Nemcsak „Buddhának adott életet”, de rengetegképpen fel is használható ez az értékes növény

Közép-Európa legnagyobb virágzó indiailótusz-állománya (Nelumbo nucifera) mellett a Távol-Kelet íz-, illat- és dallamvilágát felidéző programok, tánc-, jóga-, és harcművészeti bemutatók várják a látogatókat a hétvégén a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) füvészkertjében – tájékoztattak a szervezők.

Az indiai lótuszok a Szegedi Tudományegyetem tavaly alapításának centenáriumát ünneplő füvészkertjének büszkeségei,

Közép-Európa legnagyobb állománya található az arborétum egyik tavában.

Az állomány csaknem egyidős a botanikus kerttel, az első növények az alapítás után néhány esztendővel, 1932-ben az óföldeák-gencsháti Návay-kastély tavából kerültek Szegedre.

A botanikus kertbe látogatók megcsodálhatják a lótuszos tavat, amely a japán kertnek is része.

A rendezvény névadó növénye,

az indiai lótusz ilyenkor látható teljes pompájában.

A vendégeket a tónál a víztükör fölé magasan kiemelkedő sötét rózsaszín lótuszvirágok tömege fogadja. A tó szigetének teaháza pedig kellemes kitekintő és pihenőhelyet kínál e különleges látvány befogadásához.

A legenda szerint

Buddhának életet adó növény őshazája Délkelet-Ázsia és Ausztrália,

ahol szinte minden részét hasznosítják.

A virágok a templomokat díszítik, a víz alatt az iszapban található szárakat

rántva, főzve, sütve fogyasztják, megszárítva lisztet őrölnek belőle,

a fiatal hajtásokból és levelekből salátát vagy kompótot készítenek, termését pirítva, kandírozva fogyasztják, a nagyobb leveleket pedig csomagolásra használják.

A programok szombaton és vasárnap is közös jógázással indulnak. Majd a botanikus kert különböző helyszínein – a rendezvényre fölállított színpadon, a mediterrán üvegházban, a lótuszos tó partján, az Elefánt ligetben – koncertek, előadások, tánc- és harcművészeti bemutatók várják a látogatókat.

Az érdeklődők megismerkedhetnek

India különböző tájegységeinek táncaival,

láthatnak kimonó- és japántánc-bemutatót, részesei lehetnek japán, kínai vagy koreai teaszertartásnak, betekinthetnek a kalligráfia és a lótuszfestés rejtelmeibe, jógákat és meditációs technikákat próbálhatnak ki vagy bekapcsolódhatnak egy tajcsifoglalkozásba is. A rózsakertben a Magyar Origami Kör mutatja be a japán papírhajtogatás művészetét, és a kiállítás mellett a vendégek maguk is elsajátíthatják az egyes alapfogásokat.

A kertben kétóránként lótusztúra indul,

melyen az arborétumban nevelt távol-keleti növényeket mutatják be a füvészkert munkatársai, szombaton és vasárnap egy-egy kellemes sétán pedig Japán őshonos növényvilágáról és a japánkertek sajátosságairól is szó esik majd.

További hírek