Rendkívül érdekes tényeket állapított meg az avarkutatás

Az újságírók ritkaságszámba menő hatalmas tapssal jutalmaztak egy filmet Cannes-ban
2024-05-19
Az iráni elnök és az iráni külügyminiszter is meghalt helikopterbalesetben
2024-05-20
Show all

Rendkívül érdekes tényeket állapított meg az avarkutatás

A Móra Ferenc Múzeum munkatársa dolgozik egy feltárt avarkori fülkesírban Szegeden 2019. július 10-én. Késõ avar kori fülkesírokat találtak egy szegedi családi ház építése során a Móra Ferenc Múzeum régészei, a területet egykor a közgyûjtemény névadója is vizsgálta. MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Nem mindennapi kutatásról számolt be a Nature című tudományos szaklap, amely eddig nem látott mértékben és mélységben világított bele az avar társadalom felépítésébe. Az egyik szerzőt Rácz Zsófiát az ELTE BTK Régészettudományi Intézetének egyetemi docensét kérdezte a tudás.hu.

Manapság már nem is lehet egyetlen tudomány talaján állva komoly kutatásokat végezni és azok eredményeit rangos nemzetközi folyóiratokban közzétenni.

Így volt ebben az esetben is, amikor az avar téma kutatására nemcsak a már megszokott (régész, történész, antropológus) kutatók álltak össze, mert a csoport tagjai közt volt mindenekelőtt archeogenetikus, valamint bioinformatikus, izotópkutató és kulturális antropológus is, számos egyetem és kutatóintézet munkatársai.

A tanulmány első szerzői (az „első szerzők” azok, akik bevett szokás szerint összefogják és vezetik a kutatást, valamint a tanulmány megírását) Guido Alberto Gnecchi-Ruscone, a lipcsei Max Planck Intézet vezető archeogenetikus kutatója és Rácz Zsófia, az ELTE BTK Régészettudományi Intézetének egyetemi docense. Őt kérdeztük a nem mindennapi avarkutatásról.

Rácz Zsófia

Rácz Zsófia

Avarokról ásatások nélkül

Mikor és hogyan kezdődött ez a kutatás?

Éppen most négy éve, 2020. tavaszán indult el a HistoGenes projekt, amely összesen hat évig tart.

Úgy kezdődött, hogy egy nem nagy létszámú, de annál rangosabb tudós kör (Walter Pohl, a Bécsi Egyetem történelem professzora, Vida Tivadar, az ELTE BTK Régészettudományi Intézet igazgatója, Patrick Geary, a középkori történelem emeritus professzora Princetonban és Johannes Krause genetikus, a Max Planck Evolúciós Antropológiai Intézet igazgatója) beadtak egy komoly súlyú pályázatot Közép-Európa és azon belül is a Kárpát-medence népvándorláskorának genetikai vizsgálatára.

Hová adták be a pályázatot?

Az Európai Kutatási Tanács által finanszírozott, előbb említett nemzetközi projekt tette lehetővé ezt a rendkívül költségigényes kutatást

A mégoly kiváló tudósok, jó messzire innen, hogyan kerültek kapcsolatba az avarokkal?

Ők mindannyian régóta foglalkoztak a Kárpát-medencével, például az osztrák Walter Pohl írta a legteljesebb történeti monográfiát az avarokról, ez negyven évvel ezelőtt jelent meg németül, 2018-ban pedig angolul is: igazi történelmi alapmű.

Patrick Geary pedig az archeogenetikai motor volt, aki évtizede foglalkozik a langobárd vándorlás archeogenetikai kutatásával. (A langobárdokról tudni lehet, hogy Germániától Itáliáig tartó hosszas vándorútjukon a Kárpát-medencében is megálltak egy időre, majd amikor háborúkba keveredtek a tőlük keletebbre élő gepidákkal, az avarok segítségét kérték. Miután megkapták és győztek, gyorsan továbbálltak és meg sem álltak a mai Lombardiáig, amely róluk kapta a nevét.)

