fbpx

Megkezdődött a magyar űrhajós végső kiképzése Amerikában

Megérkezett Houstonba az Axiom Space Ax-4 küldetésének teljes legénysége – köztük Kapu Tibor magyar űrhajós -, hogy megkezdjék kiképzésüket – közölte a houstoni központú cég a honlapján.

Az Axiom Space hivatalosan is bejelentette, hogy Magyarországgal, Lengyelországgal – az Európai Űrügynökség (ESA) támogatásával – és Indiával partnerségben a három nemzet egy-egy űrhajósát küldi fel a Nemzetközi Űrállomásra következő küldetése, az Axiom Mission 4 (Ax-4) keretében.

A küldetés amerikai parancsnoka, Peggy Whitson mellett Kapu Tibor és a lengyel Slawosz Uznanski küldetésspecialisták, valamint az indiai Shubhanshu Shukla pilóta lesz a legénység tagja.

A közleményben ugyanakkor megjegyzik, hogy a legénység kijelölt tagjai még a Nemzetközi Űrállomás működtetésében résztvevő nemzetközi partnerekből álló testület (Multilateral Crew Operations Panel) hivatalos jóváhagyására várnak

„Ez a küldetés kitágítja a látóhatárt az ambiciózus tudományos, technológiai és gazdasági célokat kitűző nemzetek számára” – hangsúlyozzák a közleményben, amely szerint az Ax-4 küldetés nagy hangsúlyt helyez a tudományos kutatásra, a technológiatesztelésre és az űr kereskedelmi célú használatára. A küldetés célja az együttműködés elősegítése a tudás, a források és a lehetőségek megosztásán keresztül a résztvevő partnerekkel, amelyek így megszilárdíthatják vezető szerepüket a növekvő űrközösségben – teszik hozzá.

Az Ax-4 küldetésének legénysége az Axiom Space vállalattal kötött megállapodások nyomán állt össze. A közlemény szerint a magyar kormánnyal 2022 júliusában írtak alá egyetértési nyilatkozatot és 2023 szeptemberében egy keretszerződést a magyar űrhajós feljuttatásáról.

Az Ax-4 Floridából indul majd a világűrbe a SpaceX Falcon-9 indítórakétáján, a Dragon űrhajóegység fedélzetén, és a várakozások szerint 14 napot tölt majd a Nemzetközi Űrállomáson. A lehetséges indulás időpontját egyelőre nem közölték.

A HUNOR – Magyar Űrhajós Program Facebook-oldala szerint Kapu Tibor és a magyar tartalékűrhajós, Cserényi Gyula már a múlt héten megérkezett Houstonba.

További hírek