A második világháború számos szörnyűsége között okkal szokták emlegetni a katyni mészárlás néven elhiresült szovjet tömeggyilkosságot, amelyet azonban máig vita övez. Hozzájárul ehhez az, hogy a szovjetek által végrehajtott tömegmészárlást a németek fedezték fel és tették közzé, nem morális felháborodásukban, hanem kiaknázni akarva az ebben rejlő propagandalehetőséget. Részben emiatt, részben pedig azért, mert a győztes oldalon álló szövetséges követte el az áldozatok meggyilkolását, a Szovjetunió lényegében felbomlásáig tagadta felelősségét.
A Szovjetunió Belügyi Népbiztossága, a rettegett NKVD kiméletlen emberei 1940 tavaszán, Lavrentyij Berija belügyi népbiztos parancsára végeztek ki hidegvérrel több mint 20 000 (a pontos szám vélhetően soha nem lesz ismert) lengyel hadifoglyot, elsősorban katonatiszteket. Mindezt több helyen hajtották végre, a legismertebb ezek közül a jelképpé vált Katyn melletti erdő (a németek itt találtak rá először az áldozatokra 1943-ban), de Kijev, Harkov, Kalinyin, Minszk és Szmolenszk szintén tömeggyilkosságok helyszíne volt.
A szovjet vezetők egész sora írta alá a szörnyű ítéletet
A főleg tartalékos lengyel katonákat még 1939-ben fogták el, majd hurcolták őket fogolytáborokba, amikor a hitleri Németország mellett a Szovjetunió is megtámadta Lengyelországot. A döntés a kivégzésekről nem sokkal később, 1940. március 5-én született meg. A Berija által küldött jegyzék szerint a lengyel hadifoglyok a szovjethatalom elkötelezett ellenségei, ezért 14 700 hadifogoly és 11 000 fogoly tárgyalás nélküli agyonlövését javasolta.
Forrrás: Wikipedia
A jóváhagyó aláírások gyorsan a dokumentumra kerültek: Jozsif Visszarionovics Sztálin mellett Kliment Jefremovics Vorosilov marsall (később a Magyarországon működő Szövetséges Ellenőrző Bizottság elnöke), Vjacseszlav Mihajlovics Molotov külügyi népbiztos és Anasztasz Mikojan külkereskedelmi népbiztos írták alá a rabok halálos ítéletét. De Mihail Ivanovics Kalinyin, a Legfelsőbb Tanács elnökségének elnöke és Lazar Mojszejevics Kaganovics, a minisztertanács elnökhelyettese is igennel szavazott, amit a dokumentumon rögzítettek. A rendkívüli kegyetlenség oka Gerhard Weinberg történész szerint az volt, hogy Sztálin meg akarta fosztani a jövőbeli lengyel hadsereget attól, hogy képzett és a hazájuk iránt elkötelezett katonák alkossák a tisztikarát.
Ahogy már esett róla szó, az áldozatok száma pontosan nem ismert, de mindenképp 20 000 fölött van, vélhetően 22 000 körül lehetett. Az 1990-ben a kutatás számára megnyitott szovjet források szerint 1940. április 3. után 21 857 lengyel internáltat és foglyot végeztek ki: 14 552 hadifoglyot (a ezek zömét, vagy mindegyiküket a három táborból) és 7 305 foglyot Fehéroroszország és a Szovjetunió ukrajnai területének nyugati részein.
Magyar áldozata is volt a vérengzésnek
A több helyszínen folyó kivételes embertelenséggel végrehajtott kivégzések áldozatai között Katynban egy admirális, két tábornok, 24 ezredes, 79 alezredes, 258 őrnagy, 654 kapitány, 17 haditengerészeti kapitány, 85 közlegény, 3420 altiszt és hét volt, de pilóták, civilek, egyetemi oktatók, tanárok is akadtak az áldozatok között. Így vesztette életét például Xawery Czernicki tengernagy, vagy Stanisław Haller de Hallenburg tábornok is.
Kevesen tudják, de magyar áldozat is volt a kivégzettek között, Korompay Emánuel Aladár, a Varsói Egyetem lektora, a lengyel hadsereg tartalékos századosa is a szörnyű vérengzés áldozatává vált. A kivégzéseket hidegvérrel, tarkónlövéssel, 7,65 mm-es kaliberű Walther PP típusú pisztollyal hajtották végre.
1943 elején Rudolf Christoph von Gersdorff német katonatiszt (aki még ugyanebben az évben meg akart kísérelni egy Hitler elleni, végül sikertelennek bizonyuló merényletet), az Abwehr összekötője kapott először jelentéseket lengyel katonatisztek tömegsírjairól, amelyeket továbbított feletteseinek. Joseph Goebbels német propagandaminiszter a felfedezést eszköznek tekintette arra, hogy éket verjen Lengyelország, a nyugati szövetségesek és a Szovjetunió közé, és megerősítse a bolsevizmus borzalmairól szóló propagandát.
Forrás: Wikimedia commons
A szovjet kirakatper után a keleti blokk mélyen hallgatott
Még az év április 13-án a Reichssender Berlin tette közzé, hogy a Szmolenszk melletti katyni erdőben a német katonák tömegsirokra bukkantak, egyúttal jelezték, hogy a tömeggyilkosságért a Szovjetunió a felelős. Amikor aztán Göbbels 1943 őszén kényszerűen tudomásul vette, hogy a Wechrmachtnak fel kell adnia Katynt, azt jegyezte fel naplójába, hogy a Szovjetunió minden bizonnyal Németországot fogja megvádolni a tömeggyilkosság elkövetésével. A kihantolásokban és az azonosításokban az itthon fajvédőként is ismert Orsós Ferenc magyar patológus is részt vett.
Ahogy Göbbels megjósolta, így is történt. Később ennek szellemében 1945. december 29. és 1946. január 5. között a német Wehrmacht tíz tisztje – Karl Hermann Strüffling, Heinrich Remmlinger, Ernst Böhm, Eduard Sonnenfeld, Herbard Janike, Erwin Skotki, Ernst Geherer, Erich Paul Vogel, Franz Wiese és Arno Dürer a szovjet katonai bíróság elé állt Leningrádban. A kirakatperben koholt vádat emeltek ellenük a katyni mészárlásban való állítólagos szerepük miatt. Vogelt, Wiese-t és Dürert kényszermunkára itélték, a többieket kivégezték. A háborút követően a Szovjetunió vezette „béketáborban” a szovjet felelősséget persze kényszerű hallgatás övezte.
Forrás: Wikimedia
A Szovjetunió csak 1990-ben ismerte el, hogy a katyni mészárlás néven ismert tömeggyilkosságért a sztálini vezetés a felelős. Borisz Jelcin leendő orosz elnök ekkor hozta nyilvánosságra a dokumentumokat, illetve adta át őket Lech Wałęsa lengyel elnöknek: köztük volt Berija 1940. március 5-i javaslata.
Összegzésként elmondható: ma már nem vitatható a Szovjetunió felelőssége, ahogyan az sem, hogy a tömeggyilkosságokra semmiféle mentséget nem lehet találni. Meg nem történtté tenni nem lehet, az áldozatok előtti tisztelgés pedig minimális morál birtokában nem lehetőség, hanem kötelesség.