Főként Gearynek köszönhető az a kutatási irány, hogy teljes temetőket vizsgáljunk.

Ebből nőtt ki az a munkaterv, miszerint amellett, hogy eredetet és népességváltozást vizsgálunk, tanulmányozzuk a társadalom-szerveződést is. Ez eléggé új dolog, noha már jelentek meg hasonló kutatási eredmények a Nature-ben újkőkori közösségekről. A mi elsőségünk abban van (és ez nem öndicséret, csak ténymegállapítás), hogy a korábbi kutatások kisebb közösségeket vizsgáltak, míg mi több közösséget és azoknak a hálózatát. Magasabb szinten pedig ezeknek a csoportoknak a szerveződését is.

Nemcsak azért tehettük ezt meg, mert volt elegendő költség a vizsgálatokhoz, hanem azért is, mert nálunk ez volt az eredeti kérdésfelvetés.

Korábban főként a származás és az eredet volt a kutatás célja, most pedig a kapcsolatok és az ebből fakadó hálózatok felfejtése, vizsgálata.

Ilyen részletességgel csak az archeogenetikának, valamint az antropológiának, az izotópkutatásnak és a régészetnek a szoros együttműködése tudta megvilágítani az 1400 évvel ezelőtti társadalmat.

Így aztán életmódra, táplálkozásra, életmód-váltásra, tehát a mindennapi életre ugyanolyan, tudományosan megalapozott válaszokat kaphattunk, mint például arra, hogy honnan jöttek és merrefelé voltak rokoni (genetikai) kapcsolataik.

Ezek rendkívül izgalmas tudományos vizsgálódások, de hogyan lett belőle ez a tanulmány? A résztvevők megírták a maguk dolgozatát, majd a két, első szerző egybegyúrta?

Az első mondat megfogalmazásától kezdve közösen dolgoztunk, először szűkebb, majd tágabb körben. Megosztott dokumentumokban, táblázatokban készült a tanulmány főszövege és a kiegészítő anyagok is. Így folyamatos, gondolatébresztő, kreatív kapcsolatban voltunk (és vagyunk ma is). Úgyhogy most már negyedik éve rendszeresen találkozunk. Mármint a virtuális térben.

Tudomásom szerint nem volt szükség terepi ásatásra, mert az már jóval korábban megtörtént és a régészeti anyag különböző múzeumok raktáraiban várt a feldolgozásra. De hol is voltak ezek az avar temetők?

A négy temető közül a legnagyobb sírszámú Rákóczifalván volt (a mai Szolnoktól délre), a Tiszántúlon még egy kisebb temető a mai Hajdúnánás mellett, két másik temető pedig a Duna-Tisza közén: a mai Kunszállás és Kunpeszér határában. A legnagyobb 300 sírt tartalmazott, a legkisebb tizennyolcat. Nemcsak a nagyságuk volt különböző, hanem az is, hogy különböző időkben használták. Az avarok közel háromszáz évig éltek itt, s nekünk rálátásunk volt a teljes korszakra. A legnagyobb temetőt a VI. század végétől a IX. század első feléig folyamatosan használták.

Lovas temetkezés Rákóczifalván

Lovas temetkezés Rákóczifalván Forrás: ELTE BTK

Poligám avarok

Ami nyilvánvalóan azt jelenti, hogy folyamatosan ott laktak.                                                                                                                

Természetesen, bár az egyes közösségekben történtek átalakulások. Egyébként a mi munkánkat nagymértékben segítette, hogy mind a négy, szóbanforgó temetőt korábban alaposan feldolgozták egyetemi szakdolgozatok vagy egyéb tanulmányok keretében, régészetileg és antropológiailag egyaránt. Nekünk mintát kellett vennünk a múzeumokban, egyetemeken őrzött csontanyagból – és azzal dolgoztunk. A genetikai adatok fényében értelmeztük újra a korábbi régészeti eredményeket is. Olyan kérdéseket tehettünk fel, amelyeket eddig nem volt értelme kérdezni, mert nem lehetett rá semmilyen választ adni. És nem csak az archeogenetika, hanem például az izotópvizsgálatok is nagyot lendítettek a megszerezhető tudás mennyiségén és minőségén.

