Mindenki a kilábalásra vár. Ha végre nagyobb lesz itthon a termelés, illetve a fogyasztás, akkor több lesz a költségvetési bevétel, stabilabb lehet az egyensúly, könnyebb az adósságfinanszírozás. Csak éppen elég nehéz úgy növekedni, hogy szűkebb környezetünkben, Európában, azon belül is Németországban éppen egy 1 százalék alatti bővülés,vagyis szerényebb gazdasági év várható. Egy pár pozitív folyamat azért kiemelhető: szépen lejött az infláció, a forint elég stabil, és szerencsére a magyar embereknek továbbra is van munkája. Ám az idei év a háborúval, a magas kamatterhekkel, a még mindig elégtelen fogyasztással biztosan nagyon küzdelmes lesz.
Vannak olyan makrogazdasági hírek, amelyek ugyan önmagukban talán nem is annyira váratlanok, vélhetően nem tartalmaznak igazán újszerű kockázatokat, de mégis ráirányítják a nagyközönség figyelmét arra, hogy éppen elég kemény időszak van a magyar gazdaságban. Négy ilyet említenénk az elmúlt napokból.
Az egyik ilyen hír az volt, hogy a magyar költségvetés már az első negyedév végén elérte a tervezett éves hiány 93 százalékát.
A másik, hogy a kormány „elengedte” a korábban hivatalosan tervezett 2,9 százalékos GDP-arányos hiánycélt az idei évre, és a célszámot felvitte 4,5 százalékra.
A harmadik ilyen pedig az, hogy az optimistább növekedési célok után (sokáig 4 százalékos, majd 3 százalékos volt) legújabban már csak 2,5 százalékos a 2024-es célkitűzés.
A negyedik pedig az, hogy a jövő évi költségvetés tárgyalását, elfogadását a novemberi amerikai elnökválasztás utánra halasztotta a kormány. Az indok az volt, hogy más költségvetés kell, ha béke van és más, ha háború, de azért az aligha reális, hogy Donald Trump esetleges győzelme valóban azonnal elhozná a békét a szomszédunkban.
Van azért kapaszkodónk is
Ennyi negatív trend mellett azért emeljük ki gyorsan azokat az elemeket (szerencsére ebből is van pár), amiben bizakodhatunk!
A legfontosabb az, hogy most egy olyan válságban, válságszerűségben vagyunk, amely eddig nem járt a munkanélküliség emelkedésével. Minden válság jobban viselhető, ha a családnak azért van jövedelme, van miből gazdálkodni, csak legfeljebb azt még jobban be kell osztani, mintha összeomlana a biztonság.
Szintén bizakodásra ad okot, hogy az inflációt egyetlen év alatt 25 százalékról, 3,6 százalékra sikerült apasztani.
Lehet mondani, hogy ez is magas, vagy azt, hogy a csökkentésben éppen a magas bázis segített, de ez tényleges eredmény, örüljünk neki! Nagyon fontos ugyanis, hogy a háztartások ne találkozzanak a mindennapi életet megmérgező állandó áremelkedéssel, mert azt mindenki megszokja, aszerint emel árat, vagy kér béremelést s beindul a spirál.
Szerencsére az elmúlt egy évben az alapvető élelmiszerek már nem drágultak olyan mértékben, mint a megelőzőben (különbségek ebben persze vannak, a cukor még mindig drágult, de a tejtermékek olcsóbbá váltak).
Végül hihetünk abban is, hogy az európai konjunktúra talán a második félévben már kicsit feljebb lép, és mivel újra nőnek a reálbérek (vagyis a munkavállalók bére az infláció feletti mértékben emelkedik), arra is van esély, hogy a fogyasztás is nő.
Simítunk, visszatöltünk
Csak sajnos ezek nem olyan gyors folyamatok a gazdaságban. Nézzünk meg két egymást követő, eltérő évet és látni fogjuk ezt a hatást! Az első legyen egy nehéz év, vagyis most a 2023-as. Ha az emberek jövedelme kevésbé emelkedik, mint az árak, akkor bizonyos háztartások már kevesebbet tudnak fogyasztani, ilyenkor azt szoktuk mondani, hogy aki teheti, az kisimítja a fogyasztását.Vagyis nem tud, vagy nem szeretne azzal reagálni, hogy azonnal kevesebbet eszik, autózik, dohányzik, szórakozik, hanem próbálja megőrizni a megszokott életszínvonalát és a tartalékaiból is költ.
