Az Első Magyar Festészeti Akadémia létrehozója, Marastoni Jakab (1804–1860) olasz földről érkezett Magyarországra. Az akadémiát tekinthetjük a Képzőművészeti Egyetem szakmai elődjének, hiszen az első olyan intézmény volt, amely magasabb képzést adott a festő és szobrász növendékeknek. Életműve teljes áttekintésével a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumában ismerkedhet meg az érdeklődő.
Nem kizárt, sőt remélik a kurátorok, hogy a kiállítás nyomán újabb, eddig lappangó alkotások kerülnek elő, mondta az anyag bemutatóján a Farbaky Péter és Aczélné Molnár Eszter művészettörténész. 2018-ban kezdték előkészíteni a tárlatot, amelyre négy ország 28 köz- és egyházi gyűjteménye, valamint magángyűjtők kölcsönöztek 240 műtárgyat.
A festő Giacomo (Jacopo) Marastoni néven (1804–1860) Velencében született, és az ottani híres Képzőművészeti Akadémián tanult. Farbaky Péter a velencei levéltárban kutatta, hogyan indult a fiatal Marastoni pályája. Az akadémia eltette a növendékek díjnyertes rajzait, a levéltár megőrizte, és Marastoni kezeket ábrázoló mesteri tanulmányrajzai most ezen a kiállításon láthatók.
Megrendeléseket remélve került Magyarországra
Mi kell egy ifjú festőnek? – tette fel a kérdést Farbaky Péter és mindjárt választ is adott: megbízások!
Marastoni megrendeléseket remélve indult az 1830-as évek elején ausztriai körútra. Majd Bécsbe, azután Pozsonyba és Kolozsvárra vándorolt. Pozsony, az egykori koronázó város, a reformországgyűlések színhelye fontos állomás a munkásságában.
Három esztendeig élt itt és festette a jómódú családok, a környéken élő arisztokrata famíliák portréit és kezdett a foglalkozni a dagerrotípiával. Farbaky szerint úttörője volt a legrégebbi fényképészeti módszernek.
Forrás: Budapesti Történeti Múzeum
Marastoni megtanulta, beszerzett a maga költségére egy készletet, és többeket megörökített. Az egyetlen dagerrotípián, amiről biztosan tudják, hogy ő készítette (a Magyar Nemzeti Múzeum tulajdona) nehezen kivehető az erdélyi Jósika család, egy bársonyterítő alatt pihen az egyik tárlóban, hogy fény ne érje, mivel sajnos ez a technika igen romlékony. Mellette azonban egy képernyőn rövid film fut, amin jobban kivehetők az alakok.
Hogy kontextust teremtsenek a kortársakkal, elhozták Triesztből Giuseppe Tominz félig szlovén, félig olasz festő egyik gyönyörű festményét, valamint az ugyancsak neves Ferdinand Georg Waldmüller egyik portréját.
Marastoni szegény családból származott, az akadémiai évei alatt többször kérvényezett szegénységi támogatást, amit sokszor meg is kapott, tehát alulról építkező alkotóról van szó.
Találkozott Ferdinand Lütgendorf népszerű osztrák biedemeier zsánerfestővel, aki valamivel jobb anyagi közegből érkezett Pozsonyba. Festészeti iskolát nyitott a városban, ez inspirálhatta Marastonit a saját akadémia tervére – vélelmezi Molnárné Aczél Eszter.
A reformkor egyik legnevesebb portréfestője lett
Mivel két dudás nem fért egy csárdában, az olasz mester Pestet választotta. Előbb azonban megfestette a kiállítás legmonumentálisabb képét a Scherz-családról. A Pozsonyi Városi Galéria nem könnyen adta kölcsön az alkotást, meséli a művészettörténész, végül megállapodtak, sőt a pozsonyi kollégák megbízásából Barbara Davidson kifejezetten erre a kiállításra mintegy másfél évig restaurálta a meglehetősen romos állapotban lévő festményt.
Forrás: Budapesti Történeti Történeti Múzeum
A korszak családportré típusának jellegzetes darabja a mű, amelynek középpontjában a csipke főkötős matróna, az anya látható, mellette az asztalra ültetve a legkisebb gyermek, az asztal túloldalán a férj. Sejthető, hogy együtt soha nem ült modellt a 11 alakból álló csoport, hanem arcképekről „mozaikozta” őket a vászonra a festő. Scherz Fülöp kereskedőt vagyonos és rangos emberként tisztelték Pozsonyban.
