Az első gondolatom az volt, hogy nem lesznek barátaim, mivel a legtöbbjük író, de aztán arra gondoltam, hogy ez nem fog megtörténni – mondta Louise Glück amerikai költő, aki csütörtök kora reggel telefonon tudta meg, hogy irodalmi Nobel-díjjal tüntették ki.
Jelenleg azonban amiatt aggódik, hogy megőrizze a hétköznapjait azokkal az emberekkel, akiket szeret. Még nem tudja elmondani, mit jelent számára a Nobel-díj – mondta abban a rövid telefonbeszélgetésben, amelyet a Nobel-díjak hivatalos honlapján tettek közzé.
Louise Glück számára nagy megtiszteltetés, hogy idén őt díjazzák az irodalmi Nobel-díjjal.
Új olvasóinak, akik még nem ismerik műveit, azt javasolta, hogy bármelyiket kezdjék el olvasni, hiszen mindegyik nagyon különbözik egymástól.
De ne az első kötetemmel kezdjék, hacsak nem akarnak megvetést érezni
fűzte hozzá. Beszélt arról is, hogy házat tervez venni, és most talán a díjjal járó összegből megveszi azt Vermontban.
Glück a tizenhatodik nő, akinek odaítélték az irodalmi Nobel-díjat, legutóbb, 2018-ban Olga Tokarczuk lengyel írónő érdemelte ki az elismerést.
A Svéd Akadémia indoklása szerint Louise Glück a díjat összetéveszthetetlen költői hangjáért kapja, amely zord szépségével egyetemessé teszi az egyéni létezést.
A költőnő az írás mellett a Yale Egyetem angol professzora a connecticuti New Havenben. Első verseskötete Firstborn (Elsőszülött) címmel jelent meg 1968-ban, nem sokkal később már a kortárs amerikai irodalom legkiemelkedőbb alakjai között tartották számon. Eddig 12 versgyűjteménye jelent meg, valamint a költészetről szóló esszékötetei. Több rangos díjban is részesült, 1993-ban Pulitzer-díjas lett, 2014-ben megkapta az amerikai Nemzeti Könyvdíjat.