Megtalálták volna Nefertiti sírját? – az egyiptológust kérdeztük

Tömeges fókapusztulást észleltek a Kaszpi-tenger dagesztáni partvidékén
2022-12-04
Jövőre is megrendezik a Doku7 vetítéssorozatot a VII. kerületben
2022-12-05
Show all

Megtalálták volna Nefertiti sírját? – az egyiptológust kérdeztük

Bács Tamás

Nefertiti sírjának ügyében patthelyzet alakult ki – mondta a Tudás.hu-nak Bács Tamás egyiptológus. Az ELTE Egyiptológia tanszékének vezetőjét az újabban felröppent szenzációs régészeti hírek kapcsán kerestük fel, de hogy választ kapjunk a kérdéseinkre, nekünk is mélyebbre kellett ásnunk.

Bács Tamás

Bács Tamás

A grandiózus élmény mellett, amit a piramisok látványa és nyilván a felkutatása nyújt, nincs abban valami nyomasztó, hogy a fáraók közismerten despotikus uralkodók voltak, és már életükben ilyen lehengerlő, önmagukat istenítő síremlékeket építtettek?

A tudományos világban éppenséggel küzdünk az ellen, hogy őket egységesen despotikus uralkodóknak higgye a közvélemény. Az ókori Egyiptom története során végig monarchia, vagyis királyság volt, nem pedig valami keleti despotizmus, ahogyan ezt még a huszadik század elején is gondolták. Ne felejtsük, az európai monarchiák uralkodói is mindig – ma is – „Isten felkent királyai”. Ez Egyiptomban is így volt. De valóságos emberekre, nem afféle madáchi fáraóra kell gondolni. A fáraók hatalma koronként változik. Az egyes uralkodók szintjén nézve pedig, közöttük is természetesen vannak gyenge, erős, tehetetlen vagy éppenséggel tehetséges uralkodók, mint bármelyik monarchiában. Bár úgy Kr.e. 3000 körül egy máig felismerhető, sajátos kulturális stílus teremtődött, ami elfedi előlünk a valóságos különbözőségeket. Fennmaradt forrásaink pedig csak nagyritkán engednek betekintést a faraónikus stílus teremtette kulisszák mögé. Egyiptom-képünket a 19. századtól nagyban a Biblia befolyásolta. A Bibliában a fáraó és országa, például a József történetben, vagy a mózesi könyvekben a száműzetés és a rabság helye. A bálványimádók és a fáraó istenítésének az országa, csupa negatívum. Itt elsősorban persze a többistenhit és az egyistenhit közötti különbség hangsúlyozásának szándéka áll. Az éremnek van azonban másik oldala is, hiszen az Ótestamentum más helyei viszont Egyiptomot, mint az elnyomás és a nehéz idők elől menedéket nyújtó országot láttatják. Nem véletlen viszont az sem, hogy például az Iszlám is, amely – ebben ótestamentumi gyökerekből táplálkozva -, nagyon negatívan áll az ókori Egyiptomhoz. A fáraó alakja a Koránban a zsarnok, a despota megtestesítője, a legfőbb gonosz, akinek uralma alatt dúl a bálványimádás és virágzanak az ehhez hasonló bűnös praktikák. Ez egyben arra is rávilágít, hogy a már Iszlámra áttért Egyiptomban miért volt nagyon nehéz vállalni a preiszlám múltat. Egyiptomban ugyanis az évezredek folyamán nagy vallásváltások történtek, amelyek természetesen kultúraváltást is jelentettek. Először is a Római Birodalom tartományaként a többistenhitről áttérnek a kereszténységre, majd az arab hódítást követően (Kr.u. 639-646) a kereszténység után az iszlámra. Ilyen radikális fordulatok például Kínában vagy Indiában nem mentek végbe, vagy nem ilyen formában.