Fiát, a papi hivatást választott Károlyt, a szegények oltalmazóját is, ő a kép jobboldalán szerepel. Károly köré legendát szőttek, miszerint a család eltiltotta ifjúkori szerelmétől, Litzenmayer Mária Teréziától. Az 1848-as forradalomban azonban titokban összeházasodtak és két gyermekük született, bár az egykorú sajtó ezt a feltevést nem erősítette meg – meséli a művészettörténész, hozzátéve: úgy tudni, hogy Marastoni két fiát, Antalt és Józsefet is Scherz Károly keresztelte meg.
Marastoni a reformkor végén, Barabás Miklós mellett az ország legjelentősebb portréfestőjének számított.
A piros köpenyes hölgy című képe valószínűleg a feleségét, Giovanna Bianchit ábrázolja, egy kisebb méretű családi portré Szapáry Keglevich Augusztáról és gyermekeiről készült. Kilényi Jánost, a korabeli „sajtócézárt” ugyancsak megörökítette a művész. Nem tudnánk, hogy mi hangzott el a reformországgyűléseken, ha nem rögzítette volna Hajnik Károly gyorsíró, aki saját sztenográfiai módszert dolgozott ki e célra, az ő portréja szintén látható a falon.
Forrás: Budapesti Történeti Múzeum
1846-ban Pesten, a Nagyhíd – ma Deák Ferenc – utcában egy Hild József tervezte épület harmadik emeletén nyitotta meg Marastoni – minden vagyonát erre áldozva – úttörő intézményét, az Első Magyar Festészeti Akadémiát. A tanításhoz szükséges műtárgymásolatokat, gipszszobrokat, metszeteket Itáliából szerezte be. A megnyitó Pest meghatározó kulturális eseménye volt, nagy érdeklődést keltett, a művészt még abban az évben Pest díszpolgárává választották.
Weiss Bernát háztulajdonos-bankárral egyezett meg, hogy több helyen a tetőbe üvegablak felülvilágítókat tervezzen Hild József, a megoldás rendkívül korszerűnek számított. Sajnos a II. világháborúban a tetőt szétlőtték, ezek már nincsenek meg, de Hild József terveit megőrizte a Fővárosi Levéltár – mutat rá Farbaky Péter.
Az akadémia fennállása első évfordulójára a tanítványok a jónevű ötvössel, Schickinger Józseffel egy díszes ezüst festékes kazettát készíttettek – ezt szintén bemutatja a kiállítás. A pártoló szervezettel is támogatott művészképző magánintézményben a 19. század második felének fontos művészei is – többek közt Szemlér Mihály és Lotz Károly – tanultak.
Forrás: Budapesti Történeti Múzeum
Az átfestett császár
1849-50-ben Marastoni több megbízást kap Ferenc József portréjának megfestésére. A kiállítás egyik érdekessége az egész alakos álló, az uralkodót teljes pompában ábrázoló kép, a másik falon a fiatal császár arcképe.
Az egész alakos festményt a Szabolcs utcai Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központban (OMRRK) Horváth Mátyás restaurátor átvilágította. A vizsgálatok során bebizonyosodott, hogy a képet később átfestették, a figura fejét „megöregítették” – jelzi Farbaky Péter. Szerinte most is látható a képen kisebb feszültség a lábviselet és az idősebb fej között, ezért szabad szemmel is észrevehető az átfestés, ha valaki alaposabban megfigyeli a festményt.
Forrás: Budapesti Történeti Múzeum
1849-től legalább 1860-ig gazdaságilag is tragikus időszak volt Magyarország számára. Egyre kevesebb a tanítvány, elkezdődik az iskola hanyatlása.
1859-ben a gyámolító társaság elhatározza, hogy feloszlatja magát, Marastoni teljesen megvakul és 165 évvel ezelőtt, 1860. július 11-én az irgalmasok budai tébolydájában meghal. Síremléke, amely egy égő fáklyát szimbolizál, a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben áll, közel Deák Ferencéhez. Az 1901-ben felállított plasztikát a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) a mostani alkalomra felújíttatta.
Azt mondhatjuk, véli Molnárné Aczél Eszter kurátor, hogy a magyar kultúra adósa Marastoninak, mert vagyonát, az egész pályafutását, sőt egészségét föláldozta a magyar művészeti képzés számára, ezt szeretnék jóvátenni ezzel a kiállítással. A festő és felesége gyászjelentését is olvashatja a látogató, az asszonyt Johannaként nevezi meg, magyarrá válásuk a halálukban is megmutatkozik.
