Addig nem nyugszom, amíg ebben az országban nem tud bárki nyugodtan összeesni, tudva, hogy a körülötte állók újra fogják éleszteni. Ez a rövid, de lényegre törő mondat olvasható Márkus Dávid mentőorvos honlapján, aki a tudás.hu-nak az elsősegélynyújtás világnapjának alkalmából nyilatkozott.
Márkus Dávid tavaly a törökországi földrengés során a magyar mentőexpedíció tagja volt. Idén augusztusban az Észak-Macedónia erdőtűz misszióban vett részt. Alpintechnikai mentéssel is foglalkozik. (Az alpinmentés általában kötéltechnikai mentést jelent mélyből vagy magasból- épületromoknál vagy nehezen megközelíthető helyeken alkalmazzák.) Mindemellett amatőr sziklamászó, akár egy hegy tetején is számíthatnak rá a bajbajutott emberek. Életmentő a szó nagyon sok értelmében. Dávidot már fiatalkora óta ismerem.
Ugye te már egészen kicsi korod óta az egészségügy felé fordultál? Tele voltál nagy tervekkel, nagyon elkötelezettnek láttalak akkor is. Megvalósultak az álmaid?
Igen, már nagyon fiatalon, sőt egészen kicsi – 4 éves- korom óta vonzott az egészségügy. Az elsősegélynyújtás különösen vonzó volt számomra, és ezen csodálkozott is akkoriban a család, mert egyetlen egészségügyi dolgozó se volt a közvetlen környezetben. A családom javarészt zenészekből, tanárokból áll. Amikor aztán belevágtam, egészen pontosan lehetőséget kaptam és teremtettem magamnak az önkéntes munkával, teljesen világossá vált számomra, hogy ez nem egy fellángolás vagy egyszerű hobbi, hanem hivatás, az én elhivatásom.
Az orvosi egyetem elvégzése és a mentőorvosi munka révén úgy érzem, hogy sikerült arra az útra lépnem, amire vágytam és nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy azt csinálhatom, amit szeretek. Emellett mindenesetre nagyon sok mindenben szeretnék még fejlődni.
Említetted, és tapasztaltam is, hogy nagyon fiatalon már önkéntesként dolgoztál, akkoriban nem tartoztál egyetlen szervezethez sem. Illetve később a Vöröskereszttel dolgoztál együtt, de alapvetően önkéntes alapon végeztél felvilágosító munkát. Ez abszolút szívügyeddé vált?
Abszolút szívügyemnek tekintettem akkor és ma is az edukációt. Akkoriban még nem tartozott hivatalos szervezethez a tevékenységem, és akkor úgy véltem, hogy ez így helyes. Később persze vállalkozási formában is folytattam, de a cél mindig is az volt, hogy minél több emberhez eljusson az elsősegélynyújtás ismerete. Bár a vállalkozásom, az SOS Elsősegély üzleti alapon végez oktatásokat cégek számára és jogosítványra készülőknek, de arra is van lehetőség, hogy felkeressenek minket olyanok, akik szeretnének megtanulni életet menteni, de nem áll módukban befizetni egy tanfolyamra. Ezeket a kérelmeket pozitívan szoktuk elbírálni és ingyenes kurzushozzáférést adunk. Mert az, hogy segíteni tudjunk másokon,- minden egyéb szempontot felülír.
Természetesen elvégezted az orvosi egyetemet, és immár mentőorvosként dolgozol Budapesten. Ez volt az egyik fontos célod?
Igen, túl az egyetemen, most mentőorvosként dolgozom. Úgy érzem, hogy sikerült elérnem azt, amit kitűztem magam elé, de mindig van hova fejlődni. Emellett továbbra is oktatom az elsősegélynyújtást, és folyamatosan keresem az új lehetőségeket, hogy minél több emberhez eljusson ez a tudás.
Tudomásom szerint már létezik egy általad írt, szerkesztett kis könyv, vagy füzet, amely a legfontosabb elsősegély alapelveket tartalmazza. Ez még mindig elérhető?
Igen, még 2016 környékén írtam egy kis füzetet, ami azóta is elérhető. Ugyanakkor a technikai fejlődés kedvez az edukációnak- most már inkább az interaktív oktatásra helyezem a hangsúlyt. Így jött létre az e-learning felületünk, ahol videós tananyagokkal, interaktív módszerekkel lehet elsajátítani az elsősegélyt.