Az ókori egyiptomiak többistenhite a mai ember számára igen különös, hiszen rengeteg istent tiszteltek. A laikus közvélekedés szerint gyakran állatokban is, tárgyakban is istent láttak.

Az egyiptomiak nem imádták az állatokat, ez egy gyakran félreértett vonása az óegyiptomi vallásnak. Ők az állatokban egyes istenek tulajdonságait vélték felfedezni. Úgy hitték, egy-egy állat azért ilyen vagy olyan, mert X vagy Y istenből, istennőből hordoz valami isteni jelleget. Mai szóhasználattal élve: ők az istenek avatárjai. A nagyközönség a világhírű amerikai filmből ismerte meg ezt a kifejezést, de mi ezt használjuk tudományos munkákban is. Például, az Ápisz bika a teremtő isten Ptah avatárja volt. Ugyanígy a templomi kultuszban részesülő istenszobraikat sem tartották azonosnak isteneikkel. Az egyiptomi istenekről kevesebb mítosz és színes történet maradt fenn, mint a görögökről, ami az egyiptomi istenek istenvilágukban betöltött szerepéből adódott. Isteneik, legalábbis a klasszikus vagy hivatalos felfogás szerint, kötve voltak bizonyos szerepekhez vagy funkciókhoz. Például Ré, a teremtő napisten, Anubisz, a halottak túlvilági vezetője, Ízisz, hitves és anyaistennő, vagy éppen Heka, a varázslás istene volt.

Kőpadból lett a piramis

És miért ilyen különleges, gúla formájú síremlékeket építettek?

Ennek egyszerű a magyarázata. Sírjaik fölé az emberek a világban nagyon sok helyen emeltek halmokat. A piramis csak egyfajta geometrizált formája a halomnak. De persze ez egy fejlődési folyamaton megy keresztül. Az első valódi gúlaalakú piramis csak a IV. dinasztia idején (Kr.e. 2613-2494) keletkezik. A korábbi sírokon egy téglatest alakú felépítmény volt, az úgynevezett masztaba (arabul: kőpad). Az első, Dzsószer fáraó (Kr.e. 2667-2648) számára épített piramis kialakításánál is több, egyre kisebb méretű masztabát tettek egymásra, így alkotva meg a lépcsős piramist. Ezt gondolta tovább valaki és nyilván eldöntötte, hogy a lépcsőket feltöltve, borítsák be az egészet egységesen, így hozva létre a gúlaformát. Valójában ennek a síremléknek a feladata a föld alatt nyugvó holttest őrzése volt. Kheopsz (egyiptomi formájában Hufu) ebből a rendszerből úgymond „kilóg”, mert míg a piramisokban a sírkamrák általában mindenütt a föld alatt vannak, az ő piramisában van ugyan egy alsó, befejezetlen járat, de a fáraó maga a piramis felső részében nyugodhatott. Az égbe emelkedő lélekkel szemben a hit szerint a holttestnek az alvilágban kellett pihennie.

Gizai piramisok - a halom volt az előkép

Gizai piramisok – a halom volt az előkép
Forrás: PxHere.com

Az ókori egyiptomi hitben ekkora szerepe volt a túlvilágnak?

Az egyiptomi vallásnak az egyik alapgondolata az újjászületés. Nem a reinkarnáció, hogy visszatérünk a Földre, hanem, hogy újjászületünk egy más minőségben. Hitük szerint a halottak, amikor újjászülettek, az istenvilág részévé váltak. Ezért is kellett bebalzsamozni, mumifikálni a holttestet, hogy képes legyen később újjászületni. Mert a testnek nem volt szabad elpusztulnia, hogy a lélek visszatérhessen belé, hiszen a test és a lélek szervesen összetartoznak.

Sokan úgy gondolják, hogy az ókori Egyiptomban halálkultusz volt, semmi mással nem törődtek, csak sírokat építettek.

