Milyen kütyüt vegyünk karácsonyra?

Zajlik a karácsonyi vadászidény, úgyhogy tömegek indulnak bevásárolni. Kedvező körülmény, hogy az árudiverzitás óriási: soha nem lehetett kapni ennyiféle dolgot. Nem lesz haszontalan tehát áttekinteni, hogy mit vásároljunk ebben az évben karácsonyra. Ebben a végtelen sokféleségben az ún. „infotainment” szegmensre fogunk koncentrálni: a szakkifejezés az elektronikus szórakoztató és kommunikációs termékeket fedi le, beleértve a digitálisakat is. Egyszerűbben: a „kütyükről” lesz szó.

Első tanácsunk, hogy a tudománnyá emelkedett JPÉ (józan paraszti ész) alapján nyugodtan írjuk be a Chrome (Google) vagy az Edge (Microsoft) MI-asszisztensének a természetes magyar nyelven megfogalmazott kérdésünket, és az MI válaszolni fog.

Kipróbáltam: „Hol a legolcsóbb egy i5 12. generációs, 16 GB RAM, 512 GB SSD laptop?” 5 másodperc alatt megérkezett a(z ezúttal helyes) válasz, a helyességéről mintegy 2 perc alatt lehetett meggyőződni, mert az ingyenes MI csak a kereskedő fő weboldalát adta meg, nem vitt közvetlenül a megtalált termékhez.

Egyrészt bármit meg lehet kérdezni, másrészt a buzgó MI válaszait kötelező ellenőrizni, egyébként nemcsak vásárlást segítő tájékozódáskor, hanem mindig.

Ja, hogy mitől tudomány a JPÉ? Attól, hogy néhány éve bekerült a legszögletesebb kockák szókészletébe, mert hatékonynak bizonyult a használata például a programtervezésben, az UX-designban (felhasználóiélmény-tervezésben) és számos más, fősodorbeli, kreatív tevékenységben. De térjünk vissza a kütyükhöz.

Tévé és okosító

Gyakori helyzet, hogy az ember 5-8 éve vett egy nagy képernyős, nagy felbontású tévét, amelynek 4 éve már nem frissíti a szoftverét a gyártója.

Magyarul a tévé, azaz a videós tartalom megjelenítésére optimalizált számítógép, elavult, belassult – megbutult. Ennek a gondnak a megoldására valók a tévé-okosítók: médialejátszók, tévéboxok vagy hasonló nevekkel illetett készülékek.

Ezek általában lapos, 2×15×15 centis dobozok saját tápegységgel, távvezérlővel, wifivel, helyi hálózati csatlakozóval, 2-3 USB- – és egy HDMI-porttal. Ezek valójában az öregedő tévé számítógépét váltják ki, a tévét magát puszta képmegjelentővé fokozzák le. (Tehát ezek valójában tévébutítók…)

Azt a kérdést, hogy miért nem árulnak nagy méretű, nagy felbontású, de buta monitorokat, nem tesszük fel.

Ugyanis a képernyő méretével a tévé „okossága”, azaz a bele épített számítógép teljesítménye is nő, holott a médiaboxok, USB-s és HDMI-s okosító „dugók” és HDMI-csatlakozós laptopok korában határozott kereslet van 1 méternél nagyobb képátlójú, 4-6-8k felbontású monitorokra – de ilyenek nincsenek.

Nos, a tévé-okosítók nemhogy számítógépek, hanem képernyő nélküli, androidos okostelefonok. Ha pedig így nézzük, akkor meg is van a fontos tudnivaló: minél újabb Android legyen benne, minél több memória és minél több háttértár.

Konkrétan 12-es Androidnál régebbi nem jöhet szóba, és ahogy 2 GB memóriájú, 32 GB háttértárú telefont sem veszünk már, az ilyen tévé-okosítót is kerüljük.

Legyen benne 12-es vagy 13-as Android, 3 vagy több GB memória és 64 vagy több GB háttértár. Általában gyárilag rajta van egy médialejátszó szoftver, de olyat telepítünk rá, amilyet akarunk, akárcsak a telefonunkra.

Kaphatók androidos okostévék is, ezek tehát óriási nagy képernyős okostelefonok: a fentiek szerint nehogy már a nappali dísze butább legyen, mint a telefon a zsebemben! Új Android, sok memória, sok háttértár. A képernyőről szólva pedig eláruljuk, hogy jelenleg az OLED a legjobb és ezért a legdrágább is egyben.

Sajnos, a bármilyen körmönfont háttérvilágítású, bármilyen kvantumpöttyös, fejlett képjavító szoftverrel dúsított LCD képe jól láthatóan kevésbé jó, mint az OLED, amelynek élénkebbek a színei, természetesebbek a kontrasztjai, láthatóbbak rajta a sötét képrészletek.