Ám, amikor a „jó” évben végre kezdene javulni a helyzet, mint most 2024-ben, akkor ez a folyamat éppen fordítva történik, végre van pénz, de az emberek nem kezdenek azonnal mindent elkölteni, egyfajta óvatossági elven visszatöltik a megtakarításaikat. Aki korábban belőtte azt, hogy van 3-6-12 havi tartaléka, amikor újra tud megtakarítani, visszaépíti ezt a szintet.
Mire kell a lakosság pénze?
Ráadásul van egy olyan kettősség, ami egyébként a gazdaságra amúgy is jellemző, hogy élesen kiütközik az, hogy a mérlegnek két oldala van.
Mire gondolunk?
Képzeljük el, hogy az embereknek több pénze van. Aki eddig 500 ezer forintot keresett, már 600 ezer forintot keres. Természetesen a 20 százalékos béremelés nem jellemző, de könnyebb kerek számokkal számolni. A baj az, hogy a kormány itt is, ott is elkérné a plusz 100 ezer forintot. Vagyis nagyon számítana a lakosságra abban, hogy az emberek fogyasszanak, élénkítsék a gazdaságot, fizessék be a forgalmi adókat. De nagyon számít a lakosságra abban is, hogy finanszírozzák az államadósságot és a költségvetési hiányt. Csakhogy ugyanabból a pénzből nem lehet egyszerre sajtot és állampapírt is venni, vagyis nem lehet fogyasztani és megtakarítani egyszerre. Ha sok pénz kerül a boltokba, örülhetünk, de akkor nehezebb lesz az államadósság finanszírozása, ha pedig a magyarok habzsolják a lakossági állampapírokat, akkor kevesebbet költenek az üzletekben.
Mit tesz ilyenkor a kormány?
A fenti dilemma sok mindenre igaz. Egy másik példával, jó lenne, ha alacsonyabb lenne az üzemanyagár, mert akkor csökken az infláció és az emberek az üzemanyagon megspórolt pénzt másra is elkölthetik. Ez a mérleg egyik serpenyője, de az állam mégsem tudja az üzemanyagadókat apasztani, mert a költségvetési bevételre nagyszükség van, ez a mási serpenyő.
Bizonyos lépések azért már megszülettek. Az állam elhalaszt 675 milliárd forintnyi beruházást, ami azt jelenti, hogy erre az összegre nem kell előteremteni a fedezetet, ennyi hitelfelvételt meg lehet spórolni. Illetve a kormány próbál élénkíteni, növekedést generálni, amihez versenyképességi stratégiát fogalmaz meg.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter április 9-én mutatta be ezt a stratégiát, olyan elképzelésekkel, hogy
- Magyarország GDP-je 2030-ra érje el az EU-átlag 90 százalékát,
- globálisan is legyünk a 10 legfontosabb innovátor között,
- a jelenlegi magas szintről is erőltessük a pótlólagos működőtőke-beáramlást,
- tegyük még exportképesebbé a magyar cégeket,
- fejlesszük még mindig az akkumulátorklasztert, a járműipart,
- de legyünk ott a drónfejlesztésben, a modern egészségiparban, az élelmiszeriparban.
Az nem is kérdés, hogy mindegyik célt jó lenne elérni, csak itt térünk vissza ahhoz az alapvetéshez, hogy ilyen nagy ívű célokat általában jó sok közösségi forrással lehet finanszírozni.Ahhoz pedig, hogy a 2024-es 4,5 százalékos költségvetési hiány tartható maradjon, ahhoz most elég nehéz a nagy célokra forrásokat találni, hiszen a hiány egyik oka (a sok kamatteher) nagyjából adott, és a másik nagy tétel (energiatámogatás, vagyis a rezsicech) a mostani, visszafogottabb árak miatt már eleve egy viszonylag kedvező forgatókönyvvel van kalkulálva.
Vagyis végül eljutunk egy olyan róka fogta csuka helyzethez, hogy ahhoz, hogy növekedjünk már eleve minél nagyobb növekedés kell, hogy érkezzenek az adóbevételek, amelyekből még kedvezőbb környezetet lehet teremteni.