Tavaly már 150 országnak Kína volt a legnagyobb kereskedelmi partnere. A világ többpólusúvá vált. De Kína nem csak a kereskedelemben nyomul előre, az ország sokat fordít kutatás-fejlesztésre is, amely megjelenik hadi kiadásaiban is. Kína nem költséges katonai bázisokat épít fel mindenhol a világban, hanem a gazdasági, oktatási és technológiai fejlesztésekre, a modernizációra költ. Horváth Leventével, az Eurázsia Központ igazgatójával beszélgetett a tudás.hu.
Azt már mindenki evidenciaként kezeli, hogy a világrend egyre inkább többpólusúvá válik. Ön szerint mennyire tudja Kína valóban alternatív pólusként megszilárdítani pozícióját az Egyesült Államokkal szemben?
A világrendváltozás már évtizedek óta elindult a több pólusú világrend felé, csak a nyugati politikusok és a mainstream média ezzel nem akart szembesülni.
Az elmúlt években folyamatosan megdöbben a nyugati világ, hogy Ázsiában valami nagy dolog történik és ez veszélyezteti a Nyugat dominálta egypólusú világrendet, aztán pár nap után elfelejtik, majd egy újabb esemény során újra megdöbbennek.
Ilyen volt a kínai Övezet és Út Fórum 2017 és 2019-ben, amelyen 20-30 állami vezető jött össze, 2024-ben a kazanyi BRICS ülés, ahol kiderült, hogy Putyin orosz elnök még sincs elszigetelve, 2025-ben a tianjini Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) ülése, ahol több mint 20 állami vezető volt jelen, köztük Kína, Oroszország és India vezetője ülésezett, majd egy napra rá Pekingben a katonai parádé, ahol ugyancsak 26 állami vezető vett részt.
Az SCO 2001-ben, a BRICS 2009-ben, az Övezet és Út kezdeményezés 2013-ban indult, tehát nem ma kezdődött a világrend többpólusúvá válása.
A magyar kormány már a 2000-es évek elején megfelelően reagált a világrend átalakulására, jó kapcsolatot alakított ki Kínával és Oroszországgal, majd 2010-ben Orbán Viktor miniszterelnök meghirdette a „keleti nyitás” politikát, amelynek fő gondolata, hogy
mi nyugati zászló alatt hajózunk, de keleti szél fúj a világgazdaságban.
Kínának nem az a célja, hogy alternatív pólus legyen, hanem hogy a korábbi, a Nyugat által a nyugati gondolkodás szerint megtervezett világrendet megreformálja és egy nyugati-keleti világ számára kedvező, harmonikus világrend legyen.
Kína az egypólusú, hegemón uralmat ellenzi, amelynek hangot is adnak a különböző ázsiai nemzetközi szervezetek.
Kína – ahogy az 5000 éves történelme során is – gazdasági együttműködést keres azokkal a partnerekkel, akik a békés együttélésen, a kölcsönös tiszteleten és a kölcsönös előnyökön alapuló együttműködést támogatják.
Gazdasági szempontból nézve Kína mára egy biztos „alternatíva”, hiszen míg 2000-ben a világ országainak nagy részének első kereskedelmi partnere az USA volt, 2024-re már több mint 150 országnak Kína a legnagyobb kereskedelmi partnere.
Emellett az is jól látható, hogy az ázsiai kezdeményezésű nemzetközi szervezetekhez, mint például az SCO, BRICS és Övezet és Út kezdeményezés, egyre több ország csatlakozik.
Tehát Kína egy újfajta együttműködést ajánl a világ országainak, a kínai külpolitika szerint Kína a win-win együttműködés híve, ellenben a nyugati típusú nulla-végösszegű, azaz amennyit nyer az egyik, annyit veszít a másik féle együttműködés.
Ahogy említettem, egyre több ország csatlakozik az ázsiai nemzetközi szervezetekhez, azaz a keleti féle együttműködést támogatják egyre többen a korábbi nyugati világrenddel ellentétben.
A diplomáciai sikerek mellett nem kevésbé hangsúlyos Kínai katonai erősödése, amelyet nemrégiben katonai parádén mutatott meg. Mit üzen Kína a fegyverbemutatóval a nemzetközi közösségnek – végetek van, vagy inkább azt, hogy tartsátok magatokat távol a felségvizeinktől?