Közkeletű tévedés. Persze, ha a síremlékekben a halotti szövegeket olvassa az ember, tényleg azt gondolhatja, hogy az ókori egyiptomiak mindenkor mániákusan a halállal foglalkoztak. Ha viszont megnézi azt, hogy az irodalmuk, vagy egy hajdani városból előkerült írott hagyaték miről szól, hát, az életörömről, apró-cseprő ügyekről vagy ünnepekről, de botrányokról és egymás elleni intrikákról ugyanúgy, tehát pontosan olyan mindennapi dolgokról, amelyek bennünket is körül vesznek. Ha az emlékeket egységben szemléljük, rájöhetünk, hogy az ókori egyiptomi nem különbözött más emberi közösségektől. Látni kell, hogy a halotti szövegeket megőrző sírok, elsősorban a gazdagok temetkezőhelyei kőből készültek vagy sziklába vájták őket.Viszont a városok, falvak épületei, ideértve a királyi palotákat is, az időnek kevésbé ellenálló vályogtéglából épültek.

A sírhely is politikai állásfoglalás volt

Sokan csak a Gízában álló három piramist ismerik, holott ugye, ennél sokkal több van Egyiptomban?

Gíza csak egy része a memphiszi temetőnek. Memphisz volt Egyiptom első, és faraónikus története során lényegében mindvégig fővárosa. A tőle nyugatra eső sivatagi területen volt a temető, egy majdnem száz kilométer hosszú terület (északon Abu-Roastól délen Médumig), amelyen az óbirodalmi és egyes középbirodalmi (Kr.e. 1985-1760) piramisok épültek, számuk harminc feletti. Egyrészt azért ilyen nagy ez a temető, mert nem lehetett sűrűn egymás mellé, csak a megfelelő szilárdságú, egyenletes talajt megtalálva, bizonyos platókra építkezni. Meg azért is, mert az, hogy ki kinek a közelében nyugszik, az tulajdonképpen politikai, ideológiai állásfoglalás is volt. Nem mindegy, hogy valaki mondjuk, egy korábbi dinasztia-alapító mellé építi a saját piramisát, mert ez azt jelentette, hogy azonosul annak a politikájával. Vagy úgy gondolja: ’új helyre építek, mert én egy új kezdet vagyok’. Egy uralkodó már életében korán elkezdi építtetni a síremlékét, és a mai kutatók számára rendkívül izgalmas felfedezni, hogy már a hely kiválasztásával, majd az építmény stílusával, díszítő elemeivel, vagy azzal, hogy az építmény melyik elődje piramis komplexumára hasonlít – hogyan hirdette az adott fáraó egész életében az uralkodói ideológiája alapjait, politikai hitvallását. Ide tartozik az is, hogy minden uralom elején megalkotják a fáraó titulatúráját, vagyis személyes neve mellett címei rövid, de tömör megfogalmazását adják uralkodói programjának. Ilyen például ’erős Ré világrendje’, vagy ’a Két Ország (ti. Felső-és Alsó Egyiptom) egyesítője’ – ki mit tartott az időszakban a legfontosabbnak hangsúlyozni.

Ilyen „eposzi jelzőkkel” az uralkodók üzenni akartak a népnek?

Ne felejtsük el, hogy a korabeli társadalom jórésze írástudatlan volt. A lakosságnak maximum 5 százaléka, ha tudott írni-olvasni. Ilyen körülmények között az uralkodók egyes számú „kommunikációs eszköze” a monumentális építészet volt. Az építmények mindenki számára láthatóak voltak (ha az ezekbe való belépés erősen korlátozott volt is), de az általuk hirdetett, közvetített üzenetek sokakat elértek. Az említett fáraói titulusok is idetartoznak, amelyek megismertették a néppel az uralkodó törekvéseit, és szájról szájra terjedve, eljutottak nagyon sok emberhez. Igaz ugyan, hogy egyes épületeket, mint a templomokat vagy palotákat hieroglif feliratok díszítettek, de ezeket nem sokan értették, hiszen még az írnokok alsóbb rétegei is csak az egyszerű folyóírást, az úgynevezett hieratikus írást ismerték és használták. A hieroglifák, a hieroglif írás ismerete már magasabb tudománynak számított.