Változtattak-e a HistoGenes projekt indulása után a kutatási cél- és irány meghatározásán?

Többet, mint elsőre gondolnánk.

Kutatásunkkal és feldolgozásunkkal eredetileg regionálisan akartunk haladni és egy-egy régióban nagy időtávot átfogni: közép-tiszai régió, kisalföldi régió, és így tovább, a római kortól az avarkor végéig.

Az én feladatom volt a közép-tiszai régió összefogása régészeti részről.

Eközben a Lipcsében dolgozó archeogenetikusok felhívták a figyelmünket, hogy az ő elemzéseik kimutatták: itt, az avar temetőkben sok biológiai rokon van, és úgy vélik, hogy valami rendkívül érdekes dolog kezd kibontakozni.

Ezért aztán előre vettük az avarokat és csak velük foglalkoztunk, aminek végül meg is lett az eredménye.

Nem csak az, hogy külön avar téma lett, hanem olyan feldolgozás, amelyet még sehol sem végeztek: feltárult a vizsgált társadalom hálózata: biológiai rokonsági kapcsolatokra épült társadalomszervezet.

Vagyis menet közben változtatták meg a kutatás irányát és célját. Ki határozta meg, ki döntötte el, hogy ez legyen végül az alaptéma?

Főként mi, a két első szerző, valamint a Max Planck vezető munkatársa, Zuzana Hofmanová és Vida Tivadar, tehát akik a témán dolgoztak, és akiknek erre rálátásuk volt.

Egy ilyen hatalmas méretű projektben elengedhetetlen egy előzetes, de jól kidolgozott munkaterv. De ha az eredmények azt kívánják, akkor bele kell, hogy férjen a munkaterv rugalmas kezelése, megváltoztatása. Ami már a kutatás korai szakaszában egyértelmű volt: az általunk vizsgált temetőkben elhantolt emberek különböző, keleti eredetű csoportokba tartoztak. A tiszántúliak (Rákóczifalva) kelet-európai sztyeppei eredetűek, a Duna-Tisza közén talált avarok (Kunpeszér, Kunszállás) pedig belső-ázsiai eredetet mutatnak.

Avar sírok a Rákóczifalván végzett ásatás idején

Avar sírok a Rákóczifalván végzett ásatás idején
Forrás: ELTE BTK

Nem lehetséges, hogy a tiszántúliak később érkeztek? A László Gyula feltételezése szerinti második nagy hullámban (a késő-avarok)?   

Semmiképpen. Mind az archeogenetikai vizsgálatok, mind pedig a C14-es izotópvizsgálatok azt mutatták, hogy akiket mi vizsgáltunk, nagyjából egyidőben érkeztek.

Azt persze nem zárjuk ki, hogy akiket mi avaroknak nevezünk, azoknak többféle etnikai identitásuk lehetett, főként az Avar Kaganátus korai időszakában.

Ez jelentheti akár a különböző nemzetségekhez, klánokhoz való tartozás fontosságát. Később azonban kialakult egy olyan identitás, ami addigra általában jelentette az avart. Ennek következtében a VIII. századra már meglehetősen homogén kultúrát látunk. A legjellemzőbb példák egyike: griffes-indás díszű öveket jószerével mindenki viselt a teljes Kárpát-medencében. Státuszjelző szerepe lehetett, ugyanis gyakran találtunk egy-egy temetkezési közösség alapító férfi őse és az ő egyenes ági leszármazottainak sírjában veretes öveket.   

A modern tudományok segítségével mit látunk az avar társadalomban, amit eddig nem láthattunk?

Az előbb említett, különböző területekről érkezett népességek (Belső-Ázsia és Kelet-Európa sztyeppéi) tagjai a származásbeli eltéréstől függetlenül hasonló társadalmi rendszerben éltek.