Miért tartod fontosnak, hogy minél szélesebb körben elterjedjen az elsősegélynyújtás ismerete?
Azért, mert lehet az egészségügyi rendszer bármilyen profi, egyszerűen nem lehet minden sarokra egy mentőautót, vagy mentésben jártas szakembert állítani. Tudjuk, hogy vannak olyan helyzetek, amikor az első néhány perc kritikus lehet, eldőlhet, hogy valaki életben marad vagy sem.
Például egy újraélesztésnél – ha nem történik meg a szükséges időben az erre irányuló elsősegély, akkor sajnos aligha marad esély a sikerre. Ám, ha valaki tudja, mit kell tenni, akkor a túlélési esélyek megsokszorozódhatnak.
Szerinted mindenki, bárki képes lehet elsajátítani az elsősegélynyújtás alapjait?
Azt tapasztaltam, hogy abszolút, teljes mértékben. Az alapvető módszerek pofonegyszerűek, bárki képes azokra, ha hajlandó egy minimális időt, energiát szánni arra, hogy megtanulja. Ám kiemelten fontos, hogy ez a tudás ne csupán elméleti legyen. A rendszeres gyakorlás, a tudás alapos elmélyítése elengedhetetlen. Így rutinszerűen tudják majd alkalmazni azt, ha arra van szükség.
De hogyan lehet fenntartani ezt a tudást, hiszen remélhetőleg ritkán kerül sor ennek alkalmazására? Esetleg azt javaslod, hogy a családok mindennapi életében rendszeres gyakorlatként szerepeljen az elsősegélynyújtás?
Mindenképpen a családban is, de más közösségekben is, ha azt valaki alkalmasabbnak ítéli – baráti társaságban vagy cégeknél.
Ennek lehet játékos formát is adni, a lényeg, hogy rendszeresen elővegyék az életmentő tudást. Egyébként miért is ne lehetne ez olykor családi program is, hogy a gyerekek is megtanulják, mit kell tenni egy vészhelyzetben. Munkahelyeken pedig kötelező a munkahelyi elsősegély oktatás, szerencsére azt tapasztaljuk, hogy egyre több olyan cég van, ahol ezt komolyan veszi, és ténylegesen tesz azért, hogy a munkavállalói fel legyenek készülve akármilyen vészhelyzetre.
Több általunk oktatott személy is mentett már életet.
Arra is törekedni kell, hogy ha már egyszer elsajátítottuk, akkor ne merüljön feledésbe, hanem maradjon élő az elsősegélynyújtással kapcsolatos tudás, ehhez rendszeres, évenkénti frissítés szükséges.
A gyakorlat azt mutatja, hogy az emberek jó része egyszerűen fél. Fél segíteni. Ez a legfőbb oka annak, hogy nem avatkoznak be, mert félnek, hogy valamit rosszul csinálnak?
Igen, sajnos ez a gyakori. Sokan attól tartanak, hogy több kárt okoznak, mint, amennyi hasznot hoz a beavatkozásuk.
Pedig az elsősegélynyújtás alapjai egyszerűek, és mindennél fontosabb, hogy ne maradjunk tétlenek, cselekedjünk.
Cselekedjünk, mert ha például valakinek nem ver a szíve, akkor mindig jobb, ha teszünk valamit, – még ha nem is tökéletesen – mintha meg se próbálunk segíteni. Óriási tévhit, amikor az emberek azt gondolják, nem elég erősek vagy ügyesek a segítéshez, mert segíteni lehet, az életmentés lépései egyszerűek.
De nem csak a szükséges tudás vagy a bátorság hiánya lehet akadály. Bár sokan tényleg félnek beavatkozni, amikor azt látják, hogy valaki rosszul van. Sajnos tényleg gyakori, hogy a segítségre szoruló ember körül lévő járókelők nem mernek segíteni, túl erős a tévhit, hogy bajt okoznak. Ezen érdemes dolgozni!