Marhahús jutott az építők asztalára

Sokáig azt hittük, hogy a piramisokat rabszolgák építették.

Nemhogy nem rabszolgák építették, de nagyon jól tartott szakmunkások végezték a munkát. Számukat ma 20 és 30 ezer közé tesszük. Gízában már több évtizede tárják fel azokat a részeket, ahol ezeknek az építőknek a telepe volt. A fellelt állatcsontokból és növényi maradványokból az derült ki, hogy sehol Egyiptomban annyi marhát nem ettek, mint ott. A marhahús mellett a bab volt a másik tipikus étel, amely sok erőt és energiát adott. A társadalom elitjével szemben a falusi emberek általában nem ettek marhát, más húsféléket is legfeljebb hetente egyszer vagy kétszer. Inkább szárnyasokat, halat, illetve valamennyi disznóhúst fogyasztottak, ezek voltak a köznépi húsforrások. A piramisépítők viszont ehhez viszonyítva bőséges ellátást kaptak, mert kellett az energia. Hiszen nem az volt az állam célja, hogy az odarendelt sokezer képzett embert rossz körülmények között tartva, esztelenül halálra dolgoztassák őket.

És milyen technológiával dolgoztak? Hiszen több tonnás köveket kellett mozgatni, és olyan magas építményt is emeltek, mint ma egy 50 emeletes felhőkarcoló.

Valójában máig nem tudjuk. Pontosabban: régen és ma is műszaki szakemberek nagyon sokféle megoldást felvázolva igyekeztek rekonstruálni az építkezést rámpákkal, emelőszerkezetekkel, de egyelőre egyik verzióra sincs százszázalékos bizonyíték.

Láttam olyan képi ábrázolást, ahol nedves homokon szállították a hatalmas kőtömböket és egy munkás elől haladva, mindig locsolta a homokot, és így a köveket sokkal könnyebben lehetett tovagördíteni.

A mérnökeik rendkívül tehetségesek lehettek, nagyon egyszerű eszközökkel, de hihetetlen precizitással dolgoztak. Azt tudjuk, hogy modelleket használtak. Tehát megmodellezték, hogy mi készüljön el. Gízában például a Kheopsz piramis mellett közvetlenül konkrétan van egy ilyen „modell”, a nagy piramis belső járatait itt ugyanis jóval kisebb léptékben kivájták a sziklaplatóból, hogy megnézhessék hogyan működnek majd a különböző járat-magasságok a piramisban magában. De engem az egésznek az összeszervezése is lenyűgöz. Azt tudjuk, hogy például a gízai nagypiramis megépítésével Hemiunu herceg, Kheopsz fáraó unokatestvére volt megbízva. Az volt a feladata, hogy felépüljön a piramis komplexum annak minden elemével együtt, de ehhez hozzátartozott, hogy húszezer embernek szállást kellett kialakítani, gondoskodni kellett arról, hogy számukra mindennap ott legyen a vacsora az asztalon, hogy készenlétben álljon a szerszámjavító, aztán a szandálkészítő vagy a szabó, aki kijavítja a szétszakadt cipőt-ruhát, másnap pedig rendben érkezzenek a szükséges építőanyagok, a napi beépítendő kőmennyiség, és így tovább. És Hemiunu uralta az egésznek az infrastruktúráját, a logisztikáját. Hát, csak kiszámolni mekkora teljesítmény lehetett, hogy naponta hány hajónak kell átmenni a folyó túlpartjára a turai mészkőbányába a külső burkolókövekért, vagy, hogy hány ember kell a vontatáshoz, az emeléshez.