Kína nem először tartott katonai parádét,
1999 óta nagy katonai parádéval ünneplik a Kínai Népköztársaság megalapításának minden 10. évfordulóját, emellett hasonlóan az idei, 80. évfordulót, a 70. évfordulóját is megünnepelték a világháború és a japán agresszió lezárásának, továbbá a Népi Felszabadító Hadsereg megalapításának a 90. évfordulója alkalmából 2017-ben is tartottak katonai parádét, és valószínűleg a 100. évfordulón, 2027-ben is ez várható.
Tehát 2015-ben, 2017-ben, 2018-ban, 2019-ben is volt katonai parádé, és legközelebb 2027-ben és 2029-ben is látható lesz.
A katonai parádé egy megemlékezés vagy ünnep része, mint ahogy Angliában, Franciaországban és Olaszországban is rendszeresen tartanak katonai parádét valamilyen történelmi esemény megemlékezése kapcsán.
Ahogy minden országban, így Kínában is van olyan üzenet értéke, hogy bemutassa az ország katonai erejét.
Kína kapcsán elmondható, hogy a katonai fejlesztései főként a védelmi fejlesztésekről szólnak, hogy a külső határait meg tudja védeni, ezzel elrettentő hatást kelt egy esetleges megtámadástól.
Kína környezetében egyre több az amerikai katonai bázis, jelenleg éppen a Fülöp-szigeteken tervezik újabb 4 katonai bázis létrehozását a már meglévő 5 mellé. De Japánban és Dél-Koreában is vannak amerikai bázisok.
Az USA-nak a világon 800 külföldi katonai bázisa van, míg Kínának 1 van Afrikában.
Kína az elmúlt 30 évben nem vett részt háborúban, míg az USA számtalan bombázást hajtott végre különböző országokban, régiókban.
Tehát Kínának van miért kiépíteni a védelmi rendszerét. Emellett a kínai ókori stratégai mű, Szema-fa bölcsessége szerint:
hiába van béke az ég alattiban, aki a háborúról megfeledkezik, az egészen biztos, hogy veszélybe kerül.
Milyen reakciókra számíthatunk a Nyugat, elsősorban a NATO, EU részéről, és hogyan befolyásolhatja ez Kína nemzetközi elképzeléseit, különösen Tajvan, Japán vagy a délkelet-ázsiai országok vonatkozásában?
A Nyugat részéről további démonizálás várható Kína kapcsán, hiszen a Nyugat kezdi elveszíteni a jól megszokott elsőségét a gazdaságban, a pénzügyekben, a technológiában stb.
Ennek kapcsán Kínát megpróbálják minden módon megakadályozni, hogy további gyors fejlődést tudjon produkálni. Például Kína-Irán-Oroszország-Észak-Korea tengelyről beszélnek, amely veszélyt jelent a világra.
Emellett a NATO már tervezi, hogy Japánban is terjeszkedik, habár a NATO mint észak-amerikai és európai országok szövetsége jött létre. De Ázsiában már 2017-ben újraalakult a Quad (Ausztrália, Japán, India és USA), majd 2021-ben létrejött az AUKUS (Ausztrália, Egyesült Királyság és USA) mint biztonsági partnerség.
Ebből kifolyólag Tajvan is egyre nagyobb szerepet fog kapni, habár minden ország, aki Kínával diplomáciai kapcsolatot alakít ki, az elfogadja az „Egy Kína elvet”, azaz elismerik, hogy Tajvan Kína tartománya és Tajvan a kínai belpolitika része.
A világ 197 országából 183 ország alakított ki diplomáciai kapcsolatot a Kínai Népköztársasággal.
A japán agresszióról megemlékező katonai parádét is negatív színben tűntették fel, holott Kína a világháborúban mint győztes ország vett részt és a világháború végét ünnepelték az eseménnyel, emellett megemlékeztek a japán agresszióról is, amely során több mint 35 millió (!) kínai – ebből 20 millió civil – halt meg.
Japán, a Nyugat szövetségese diplomáciai úton jelezte szövetségeseinek, hogy ne vegyenek részt a megemlékezésen, mert ez tulajdonképpen egy „japán-ellenes rendezvény”.