Ennek tudományos meghatározása a szigorú patrilineáris leszármazás és a patrilokalitás (a férfiak helyben maradnak, a nők máshonnan érkeznek) és amit a tanulmányban úgy írtunk, hogy „többszörös reproduktív partneri kapcsolatok”.

Ez mit jelent?

Azt látjuk, hogy egy-egy családban egy férfinak több nőtől, és egy nőnek több férfi partnertől is születhet gyermeke.

Ezeknek egy részében elképzelhető a házastárs halála miatti újraházasodás, de férfiak esetében a poligámia is nagyon valószínű.

A többnejűségre amúgy a kagán (a birodalom vezetője) esetében írásos adatunk is van, de a genetikai vizsgálatoknak hála most már az avar köznép körében is bizonyítani tudjuk. A nők körében többször előfordult, hogy férfi partnereik egymásnak közeli rokonai voltak. A dolog valószínű magyarázata, hogy a házastárs halála után az özvegy a férj rokonságából kapott új partnert (ez bevált életmód számos társadalomban, így sztyeppei nomád társadalmakban is, levirátus az elnevezése). Szigorúan követték az exogámia rendszerét is, tehát a feleségek más közösségekből érkeztek.

Az egyik legfontosabb felfedezésünk, hogy bár kiterjedt biológiai rokonságot látunk, ezekben a közösségekben az itt töltött közel háromszáz év alatt nem találtunk belterjességet.

Vagyis hosszú nemzedékekre visszamenően nyilvántartották az ősöket, apai-, és anyai vonalon egyaránt. Mégpedig fejben! Emlékezetben! Ez annál is inkább figyelemre méltó dolog, mert a nők más közösségekből, nemzetségekből jöttek.

Négyszáz sír

Tehát a feleségek máshonnan érkeztek, legalábbis a négy, feldolgozott avar temető tanúsága szerint. De honnan? Más népekből?

Nem. Genetikájuk és régészeti leletanyaguk bizonysága szerint hasonló jellegű-kultúrájú közösségekből érkeztek.

Hogy pontosan honnan? Azt egyelőre nem tudjuk.

Amit biztosan tudunk, hogy a fogakból készült stroncium izotópos adatok nagyfokú homogenitást mutatnak, ami azt jelenti, hogy viszonylag közelről jöhettek, kisebb távolságban lévő régiókból.

Az eddig vizsgált temetők azonban nem adnak felvilágosítást arról, hogy az ezekbe a családokba érkezett nőknek hol vannak a szülei. Nagyon jó lenne találni ilyen eseteket!

Azt érdemes még leszögezni, hogy kisebb közösségeken belül exogámia volt, nagyobb csoportokon belül – így az említett tiszántúli, Duna-Tisza-közi népességeken belül – viszont egyértelmű endogámia. Ezt mutatja egy-egy csoport genetikai képének állandósága egészen az avar kor végéig. Belterjesség viszont minden bizonnyal azért sem jött létre, mert meglehetősen nagyszámú népességgel számolhatunk itt az avar korban.

Avar kengyelvas és zabla

Avar kengyelvas és zabla
Forrás: Arcanum

Hogyan összegezné a tanulságokat?

Ekkora archeogenetikai projekt jelenleg nincs több a világon, 6000 genetikai minta vizsgálatára kaptunk lehetőséget.

Munkánk következményeképp a humán tudományok és a természettudományos módszerek együttműködésének köszönhetően sok új dolgot sikerült megállapítani az avar társadalomról.

Korábban ilyesmi elképzelhetetlen lett volna.

A munka igazából most pörög majd fel még jobban. Eddig négyszáz sír anyagával foglalkoztunk, most folytatjuk az avar kort megelőző korszakokkal, és vizsgáljuk az avar kor nem keleti eredetű csoportjait is, tehát nagyobb léptékben tudjuk összehasonlítani a társadalmi, rokonsági szerveződés jellegét, átalakulását.

Cikk küldése e-mailben

Comments are closed.