fbpx

Mit tanulnak az egyetemen az űrmérnöknek készülők?

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 2022-ben indította el űrmérnöki mesterképzését, amellyel a magyar egyetem ritkaságnak számít Európában. Ugyan több helyen oktatnak aerospace engineering szakot, ám kifejezetten space engineer, vagyis űrmérnök szakot kevesebbet találni. A szak sajátosságait Dr. Bacsárdi László docens mondta el a tudás.hu-nak.

Mi hívta életre a magyar űrmérnöki mesterképzést?

A magyar űrkutatás kezdetének Bay Zoltán 1946-os Hold-radar-kísérletét tekintjük, amikor a mérnök és csapata saját fejlesztésű radar berendezésükkel kimutatták a Holdra sugárzott rádió hullámok visszaverődését az égitest felszínéről.

A kísérlet akkor mérföldkőnek számított.

Azóta Magyarországon számos cég kezdett űripari tevékenységbe, így megnőtt az igény űrtechnológiai szakemberekre. Egy gépész- vagy villamosmérnöki végzettség nem feltétlenül fedi az űrprojektek igényeit.

Teljesen más ugyanis, ha az ember később tanul bele a szakmába. Szerettünk volna egy olyan képzést létrehozni, amely kifejezetten a space engineer területre képez szakembereket.

2018-ban az ESA (Európai Űrügynökség) a BME, valamint a MANT szervezésében Magyarországon tartotta meg a felsőoktatásra fókuszáló űroktatási konferenciáját. Az előadáson szóba került a szektorban jelentkező szakemberhiány, amely megerősített bennünket abban, hogy érdemes lenne itthon elindítani egy ilyen képzést. Egy év múlva elhatároztuk, hogy az egyetem berkein belül belevágunk a képzés szervezésébe. 2022-ban már fogadhattuk az első hallgatókat, akik 2024-ben diplomáztak.

Mit tanulnak az űrmérnöki mesterképzésen? 

A mesterképzés négy féléves nappali képzés, ahol félévente 30 kreditet kell teljesíteni.

A tanterv kialakításánál több kutatóval és űrtevékenységet végző vállalattal egyeztettünk arról, hogy milyen technikai tudásra lenne a legnagyobb igény.

A szak kialakításánál figyelembe vettük a legjobb gyakorlatokat világszerte.

A képzés egyharmada egyéni és csapat munkára koncentrál. Ez azt jelenti, hogy a hallgatók egyetemi vagy ipari szakember vezetésével dolgoznak egy adott témán.

A képzés kétharmada az ismeretek elsajátításából áll.

Bizonyos kritériumoknak meg kell felelni egy ilyen képzés indításakor, amelyeket 2020-ban a szak alapozásánál lefektettek. Ennek alapján más egyetem is indíthat hasonló képzést. Számunkra az volt fontos, hogy egy eszközorientált űrmérnök mesterképzést tudjunk kialakítani.

A BME képzése kifejezetten az űreszközök tervezésére, fejlesztésére, valamint tesztelésére fókuszál.

Az egyetem a szakot megelőzően Magyarország első műholdján is dolgozott, hiszen ők fejlesztették ki a Masat-1-et.

A műholdak fejlesztése azóta is kiemelt területnek számít a képzésen.

Mekkora az érddeklődés?

Az első űrmérnöki képzésre több, mint százan jelentkeztek.

A 2022 szeptemberében kezdett 26 diákból 19-en végeztek 2024 júniusában, többségük kitüntetéses oklevéllel. Mivel az űrmérnök szak mesterképzés, ezért alapdiplomával lehet rá jelentkezni. Különböző területekről fogadjuk a hallgatókat, amely viszonylag gyakran, félévente indul.

Milyen végzettséggel rendelkeznek leginkább az ide érkezők?

A hallgatók között van matematikus, műszaki menedzser, mérnök-informatikus, vagy bionikai területről érkező is, de általában villamosmérnöki vagy mechatronikai háttérrel rendelkeznek a jelentkezők.

A vegyes háttér azért kedvező, mert a szakág megköveteli az eltérő látószögekkel rendelkező csapattagokat. A sokszínűség minden űrtechnológiai projekthez szükséges.

Hány évesen jönnek leginkább ide a hallgatók? 

A korfa elég széles. Voltak, akik alapdiplomájuk után azonnal beadták jelentkezésüket, de akadtak olyanok is, akik megbecsült iparági szakmájuk után ültek vissza az iskolapadba.

Volt olyan hallgatónk, aki anno évfolyamtársam volt az egyetemen, majd lehetőségem volt őt tanítani az űrmérnök szakunkon.

Az oktatói oldalon is nagyon változatos gárdára volt szükség. Több, mint hatvan kollégámmal oktatjuk a hallgatókat. Nemcsak azt kell átadnunk, hogy a világűrben hogyan kell egy műholdat üzemeltetni, hanem azt is, hogy milyen anyagokat használhatunk egy űrszonda építéséhez.

Fontos számunkra, hogy megfeleljünk a hallgatók és az ipar igényeinek is. Folyamatosan konzultálunk a hallgatókkal, a visszajelzéseiket pedig sokszor beépítjük a tananyagba.

Az oktatás magyar nyelven folyik? 

Igen, de az űrkutatás és űrtevékenység nyelve az angol, így a szakmához elengedhetetlen az erős angol nyelvtudás. A hallgatóktól ezt már a felvételihez is megköveteljük.

Fontolgatjuk, hogy megváltoztassuk a képzésünk nyelvét angolra, mert az űrtechnológiában erre a nyelvre van szükség. Amellett, hogy a nagy űrügynökségek ezen a nyelven kommunikálnak, az összes dokumentum angol nyelven készül. Ahhoz, hogy az űripari követelményeknek megfeleljünk, bármilyen áramköri lapkának a pontos forrasztási paramétereit is angolul kell megértenünk.

Hogyan lehet elhelyezkedni űrmérnökként?

Próbáljuk segíteni és támogatni a hallgatóinkat az elhelyezkedésben. Több, mint 80 olyan szervezet van jelen Magyarországon, akik űrtevékenységet végeznek. Ezeknek a cégeknek a száma folyamatosan nő. Egyre több olyan emberre van szükség, akik rendelkeznek a megfelelő ismeretekkel.

Az egyetem több űripari partnerrel áll kapcsolatban, akiket bevontak az oktatásba, így a hallgatók a már a kurzus ideje alatt megismerkedhetnek az iparban tevékenykedő szakemberekkel.

A kurzuson túl kötelezően 4 hetes nyári gyakorlaton kell részt venniük a hallgatóknak. Több esetben is leszerződtek a nyári gyakorlati helyekhez, amit megszerettek. A végzett hallgatóink közül többen már a záróvizsga utáni napokban főállást kaptak, így úgy érzem, hogy a lehető legnagyobb mértékben tudtuk támogatni őket kapcsolati téren.

További hírek