Képzeljük el, hogy mi történne, ha Európában a német kormány a szövetségeseinél azért lobbizna, hogy ne vegyenek részt egy holokauszt megemlékezésen…
Melyek azok a legfontosabb stratégiai célkitűzések, amelyeket Kína követ a következő évtizedben – gazdasági, katonai és diplomáciai értelemben?
Kína nagy hangsúlyt fektet a gazdasága átalakítására, egyrészt azért, hogy a nyugati szankciók ellen védelmet tudjon nyújtani az országnak, másrészt, hogy fenntartsa a további gazdasági fejlődést és a jólét növekedését.
Az előző kapcsán a kettős keringésű gazdasági modellt hozták létre, azaz egy külső és belső gazdaság kialakítása a cél, az utóbbi kapcsán pedig a „magas minőségű” gazdaság fejlesztése a cél, tehát nem a mennyiségre, hanem a minőségre törekednek.
Ugyanis történelmi tapasztalatok alapján az a világrend egyik alakítója, aki a technológiai fejlesztésekben az élen áll, emellett az innovációval érhető el, hogy még minőségibb és jobb élete lehet az embereknek, elvégre is ha gazdasági jólét van, akkor az emberek elégedettek a kormány munkájával, ez igaz minden országra.
Katonai szempontból, Kína a védelmi fejlesztésekre teszi a hangsúlyt.
A kínai történelemben, így a kínai gondolkodásban sem láthattunk gyarmatosítási szándékot.
Fő célja, hogy már a határon meg tudjon állítani egy esetleges katonai beavatkozást.
A katonai stratégiai dokumentumok szerint Kína vallja, hogy nem fog támadást kezdeményezni, de ha megtámadják, akkor visszatámad, a katonai fejlesztések – így például a nukleáris fegyverek – is az elrettentést szolgálják.
A kínai katonai kiadások 2012-ben még csak az egyhatoda volt az amerikai költségeknek, már ez a különbség szűkült, de még mindig „csak” a harmadát teszi ki az USA katonai kiadásainak.
Kína nem költséges katonai bázisokat épít fel mindenhol a világban, hanem a gazdasági, oktatási és technológiai fejlesztésekre, a modernizációra költ.
Diplomáciai szempontból Kína pedig nem a szövetségekre törekszik, ugyanis Kína nem köt szövetségeket, hanem az érdekeken alapuló partnerségekben hisz.
Kína fő diplomáciai üzenete a „békés együttélés öt alapszabálya”,
miszerint fő cél a szuverenitás és a területi integritás kölcsönös tiszteletben tartása, a kölcsönös meg nem támadás, egymás belügyeibe való be nem avatkozás, egyenlőség és kölcsönös előnyök, valamint a békés egymás mellett élés.
Emellett Kína a 80-90-es években megkezdett bilaterális kapcsolatait multilaterális kapcsolatokká építette (Kína-ASEAN, Kína-Afrika, Kína-Arab Liga, Kína-KKE stb.), majd mindezt 2013-ban egy globális együttműködésbe, az Övezet és Út kezdeményezésbe olvasztotta össze. Azonban a multilaterális együttműködések továbbra is inkább platformként szolgálnak, amelynek keretében különböző bilaterális együttműködéseken van a hangsúly.
Az európai országok egyszerre tekintenek Kínára stratégiai partnerként és riválisként. Hogyan illeszkedik ez a kettős megítélés Peking hosszú távú világpolitikai elképzeléseibe?
Az látható, hogy nem az európai országok, hanem az Európai Unió tekint riválisként Kínára, az EU vezetői kritikus hangot ütnek meg Kínával szemben. Azonban az EU tagállamok az elmúlt években egymásnak adták át Pekingben a kilincset és tulajdonképpen Kínától várják a segítséget, hogy az országaik kilábaljanak a jelenlegi rossz gazdasági környezetből. Mint ahogy ez történt a 2008-as világválság idején is.
Az EU tagállamok vezetői rendszerint hatalmas gazdasági delegációval érkeznek Kínába, hogy gazdasági együttműködésről tárgyaljanak.
Kína nyitott az együttműködésre az Európai Unióval és a tagállamokkal külön-külön is. Erre jó példa Magyarország, a magyar-kínai gazdasági kapcsolatok egyre kiemelkedőek az Európai Unióban lévén a kínai befektetések nagy része Magyarországra érkezett az elmúlt években.