Lám, egy kiváló ókori menedzser.

Ez is nagyszerű emberi teljesítmény volt, azoké is, akik konkrétan az építést végezték. Az építők telepéhez tartozott egy temető is, amelyikben azok a munkások nyugszanak, akik ott haltak meg az építkezés közben, és, akiket nem vittek haza a szülőhelyükre eltemetni. Ezek csontvázának a vizsgálatakor kimutatták, a gerincükön látszik, hogy egész életükben óriási súlyokat emeltek és mozgattak.

A görögök az egyiptomiaktól tanultak

Kiváló fizikai és szellemi teljesítmények születtek az ókori Egyiptomban. Mi az, amiből komoly tudomány fejlődött ki?

Nagyon jelentős volt például a geometria. Úgy tudjuk, sok nagy görög tudós, így Thalész és Püthagorasz is Egyiptomban tanult, és bár ezt nehéz közvetlenül bizonyítani, tételeiket is az ott szerzett tudásra alapozták. Nem egyiptológusi sovinizmusból mondom, de a görögöknél a tudósi életrajzoknak afféle kötelező része lett az egyiptomi tanulás. Ma úgy mondanánk, hogy a c/v-be be kellett írni, hogy Egyiptomban tanult az illető. És „mindenki” Egyiptomban tanult, Platónig bezárólag. Tehát a mérnöki-matematikai tudomány mindenképpen fontos volt, bár, ami a matematikát illeti, a mezopotámiai matematika úgy tűnik bizonyos területeken előbbre járt. Sok esetben érezni is lehet, hogy átvételek történnek. De amiben Egyiptom vezető volt sokáig, az a gyógyítás, az orvostudomány. Mezopotámiából, Anatóliából is hívnak egyiptomi orvosokat, de később Perzsiából is. Ez részben a viszonylag sok fennmaradt orvosi papiruszból is kiderül.

Akkor óriási gyakorlatra tehettek szert.

Azt tudni kell, hogy az egyiptomi tudomány mindegyik területen alkalmazott tudomány volt, nem elméleti. A fellelt orvosi papiruszok – receptek. De például a matematikai feladataik is, amelyek fennmaradtak, mindig valamilyen célt szolgáltak. Egy példa. Az úgynevezett Újbirodalom (Kr.e. 1550-1069) idején az elit egy része tisztképzőbe járt. Mint, amilyen nálunk annak idején a Ludovika volt, vagy ma a NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Kara. Fennmaradt olyan szöveg, amely elárulja, hogy milyen képzést kaptak ezek a tisztek. Például ilyen feladatokat kellett megoldaniuk: „Ennyi és ennyi idő alatt hány emberre van szükség, hogy x mennyiségű vályogtégla készüljön el? Vagy: „Mekkora rámpa kell ahhoz, hogy x számú ember y súlyú követ (szobrot) fölvigyen z magasságra?” Ezek mind matematikai feladatok, de nagyon célirányosak, gyakorlatiasak. Úgy gondolom, az egyiptomiak meg a görögök között elsősorban az a különbség, hogy az a fajta elvont filozófiai gondolkodás és nyelvezet, ami a görögökre jellemző, az Egyiptomban nem létezik. Nincs is olyan szavuk, hogy vallás, vagy gazdaság, vagy művészet. Ez nem azt jelenti persze, hogy nem volt vallás meg gazdaság, meg művészet, csak egyszerűen ők nem absztraháltak ilyen szintre. Ezekről nem elvont fogalmak megalkotásával gondolkodtak. Alapvetően pragmatikus meggondolásokból, mindennek a világban betöltött célját látva közelítettek mindenhez, a legegyszerűbbektől a legbonyolultabbakig. Olyan, hogy l’art pour l’art, nem létezett. Funkció nélkül semmi nem létezett. Az uralkodók portréit, például Nefertitinek a világszerte ismert gyönyörű ábrázolását, amely egy egész alakos szobor része volt, azért készítették egy fővárosi szobrászműhelyben, hogy szétküldjék az országban: ez a hivatalos portré, tessék ilyet csinálni!