Ám van még valami, ami megbénítja a segítő szándékot: hogy megértsük ezt, kicsit vissza kell mennünk az időben, egészen 1964-ig, amikor a New York Times-ban megjelent egy híres eset. Az újság arról számolt be, hogy 37 ember nézte végig a környező házakból, amint egy fiatal nőt, Kitty Genovese-t, a nyílt utcán megtámadtak, megkéseltek és megerőszakoltak. A támadás nagyjából fél órán keresztül zajlott, miközben a nő folyamatosan segítségért kiáltozott, mégsem segített senki, és nem is hívtak segítséget a nőhöz A megtámadott nő sajnos meghalt.
A jelenség rendkívül megdöbbentő, ez a helyzet megtörtént. De miért nem segítettek ezek az emberek? Vajon közömbösek voltak? Amikor kutatni kezdték ezt a jelenséget, kiderült, hogy minél több ember van jelen egy helyzetben, annál kevésbé érzi magát bárki is személyesen felelősnek a beavatkozásért. Ezt nevezik „felelősségmegoszlásnak”.
Ha egyedül vagyunk, szinte biztos, (legalábis jóval nagyobb az esélye) hogy segítünk, ellenben ha sokan vagyunk, hajlamosak vagyunk lesöpörni a felelősséget magunkról és úgy ítélni: „a többiek majd megoldják”. Ám, ha mindenki így gondolkodik, akkor soha senki se segít, és ez a bajba jutott személyek életébe is kerülhet.
Én azt javaslom, hogy a segítségnyújtás szándéka legyen döntés kérdése, bármennyire is vonzó lerázni a felelősséget vagy engedni, hogy a félelem úrrá legyen rajtunk:
úgy kell dönteni, hogy legyőzzük a félelmet és odalépünk segíteni.
Az újraélesztéstől is nagyon sokan tartanak, rengeteg tévhit kering ezzel kapcsolatban, milyen károkat is okozhat valaki, ha valaki nem szakszerűen végzi az újraélesztést- ám emlékeztessük magunkat arra, az igazi hiba az, ha nem teszünk semmit. Bármilyen segítség, a nem tökéletes segítség is életet menthet!
Fontos tudatosítani magunkban azt is, hogy a betegek nem fognak megsértődni, ha nem tökéletesen végezzük az újraélesztést.
Adott esetben (ettől sokan tartanak), eltörik a beteg bordája…. Megtörténhet, de nem szabad e miatt aggódni! Törött bordával lehet élni, de megállt szívvel nem.
A lényeg, hogy ha látjuk, valakinek segítségre van szüksége, cselekedjünk. Higgyük el, hogy minden egyes másodperc számít.
Inkább kezdjünk meg egy újraélesztést hibásan, mint sehogy. A emberi szervezet rugalmasabb, mint hinnénk, és megbocsátja az apróbb hibákat, ha nem megy minden precízen. Az élet megőrzése azonban mindennél fontosabb.
Persze izgulni szabad (és izgulunk is életmentés során), de ez teljesen normális. Vegyünk egy mély levegőt, és ha szükséges, egyszerűen kezdjünk hozzá.
A formális oktatási rendszerben sajnos nincs még elég hangsúly ezen a területen, – a tévhitek eloszlatása is várat magára. Ezért is fontos, hogy mi, akik tudjuk, hogyan kell segíteni, minél szélesebb körben terjesszük ezt az ismeretet. Szerencsére egyre több helyen látják ennek a fontosságát, és próbálnak valamit tenni, de még hosszú út áll előttünk.
A szívmasszázson túl sok olyan helyzet lehet, amikor segítenünk kell. Melyek lehetnek ezek?
Napokig tudnék erről beszélni, és több tucat olyan terület van az elsősegélynyújtásban, amely figyelmet érdemel, de talán emeljük ki a gyerekek ellátását. A gyerekekkel kapcsolatos elsősegélynyújtás ugyanis nagyon fontos téma, amiről nem lehet eleget beszélni. Már csak azért is fontos a szülők edukálása, mert a gyerekek szervezete nagyon rugalmas, sokáig elfedi azt, hogy nagy baj. Akár az is előfordulhat, hogy a gyerek még „vígan” tologatja a kisautóját a szőnyegen, miközben súlyos oxigénhiánnyal küzd a szervezete. Viszont egy bizonyos pontos túl hirtelen és nagyon drasztikusan összeomolhat a gyermeki szervezet.
