Több ezer ember érdeklődik a tartalékos szolgálati forma iránt, és több százas nagyságrendben kötöttek már szerződést is – közölte Drót László dandártábornok, az MH Területvédelmi Erők Parancsnokság parancsnoka szombaton Szolnokon.
Drót László a Hild János téren tartott „Szeretem, megvédem” – honvédelmi családi napok elnevezésű rendezvényen fontosnak nevezte, hogy fejlődjön a tartalékosrendszer.
A Magyar Honvédség két alapvető pillére a műveleti és a tartalék haderő. A tartalékosok az ország „immunrendszerét” erősítik azáltal, hogy olyan képességeket tanulnak meg, amelyek szükségesek védelmi helyzetben – mondta.
Kapcsolódó cikkek
Elkezdtek lőni a tartalékosokA Somogy vármegyei Sántoson részesülnek lőkiképzésben azok a Dunántúlról érkezők, akik területvédelmi tartalékos katonai szolgálat vállalva júliustól vesznek részt egy öthetes felkészítésen - közölte újságíróknak nyilatkozva Kis-Bús Károly ezredes a helyszínen. A szolgálatra a Honvédelmi…
-
Sokan jelentkeztek tartalékosnak - Megkezdődött a kiképzésükMegkezdődött a Megkezdődött a tartalékos katonák kiképzése Csobánkán július közepén - mondta a Magyar Honvédség Dombay Miksa 4. Területvédelmi Ezred parancsnoka Csobánkán. katonák kiképzése Csobánkán július közepén - mondta a Magyar Honvédség Dombay Miksa 4. Területvédelmi…