Rostás Norbert élete a segítségnyújtásról szól. A dóci születésű fiatalember Indiában ismerkedett meg az igazi mélyszegénységben élők mindennapjaival, majd Angliában dolgozott, ahol rövid idő alatt intézményvezető-helyettes lett egy idősek otthonában. Miután Norbert hazatért Magyarországra, úgy döntött, szülőfalujában alapít nyugdíjasházat, ahol külföldi tapasztalatait kamatoztathatja.
A Napfény Gyöngye Nyugdíjasházban a szépkorúak méltóságteljes életet élnek. A kis létszámú otthonban kialakítottak egy csöpp konyhakertet, amelynek magaságyásait az idősek gondozzák. Az ágyásokban megtermelt zöldségek egy részét az intézmény konyháján feldolgozzák, egészséges ételeket készítenek a nyugdíjasoknak.
Rostás Norbert nemcsak az időseknek segít, a nehéz helyzetben élő roma fiatalok számára is igyekszik lehetőséget biztosítani a felemelkedésre. Dóc környékén az emberek nagy része mezőgazdasági munkából él. Sokan a világjárványt kísérő gazdasági leállás miatt elvesztették megélhetésüket. Ezt ismerte fel korábban az intézmény fenntartójaként Norbert, aki a Fényhozók Alapítvánnyal közös programot működtet. A
Cigányon is jól áll a fehér köpeny
program lényege, hogy lehetőséget biztosít a hátrányos helyzetű roma fiatalok számára, akik tanulhatnak és egészségügyi szakmát szerezhetnek.
Az Aranypánt-díjat 2015-ben hozta létre a Roma Sajtóközpont, hogy megmutassa, a romák ugyanúgy helytállnak a hétköznapokban, ahogy bárki más, de a származásukhoz kapcsolódó előítéletek miatt nehezebb a dolguk, mint a többségnek. Az Aranypánt-díjjal azokat ünneplik, akik a foglalkozásuk révén elismerést vívtak ki a környezetükben, és emellett öntudatos romaként élik mindennapjaikat. Tavaly Norbertet is jelölték a díjra. Igaz, hogy nem ő lett a végső győztes, mégis munkája elismerése volt a jelölés.
Az Ápolás Extra Egyesület elnökének igencsak sűrűek a napjai, a nyugdíjasházban végzett ápolási feladatai mellett gyerekkori álma megvalósításán munkálkodik, az orvosegyetemre jár. Rostás Norbert mesélt a Tudás.hu-nak a hivatásáról, egy értékes programról és a romák felkarolásáról.
Honnan és hogyan indult az élete? Honnan ered az emberek iránti érzékenysége?
Dócon élek, egy kis településen, Szegedtől 25 kilométerre. Itt jártam általános iskolába, majd Szegeden végeztem az Eötvös József Gimnáziumban. Az érettségi után egy önkéntes programban vettem részt Indiában, ahol picit több mint 3 hónapot tölthettem el. Hatalmas élmény volt számomra, érdekes tapasztaltokat szereztem az ottani kultúráról.
Megismerhettem az igazi mélyszegénységben élők történetét, problémáit, és már akkor megpróbáltam segítséget nyújtani embertársaimnak.
Mikor és hogyan merült fel Önben a roma fiatalok segítésének gondolata?
Gyerekkoromban rengeteg időt töltöttem Bakson, a nagyszülőknél. Ezért a baksi Mária-telep sohasem volt ismeretlen terep számomra. Mindenkit ismertem, apukám itt nőtt fel és a nagyszüleim is itt élték le az életüket. Sok rokonom él a telepen ma is.
A COVID-19 járvány szinte minden szektort érintett. Nehéz helyzetbe került a telepen élő roma lakosság nagy része is, akik korábban a mezőgazdasági munkából éltek.
Ekkor kezdtünk el gondolkozni a Fényhozó Alapítvánnyal közösen, hogy mit is tudnánk tenni. Tisztában voltunk azzal, hogy a járvány idején stabil munkahelyet biztosíthat az egészségügyi és szociális szféra, sőt, létszámhiány van ezen a területen. A járvány miatt még több segítőre volt szükség a betegágyak mellett, ezért nem válogathattak az intézményvezetők sem a bőrszín alapján. Sajnos, azért több helyen még ma is előfordul, hogy a vezetéknév és bőrszín alapján nem kerülhet be a jelentkező az interjúra érdemesek közé.
Helyben talált partnereket a munkához. Kik segítettek Önnek?
A nyugdíjasházunk már javában működött ekkor, ahol az új fajta szemléletet és a külföldi módszereket hasznosítottuk. Gyakran problémát okozott, hogy a tapasztalt ápolók nehezen rázódtak bele az eltérő mentalitást megkívánó munkába. Arra gondoltam, nagyszerű lenne, ha részesei lehetnénk a szakképzésnek, sőt akár az egyetemi képzésben is az idősgondozási modulok kiszervezésének. Szerencsére a partner intézmények Szegeden erre nyitottak voltak, és mi is örömmel fogadtuk a hallgatókat.