Szakmai viták, versengések

Igaz az, hogy most valóban megtalálták Nefertiti sírját?

Ez egyáltalán nem lefutott ügy. Nefertiti sírjának dilemmája néhány éve, 2014-ben újra előkerült. Máig nem tudjuk pontosan, hogy a sírja hol található. Ő Ehnaton fáraó főfelesége volt, annak a fáraónak, aki egy nagyon izgalmas, sokak által kutatott figurája az egyiptomi történelemnek. Elődeihez képest radikális változást hozott, elsősorban a vallás terén. Kizárólagossá tette Aton, mint Napisten kultuszát, így a korábbi többistenhittel szemben egyistenhitet teremtett. Ehhez egy sajátos művészeti nyelv megalkotását is ösztönözte, amely új vallását szolgálta. Új fővárost alapított egy korábban lakatlan területen, Ahetatont (mai nevén Tell el-Amarnát), ahova Nefertitivel, lányaikkal és a teljes udvarral átköltöztek. Ez a város – ahogy az egyistenhit is – csak az ő uralkodása idején élt. Miután az egykori városra később sem telepedett rá senki, lényegében nem pusztították el, így ott az egyiptológia számára ritka lehetőség adódott arra, hogy hosszú ideje eredményes ásatások folyhassanak. Az ottani királysírba majdnem bizonyosan nem temették el a királyi párt. Ehnatont esetleg eltemethették, de nagyon valószínű, hogy elhozták onnan, amikor a család és az udvar visszaköltözik Memphiszbe, illetve Thébába. És Thébában, a Királyok Völgyében temetik újra el Ehnatont.

Nefertiti mellszobra

Nefertiti mellszobra
Forrás: Wikipedia

Az ő sírját megtalálták?

Azt ma nagyjából sejtjük, hogy melyik sírba helyezték, melyik múmia lehet Ehnaton, de Nefertitiről ilyen adatunk nem egyértelműsíthető. Ezért kezdték el nagyon sokan keresni. És világossá kell tenni a közvélemény számára, hogy ezügyben erőteljes szakmai versenyfutás zajlik. Időnként felröptetnek híreket, hogy ezt vagy azt találták, de nagy valószínűséggel legtöbbször ugyanazokat az adatokat, leleteket értelmezik újra meg újra, új összefüggéseket vélve felfedezni belőlük. 2014-ben egy angol egyiptológus, Nicholas Reeves, aki nagyon sokat foglalkozott Nefertiti felkutatásával, felvetette annak lehetőségét, hogy Nefertiti végső nyughelye a Királyok Völgyében található Tutanhamon-sírból, annak sírkamrájából nyílt. Csakhogy ez egy festett fal mögött lenne, így létezését nem lehet igazolni annak megbontása nélkül. Ezt a feltételezést persze sokan nem akarták elfogadni. Az akkori régészeti miniszter, Zahi Hawass neves egyiptomi régész például más területen kezdett el kutatni, hogy megcáfolja Reeves teóriáját, és hogy ő találja meg a Nefertiti-sírt. Az utóbbi időkben egy a Királyok Völgyéből már régebben előkerült múmiát vagy roncs-múmiát próbál azonosítani Nefertitiként, DNS-minta alapján. Amióta a technológia rendelkezésünkre áll, a Királyok Völgyéből előkerült múmiákból DNS-mintát szokás venni, hogy részben ennek alapján megpróbálják azonosítani őket, hogy megpróbálják megállapítani a rokoni szálakat. Erre azért van szükség, mert, bár vannak olyan királyok, akiknek egy későbbi újratemetésük során ráírták a nevüket, de vannak olyanok is, akikről ma sem tudjuk bizonyosan, hogy kicsodák.

