fbpx

Recept nélkül adtak ki vényköteles gyógyszereket – rendőrségi ügy lett belőle

Vesztegetés miatt nyomoznak egy zuglói patika dolgozói ellen, akik a gyanú szerint recept nélkül, felár ellenében adhattak el vényköteles gyógyszereket – közölte a rendőrség a honlapján.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján és közreműködésével nyomoz vesztegetés elfogadása miatt három gyógyszertári dolgozóval szemben, akik a gyanú szerint 2022. november 18. és 2023. augusztus 4. között két közvetítőn keresztül hét vásárlónak adtak recept nélkül vényköteles gyógyszereket anyagi ellenszolgáltatásért – írja az MTI.

A nyomozás eddigi adatai szerint a patika asszisztensei alkalmanként legfeljebb 10 ezer forintos jogtalan előnyért adták ki jogosulatlanul a gyógyszereket, többek között potencianövelőt, fájdalomcsillapítót, injekciót és különféle betegségek kezelésére szolgáló szereket.

A nyomozók október 10-én a „bűncselekményekben érintett” személyeket elfogták, és tíz helyszínen tartottak házkutatást: lefoglaltak 50 ezer forintot, tizenegy telefont, tizenegy SIM-kártyát és négy laptopot.

A rendőrök a patika három dolgozóját, a közvetítőket és a vásárlókat előállították, és a tizenegy gyanúsítottat vesztegetés gyanújával kihallgatták – közölték a police.hu-n.

További hírek