegyűjtött tanuk sok-sok nőt, akivel a pápa paráználkodott, akiket megerőszakolt, szüzeket, akiket megbecstelenített. A kéjtanyává változtatott lateráni palotát tisztességes emberek már nem is látogatták. Erényes nők nem merték meglátogatni az apostolok sírjait, mert a pápa senki erényét nem kímélte. Lelki vezetőjét megvakíttatta, házakat gyújtatott fel, a szent kereszt jelét nem tisztelte, nem használta. Ezzel szemben pogány isteneknek, Vénusznak, Jupiternek áldozott.

Némelyek Johanna, a nőpápa legendáját is XII. János hoz kötik. A 13. századból származó legenda szerint egy férfinak álcázott nő is uralkodott pápaként, mígnem egy körmenet alatt gyereket szült, így lepleződött le. A legenda változatai különböző századokra teszik a nőpápa működését, de Johanna alakjának a mintája egyes történészek szerint XII. János egyik kedvenc szeretője lehetett, akinek akkora volt a befolyása, hogy a rossz nyelvek szerint ő uralkodott a pápán és a pápa helyett.

Soha nem fogjuk megtudni, hogy a vádakból mennyi volt az igazság, mennyi a rágalom, de a római nemesség kezében lévő pápaság korabeli morális állapotát ismerve ezek plauzibilis vádak voltak, még ha el is túlozták, esetleg meg is tetézték azokat. Mindenesetre levonták a következtetést, hogy a pápa méltatlan a trónjára, és VIII. Leó néven másik pápát választottak.

Pápavész

Ez a Leó egy laikus német főtisztviselő, az apostoli irodát vezető protoscriniarius volt. A rómaiak többsége nem kedvelte sem a német urakat, sem a német pápájukat, s 964 januárjában felkelés tört ki ellene. Ezt a császár még leverte, hanem azután máshol akadt harcolnivalója, elvitte a seregeit, csak egy szerény helyőrséget hagyott Rómában meg túszokat vitt magával. A zavargások kiújultak, VIII. Leó elmenekült, XII. János pedig visszatért.

964 februárjában most már ő hívta össze a zsinatot, ahol Ottó császár zsinatának valamennyi határozatát semmisnek nyilvánították. Jelentős részben ugyanazok, akik azon a zsinaton is részt vettek. Minél drágább volt a köpönyeg, annál inkább forgatták.

Aki nem forgatta a köpönyegét, az bizony nagyon rosszul járt. A császár Rómában ragadt hívein a pápa, aki ugye egyben Róma grófja volt, kitöltötte bosszúját. Kit megkorbácsoltatott, kit megcsonkíttatott, kit kivégeztetett. Ő maga viszont reszketett a császár bosszújától, mert Ottó bármikor visszatérhetett, és a pápa rendelkezésére álló haderő jelentéktelen volt a császáréhoz képest.

Mielőtt azonban a császár bosszúja elérhette volna, 964. május 14-én Campagnában elhalálozott. Az egyik változat szerint paráználkodás közben megütötte a guta, a másik szerint a megcsalt férj vagy szerető döfte le, esetleg dobta ki az ablakon. Miután a pápa még csak 27 (legfeljebb 34) éves volt, fiatal az agyvérzéshez, a második változat a valószínűbb.

Rómában nem nagyon sajnálták, hogy a pápát elvitte az ördög, de a császár német pápáját sem kívánták vissza, ezért megválasztottak XII. János utódjának egy szent életű, tudós szerpapot, aki V. Benedek néven kezdett uralkodni.

A császár azonban nem tűrhette, hogy az ő beleegyezése nélkül, az ő elüldözött pápája helyett másikat válasszanak, s ezért már júniusban Rómában termett, vitte magával vissza VIII. Leót, a szent életű Benedeket pedig elfogatta. I. Benedeket kivetkőztették a pápai ornátusából, összetörték a pásztorbotját és száműzték. Isten jámbor szolgája mindezt tűrő lélekkel viselte, és Hamburgban tisztelettel övezve élte le, ami még az életéből hátra volt. Azonban VIII. Leó sem pápáskodott már sokáig. A visszatérése utáni év tavaszán meghalt. A rómaiak visszahozták volna a derék Benedeket, de még abban az évben ő is elhagyta az árnyékvilágot.

Ekkor végre beállt a dolgok új rendje. A császár akaratának megfelelő és rendes papi életet élő pápát választottak, aki a XIII. János nevet vette föl, talán, hogy kifejezze tiszteletét a római nemesség utolsó pápája iránt…