Mindez a képátlótól (mérettől) független, viszont a tartalom minőségétől erősen függ: komoly vásárló nem az adott készülékre durván optimalizált tesztfilmről fogja megítélni a megcélzott tévé képminőségét, hanem az általa USB-tárolón hozott, ismert, saját tartalomról (filmről, kamerafelvételről). A saját teszt azért fontos, mert ha pénztárca-okokból az OLED nem jöhet szóba, akkor a legjobb kompromisszumot kell elérni a különböző LCD-k közül.

A tévé(be épített számítógépe)k fontos képessége, hogy a saját fizikai felbontásuknál rosszabb tartalmakat hogyan jelenítik meg, hogy milyen minőségű az ún „felskálázásuk”. Erről a prospektus csak annyit szokott mondani, hogy „fejlett képjavító eljárás”, de pont ez az, amit csak a saját tartalom és a saját szem tud meghatározni.

Okosóra

Minden okosóra jelzi, ha a telefonra értesítés jött, megjeleníti a szöveges üzeneteket, és a legtöbbel „telefonálni” is lehet amolyan James Bond módon – a telefontól Bluetooth-távolságra. Rá lehet szokni, hogy az ember otthon leteszi a telefont, és csak a karján levő órát használja. Sokan éjjel-nappal hordják, mert az alvásminőséget is figyeli. Már, ha az ember hisz az okoseszközeinek.

Két fontos dolgot viszont el kell mondanunk: az okosórák használatát a vele járó szoftver is alapvetően befolyásolja, márpedig erről gyakorlatilag semmit nem tudunk meg, mielőtt kifizetnénk. A gyönyörű, de kevésbé ismert márkájú, kínai okosórák szoftverei kínosan és szégyenletesen rosszak, logikátlanok, instabilak, rondák, ráadásul automata fordítóval szerkesztés nélkül magyarítottak, tehát nem emberi nyelven „szólnak”.

Az egy szerencse, ha a telefonunk Androidjának fitnesz-szekciója felismeri és kezeli az órát, mert akkor nem kell a kínai szoftverre hagyatkozni.

Másrészt egyetlen óra sem mér vérnyomást. Akkor sem, ha ezt határozottan állítja.

Általában valamilyen ismeretlen számítási eljárással kiszámítja a testsúlyból, életkorból, nemből – és a pulzusból, véroxigénből. Ezeket ugyanis manapság minden okosóra elég jól tudja mérni.

Egyébként az elégetett kalóriákat is hasonlóan ismeretlen eredetű és pontosságú eljárással számolják, de ehhez (a jobb órák, szoftverek) figyelembe veszik a megtett távolságot és leküzdött szintkülönbséget a rögzített GPS-koordináták alapján.

Szép lenne, ha egy drága, felső kategóriás (ne szégyenlősködjünk: Apple vagy Samsung) okosóra elárulná, hogy fel tudja venni a véroxigénszint pillanatnyi változásait, az ún. pulzushullámot, és annak (valamint az adott viselő adatainak) fejlett kiértékeléséből származtatja a vérnyomást.

A pulzushullám-értékelés egy viszonylag új (1-2 évtizedes) tudomány, az EKG-val azonos részletességű és értékű adatokat tud nyújtani az emberi szervezet működéséről. Sajnos, vagy hál’istennek ezek a felső kategóriás okosórák egyelőre nem mérnek vérnyomást, nem hazudnak.

Ha már az EKG szóba került: az Apple és a Samsung jobb okosórái amolyan egy elvezetéses EKG-t fel tudnak venni, ha a másik kezünkkel hozzáérünk az egyik, az óra házától nyilván elszigetelt gombjához.

Már ez is sokat elárulhat a szívműködésünkről. Áttörést az órákban a közeljövőben várhatóan megjelenő, optikai alapelvű vércukor-megfigyelés fog okozni – ha a pulzushullám-értékelés is gyakoribbá válik.

Szerszám, háztartási eszköz

Egyrészt van az a mondás, hogy jó szerszám csak az ügyetleneknek kell, az ügyesek mindent megszerelnek egy csavarhúzóval és egy kalapáccsal. Másrészt ebben a műfajban az az alapkövetelmény, hogy az eszköz több fáradságot takarítson meg, mint amennyit a használata okoz. (A rossz példa a gyümölcscentrifuga: 1 perc alatt kész a rostos, egészséges szörp, ami után fél óráig tart az eszköz kötelező tisztítása más gyümölcs élvezetéhez.)

Harmadrészt az utóbbi év(tized)ekben kialakult a „barkács-kategória”, amelyet az olyan, használhatónak tűnő eszközök alkotnak, amelyek a profi eszközöknél kétszer-háromszor olcsóbbak. Csodák nincsenek: ha az olcsóbb eszköz egyáltalán működik, akkor az élettartama és/vagy a terhelhetősége rövid, kicsi.

Mostanában alig lehet elugrani a bikaerős, de akkus porszívót, akkus súrolókefét vagy miniatűr ágfűrészt reklámozó rövid videók elől. A legtöbb okostelefon-szoftver ingyenességéért cserébe ilyen reklámokat kapunk. Jó ajándéknak tűnnek, de legyünk gyanakvóak…