Nő vagy férfi

Amikor már ennyi mindent tudnak a fáraókról, az életükről, a síremlékeikről, ilyen fontos személyiségeket még mindig nem sikerült konkrétan megtalálni?

Hát, nézze, a magyar királyok közül is most kezdenek többeket azonosítani. Tudjuk, hogy például a fehérvári temetőt is feldúlták az idők folyamán, összekeveredtek a csontok, hát hasonló a helyzet a sokkal régebbi Királyok Völgyében is, szét kell szálazni mindent. Nefertiti ráadásul egy nagyon különös történeti problémát is felvet. Amikor a férje, Ehnaton fáraó meghal, akkor ő még él, és a ránk maradt leletekből nagyon úgy néz ki, hogy „férfiasítja” magát, férfi ornátust vesz magára, hogy követhesse Ehnatont a trónon. Az ókori Egyiptomban a királyság jellege miatt, ha valaki a királyi funkciót be akarta tölteni, szükségszerűen férfi inszigniákat kellett magára öltenie.

Ez azt jelenti: ismertető jegyeket?

Igen-igen. Ahhoz, hogy azt a pozíciót elfoglalja, meg kellett felelnie az előírásoknak. Tehát elképzelhető, hogy Nefertiti, már régensként vagy mint Ehnaton társuralkodója férfiként jelenik meg, Ehnaton halála után pedig fáraóként uralkodik tovább (esetleg más néven, vagy részben más néven). Kevéssé ismert, hogy Nefertititől vagy Ehnaton egy másik feleségétől született fiának, a fiatalon elhunyt Tutanhamonnak híres sírjában nagyon sok női jellegű kincset is találtak, amelyeknek közvetlenül semmi közük Tutanhamonhoz. Feltételezik, hogy többségük eredetileg Nefertiti tárgyai voltak, hiszen a Tutanhamon –kincs nem egységes kincs, hanem részben a családi kincstárból odahelyezett tárgyaknak az összessége. De persze nem zárható ki, hogy mindez arra is utalhat, hogy azért valahol itt kell lennie Nefertiti sírjának is.

Titok a fal mögött

Ilyenkor óriási szükség van az egyiptológia tudományának interdiszciplináris, többféle tudományág ismereteit egyesítő tudására, hogy megpróbálja kideríteni az igazságot.

Valóban nagyon sokrétű az az írásos és tárgyi anyag, amiből dolgoznunk kell, ezek értelmezése tudományunk alapja. A Tutanhamon-kincsre visszatérve, itt még az is fontos például, hogy egy feliratnál valami nőnemben íródott-e vagy sem. Vagy, hogy eredetileg valamilyen más nevet írtak, de aztán láthatóan kivakarták, átjavították. Ezek ínyencségek a kutatók számára, de „nehezen emészthető” ínyencségek. Például a híres Tutanhamon-maszk is Reeves szerint eredetileg Nefertitinek készült, csak később alakították át Tutanhamon számára. És ott van Tutanhamon sírjának ominózus festett fala, amiről Reeves azt feltételezi, hogy „van valami” mögötte. Könnyen belátható, hogy nem lehet kibontani egy ilyen értékes műemléket, nincs ember, aki vállalná annak a felelősségét, hogy azt mondja, jó, akkor vágjunk bele egy lyukat.

De hiszen ma már szinte haditechnikai élességű radarokat is használnak a régészetben.

