Miről tárgyalt kis atomerőművekről Amerikában Magyar Levente?

Bencze János (Jobbik) a parlamentben az azonnali kérdések órájában arról beszélt, hogy Magyar Levente, a külügyminisztérium államtitkára az Egyesült Államokban folytatott tárgyalásokat egyebek mellett az atomenergiáról. A beszámolók szerint szó volt arról is, hogy az amerikai nukleáris technológia megjelenhet Magyarországon, akár üzemanyag, akár további kis erőművek építése formájában. Mit jelent ez? – kérdezte.

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára amerikai tárgyalásairól elmondta, a Paks 2 beruházást sújtják az amerikai és az orosz szankciók is, nehezítik a projekt tervezett ütemben történő megvalósítását. A szankciók ellen minden rendelkezésre álló eszközzel fellépnek, ez volt amerikai tárgyalásainak egyik kérdése – közölte.

A kismoduláris erőművek kapcsán közölte, ez a technológia népszerű lett a térségben, és Magyarország nem szeretne lemaradni. Egyelőre kezdetleges tárgyalások folynak erről – tette hozzá.

További hírek