A szülők ugyan félnek, hogy baj lesz (ez generál minden családban) még sincsenek felkészülve arra, hogy mit kell tenni konkrétan, ha egy gyerek balesetet szenved. Ez lehet akár egy háztartási baleset: leesik valahonnan, elesik, beüti a fejét, megvágja, szúrja magát, égési sérülést szenved, mérget-vegyszert nyel vagy akár egy félrenyelés történik – mindegyik igényli a szülők azonnali, minél precízebb és felkészültebb beavatkozását.
Ezek mind-mind olyan helyzetek, ahol az elsősegélynyújtás ismerete és gyakorlata döntő lehet. Ezért fontos, hogy a szülők ismerjék az alapvető lépéseket és ne féljenek soha cselekedni.
Nézzük például, mit tehet a szülő, ha a gyermek légútja elzáródott, hiszen ez azonnali beavatkozást igényel:
Ismerjük fel a tüneteket:
Ha a gyermek hirtelen, minden előzmény nélkül nehézlégzésben szenved, zajosan, erőltetetten lélegzik stridoros belégzés, erősen kell gyanakodni arra, hogy idegentest került a légutakba. Ilyen sajnos előfordulhat, ha a gyermek apró játékokhoz, ételhez hozzáfért.
Az elzáródás kezelése 1 év alatti csecsemőnél:
A helyes módszer: Fektessük a csecsemőt az alkarunkra, arccal lefelé, úgy, hogy a feje kissé lejjebb legyen a testénél. Adjunk legfeljebb öt határozott ütést a hátára, a lapockák közé. Ha ez nem segít, fordítsuk a csecsemőt a hátára, és végezzünk öt mellkasi lökést.
Soha ne rázzuk fejjel lefelé a csecsemőt, mert ez súlyos sérüléseket, illetve hányást okozhat, ami csak fokozza a problémát.
Az elzáródás kezelése 1 év feletti gyermeknél (és felnőtteknél):
Háti ütések: Hajtsuk előre a gyermek felsőtestét, majd adjunk legfeljebb öt erőteljes ütést a hátára, a lapockák közé. Ha az elzáródás megszűnik, hagyjuk abba.
Hasi lökések (Heimlich-műfogás): Ha a háti ütések nem vezetnek eredményre, álljunk vagy térdeljünk a gyermek mögé. Szorítsuk ökölbe egyik kezünket, és helyezzük a gyermek köldöke fölé, – a szegycsont alá. Fogjuk meg az öklünket a másik kezünkkel, és amilyen gyorsan csak tudjuk, egyszerre nyomjuk befelé és felfelé.Ebbe a mozdulatba adjuk bele minden erőnket, mert a tüdőben még megmaradt levegőnyomással nagy eséllyel el tudjuk távolítani az idegentestet. Ha 5 hasi lökés sem vezet eredményre, akkor újra a háti ütések következnek (5X), majd ismét a hasi lökés– szintén 5 alkalommal.
Fontos: Ha az elzáródást sikerült megoldani, akkor is fontos orvosi segítséget kérni, mert apró darabkák maradhattak a légutakban, vagy a hasi lökésprés (Heimlich-műfogás) közben belső sérülések keletkezhettek. Egy ilyen beavatkozás mindenképp orvosi vizsgálatot igényel.
Mi tegyünk akkor, ha a légúti idegen testtel küzdő gyermek elveszti az eszméletét?
Meg kell kezdeni az újraélesztést (CPR). Ilyenkor nem szükséges előzetesen légzést ellenőrizni, mivel a mellkasi kompressziók az idegentest eltávolításában is segíthetnek. A 15 mellkasi kompresszió után nézzük meg, hogy az idegentest megjelent-e a szájban, ha igen, távolítsuk el. Ezután, ha szükséges, folytassuk tovább az újraélesztést.
Remélem, hogy minél több emberhez és minél több szülőhöz eljut az üzenet, és ezáltal sok élet megmenekülhet.
Weboldalamon nagyon sok ingyenesen elérhető anyag található. Többek között az Újraélesztés legegyszerűbben videó:
A „Miért nem merünk újraéleszteni?” és az „Újraélesztés a legegyszerűbben” videók szintén ingyen, regisztráció nélkül elérhetőek a kurzusok felületén.