Sajnos ezek ilyen talajnál, kőzetnél nem működnek megfelelően. Egyik radarszakértő azt mondja, hogy nincs semmi a fal mögött, a másik úgy gondolja, hogy ez egyáltalán nem biztos, csak azért nem érzékelnek üreget, mert a mészkőbe vájt nyílásokat valószínűleg annak idején mészkőtörmelékkel töltötték fel. Tehát Nefertiti sírkamráját illetően patthelyzet alakult ki. Egy olyan javaslat is született, hogy esetleg a kincstárnak nevezett keleti oldalkamrából kellene befúrni és beküldeni egy üvegszálas kamerát, de azt szintén nem engedélyezik az egyiptomiak, mert még egy ilyen beavatkozásnak sem lehet a következményeit biztosan felmérni. Ugyanígy elvetették a felülről való rábontás lehetőségét is. Tehát amíg vagy a DNS vizsgálat nem igazolódik a vizsgált múmiánál szászszázalékosan, vagy a technika nem fejlődik úgy, hogy már teljesen „át tud látni” a falon, addig valószínűleg a felröppenő híresztelések ellenére ez az ügy megoldatlan marad.

De mindez azt mutatja, hogy még van feltárni való Egyiptomban.

Rengeteg. Egyetértek Zahi Hawassal, aki azt mondta, hogy eddig csak 30-40 százalékát tártuk föl annak, amit föl lehet tárni. Jól bizonyítja ezt, hogy gyakorlatilag havonta jelentenek be valamit. Szakkarában például most találtak egy későkori temetőt számos ép koporsóval és múmiával.

Ha jól tudom, ön személyesen is részt vesz ásatásokban.

Igen. Kákosy László tanárom, a neves egyiptológus indította el a magyar helyszíni kutatásokat 1983-ban, így jövőre 40 éve lesz, hogy mi magyarok folyamatosan dolgozunk Egyiptomban. Én magam 1984-től kapcsolódhattam be a thébai magyar ásatásokba, majd 1995-ben már önállóan kezdhettem ott ásni. Ma három magyar misszió van kinn, amelyek munkáját az ELTE hangolja össze. Az egyik a miénk, egy másik területen egy műegyetemi kolléga, Vasáros Zsolt viszi tovább a tavaly fiatalon elhunyt Schreiber Gábor ásatását, a harmadik területen pedig Fábián Zoltán dolgozik, a Károli Gáspár Református Egyetemről. A tudományos értékek mellett munkánkat több szempontból is értékelik a kintiek, hiszen, hogy csak egyet említsek, például az ottlétünk egyben azt is jelenti, hogy munkahelyeket teremtünk a helybéliek számára. Volt olyan időszak, hogy Luxorból, a folyó túlsó partjáról a bezárt szállodák pincérei közül jártak át hozzánk ásni, mert munkára volt szükségük. Ráadásul az egyiptomi hatóságok most azt várják tőlünk, hogy rövid időn belül mind a három helyen nyissunk meg valamit, tegyük bemutathatóvá a leleteket a nagyközönség számára, mert szeretnék visszavonzani a pandémia alatt elvesztett turistákat. Ennek óriási presztizs-jelentősége van számunkra, hiszen itt, a világ legnagyobb műemléki területén normális körülmények között naponta több százezer turista is megfordul. Számunkra annak bemutatása, hogy egy-egy adott síremlék feltárása hozzánk kötődik, a mi munkánk eredménye, nehezen pótolható mással. Viszont a nagyközönségnek bemutatható állapot megteremtése komolyabb anyagi befektetést igényel. Mi pedig éppenséggel a létezésünkhöz szükséges pályázati pénzeket várjuk, amelyek a mostani helyzetben persze nagyon lassan csöpögnek. Az ásatásokat végző nemzetközi kutatócsoportok nagyon sok terhet vesznek le az egyiptomi műemlékvédelem válláról. Egyiptom, amely nem tartozik a gazdag országok közé, heroikus küzdelmet folytat, hiszen folyamatosan egyensúlyoznia kell, hogy sivatagokat tegyen vízzel termővé, kielégítse az óriási népesség termőföld- igényeit, ugyanakkor mondhatni erején felül igyekszik megőrizni a potenciális termőföld alatt rejtőző, a világ számára is jelentős nemzeti kincseket.

Cikk küldése e-mailben

Comments are closed.