Kiváló partnerszervezetünkkel, a – Rostás Ari és Búza Károly vezetésével működő – Fényhozók Alapítvánnyal – karöltve sikerült elindulni a roma emberek segítésének útján. Az alapítvány évek óta helyi és országos szinten a romák támogatásával, érdekképviseletével és felzárkóztatásával foglalkozik.
Hogyan indult a gyakorlatban az oktatási program? Milyen eszközökkel támogatták a falvakban élőket?
A Covid idő alatt létrehoztuk az EduCentert. Ez arra szolgált, hogy a Szegedtől távolabb elhelyezkedő településeken (Bakson és Dócon) élőket hozzásegítsük az oktatáshoz. Ezek a kis települések elég rossz buszközlekedéssel rendelkeznek, így nehezen elérhető a megyeszékhely az itteni dolgozó szülők számára. Létrehoztunk egy távoktatási megoldást a szegedi partner oktatási intézmény lelkes tanárainak és az iskola vezetőségének a támogatásával. A romák a távoktatás keretében szociális ápoló és gondozó szakmát szerezhettek.
Az EduCenter úgy működött, mint egy közösségi ház. Egy osztálytermet berendeztünk a helyiek számára. Ez a „mentsvár” internet kapcsolattal, projektorral és laptoppal volt ellátva. A tanárok a szegedi iskolából oktatták online az elméleti képzést a roma vagy hátrányos helyzetű embereknek, akik az épületben egy kis csapatként, osztályként ültek egymás mellett a monitor előtt. A gyakorlati oktatást mi biztosítottuk számukra a nyugdíjasházunkban.
Mi a „Cigányon is jól áll a fehér köpeny” program lényege?
Szeretnénk bebizonyítani, hogy egy kiváló módszert hoztunk létre, melynek segítségével sokakat megtanítottunk a mezőgazdaság világán kívül eső munkahelyeken való beilleszkedésre. Ilyen munkaterület a betegápolás, a személyi segítés. Az embereket segítettük a jövőképük kialakításában, támaszt nyújtottunk számukra a nehéz és kényes témákban.
A Mária-telep egyik utcájában sokat játszottam én is gyerekfejjel. Emlékszem, a többi gyerekkel együtt néztük a felnőtteket, akik napszámba mentek reggel, és este holtfáradtan tértek haza. Vizespalackkal a kézben, törölközővel a vállukon, váltó pólóval „felszerelkezve” sétáltak. Tavaly nyáron – igaz már felnőttként – elnéztem azokat a nőket, akik már nem napszámba mentek, hanem valamelyik egészségügyi intézménybe. Hálával tölt el, hogy az általunk szervezett és támogatott projektben fehérköpenyes munkát végezhetnek. Ez számomra felemelő érzés.
Mennyire vált népszerűvé a program? Sokan éltek a lehetőséggel?
Több mint 45 fő vett részt az oktatáson. Persze voltak, akik kiestek, de ők más területen kiváló szakemberekké váltak. Ma már sokan ebben a szakmában dolgoznak, nagyobb városokban, vagy akár a helyi szociális szférában. Több mentorált példát mutat a gyermekeinek, akik megértették, miért fontos a tanulás. Sokakban tudatosult, mennyivel jobb az élet egy biztos munkahelyen, mint a mezőgazdaságban, amely a téli időszakban többnyire szünetel.
Nyugdíjasházat vezet, egyetemre jár, segíti a lakótársakat. Milyen tervei vannak a jövőben?
Kiváló csapatommal és vegyészek bevonásával sikerült kifejleszteni egy speciális krémet. Ez a készítmény a bőrproblémákra nyújt megoldást, hatékony a Dermatitis, az ekcéma, vagy akár a felfekvés kialakulása ellen.
Az általunk korábban használt termékek jó és rossz tulajdonságait átgondolva alkottuk meg a Dermatico elnevezésű krémet. Egyelőre nem sokan ismerik, hiszen nincsenek komoly anyagi forrásaink reklám célokra.
Nem versenyezhetünk egy multi gyógyszercéggel vagy kozmetikai terméket forgalmazó vállalattal. Mi aktívan betegágy mellett dolgozó szakemberek vagyunk, akik a kötelező feladatok mellett azon is gondolkodnak, hogy a betegek gyógyulását mivel lehetne segíteni. Szeretnénk minél többet hozzátenni a minőségi ellátáshoz.
Szeretném, ha minél több emberben tudatosulna, hogy egy kiváló magyar termékről van szó.
Hatalmas öröm számomra, hogy a közelmúltban társszerzője lehettem egy tudományos cikknek. A művet a WONCA Europe 2024-es konferencián Dublin-ban fogjuk prezentálni az elért esettanulmányokból.