Minden egyes állami tárgyalás során Hszi Csin-ping kínai elnök vagy más kínai vezető azt hangsúlyozza, hogy az EU-nak a saját érdekeit kellene képviselnie „más” érdeke helyett.
Egyébként mára Kína legnagyobb kereskedelmi partnere az ASEAN, azután jön az EU, és harmadik az USA. Tehát ha Kínával nem akarnak együttműködni, akkor Kína más gazdasági partnerek után néz, elvégre is a 800 milliós nyugati világon kívül van még egy 7,2 milliárdos nem-nyugati világ.
Azonban gazdasági szempontból Kína számára mindenképp egy erős, önálló érdekeket képviselő, stabil EU lenne az érdeke, de jelenleg az EU éppen keresi önmagát. Az USA a vámháborúval a saját szövetségesét is ellökte magától, ezt követően volt egy kis változás az EU kommunikációjában Kína felé, de az elmúlt évek fagyos kapcsolata után az EU tárgyalásipozíciója is meggyengült.
Mennyire lehet sikeres Kína azon törekvése, hogy új nemzetközi szövetségeket, intézményeket építsen (BRICS+, Sanghaji Együttműködési Szervezet), és jelen állás szerint ezek a közeljövőben valóban alternatívát jelenthetnek a nyugati világrenddel szemben?
Kína és a többi ázsiai ország nem akarja lecserélni a világrendet, hanem meg akarja reformálni azt, ugyanis a világrendet a nyugati országok a saját kultúrájuk, hagyományaik és gondolkodásuk szerint fektették le, ebben nem kapnak szerepet azok az ázsiai országok, amelyek a 21. századra gazdaságilag felemelkedtek.
Az új nemzetközi szervezetek inkább egyfajta reform-csomagok a jelenlegi világrend átalakítására, például mind az ázsiai nemzetközi szervezetekben nem engedélyezett a tagok egymás közötti szankcionálása, ellenben a nyugati szövetségben számos példát láthatunk arra, hogy a saját szövetségi rendszerében szankciókat vetnek ki a tagokra, ha éppen máshogy gondolkoznak. Magyarország is ennek elszenvedője.
Másik példa, hogy az ázsiai nemzetközi szervezeteken belül egyes országok között határviták vagy más konfliktusok vannak – India-Kína, India-Pakisztán stb. –, de mégis le tudnak ülni és megtárgyalni egyes dolgokat. A diplomáciában a párbeszéd mindennek az alapja. De a nyugati szövetségi rendszer azt mutatja, hogy akivel nem értünk egyet, azt szankcionáljuk, lebombázzuk, vagy éppen kormányt buktatunk és új vezetőt jelölünk ki.
Ugyancsak nagy különbség, hogy míg az ázsiai nemzetközi szervezetek gazdasági együttműködéseket, kölcsönös előnyökön alapszanak, addig a nyugati együttműködés az ideológiai és demokrácia exportra teszi a hangsúlyt. Kioktatja a partnereit a demokrácia, az emberi jogok és egyéb témákban, holott éppenséggel a nyugati nagyhatalmak sem járnak ezekben az élen.
És még sok különbséget említhetnénk, amelyek a jelenlegi világrend megreformálására vonatkoznak, nem hiába a globális Dél országai az ázsiai nemzetközi szervezetekhez akarnak csatlakozni és folyamatosan bővülnek is ezek a szervezetek. Hiszen egy új, kedvezőbb modellt mutatnak az eredeti világrend alapjain. Egy kölcsönös tiszteleten, kölcsönös előnyökön alapuló, békés együttműködést.
Tulajdonképpen a félelem attól, hogy az ázsiai országok kihívást, veszélyt jelentenek a nyugati világra, alternatíva a jelenlegi világrendre, ez mind a nyugati hegemón, egypólusú világrendi, birodalmi gondolkodásból fakad.
A Nyugat félti az egyeduralmát, félti az elsőségét, és magából kiindulva arra gondol, hogy az ázsiai országok a Nyugat ellen vannak, hiszen a Nyugat gondolkodása szerint pontosan ilyen módszerekkel uralná le a világot.
De a Kelet nem biztos, hogy ebbe az irányba akar menni, amerre a nyugati világ 500 évvel ezelőtt ment.
