Megvannak az idei Magyar Sajtófotó pályázat nyertesei

A 41. Magyar Sajtófotó Pályázatnak a MÚOSZ által felajánlott nagydíját Huszti István, a Telex fotóriportere nyerte Szilánkok című, Ukrajnában készült képriportjával; az André Kertész-nagydíjjal pedig Szajki Bálintot, a 24.hu fotóriporterét ismerték el Egészségben és betegségben című képriportjával.

A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban tartott szerdai sajtótájékoztatón Bánkuti András, a MÚOSZ Fotóriporterek Szakosztályának elnöke, a tárlat kurátora kiemelte: az idei Magyar Sajtófotó Kiállítás fókuszában az ukrajnai háború áll, bemutatva a szomszédos országban zajló harcokat és a háborús menekültek életét.

Szintén kiemelt szerepet kapott az idei tárlaton a hazai kulturális életet – többek között a művészportrékat, a színházi életet és a könnyűzenei fesztiválokat – bemutató fotóanyag.

A környezetvédelem témájában született, egyebek mellett a Sajó folyó szennyezésére, valamint az elmúlt év szélsőséges aszályára fókuszáló képriportok is jelentős hangsúllyal szerepelnek a kiállításon – tette hozzá Bánkuti András.

A tárlaton a díjazott munkákon kívül a további magas színvonalú pályaműveket is megismerhetik az érdeklődők – fűzte hozzá a kurátor.

A 41. Magyar Sajtófotó Kiállítás a budapesti megnyitó után

magyarországi körútra indul.

Az anyag kisebb, szabadtéri változata

április 20. és május 28. között Pécsett, a Zsolnay Negyedben lesz látható,

ahol a magyar sajtófotó történetét bemutató Válogatás 40 év legjobb magyar sajtófotóiból című tárlaton négy évtizedre visszatekintő, fotókban elbeszélt történelmi utazás részesei lehetnek a látogatók.

A szabadtéri kiállítás látható lesz Békéscsabán, Debrecenben, valamint Kecskeméten is.

A kiállítás szerdai megnyitásával egyidőben jelent meg az év fotói album, amely harminc éve kisérője a Magyar Sajtófotó Pályázatnak és Kiállításnak.

A kötetben valamennyi díjnyertes fotó megtalálható, ezeken kívül a szerkesztő, Bánkuti András válogatást közöl a tavalyi esztendő eseményeit leginkább jellemző, a pályázatra beküldött fotókból.

Az év fotói album a Robert Capa Fotográfiai Központban és az év során még több könyvesboltban megvásárolható.

A 41. Magyar Sajtófotó Pályázatra idén 269 fotográfus 2443 pályaművel – köztük 1881 egyedi képpel és 562 sorozattal – nevezett, így a beküldött fotók száma ezerrel haladta meg a tavalyit, összesen 6810 volt.

A zsűri tagjai idén Szlukovényi Tamás, Stephane Arnaud, Adrian Evans, Daniela Mrazkova és Stiller Ákos voltak.

A kategóriadíjakat korábban bejelentették, a kategóriák, a díjazottak névsora és minden pályamű a www.sajto-foto.hu oldalon tekinthető meg.

A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban a tárlat szerdától május 28-ig látható.

További hírek