Ritka kincsek lehetnek a Budavári Palotanegyed mélyén – Elkezdődött a kutatás

Régészeti feltárás és burkolati felújítás kezdődött a Budavári Palotanegyedben – közölte a Várkapitányság.

A közlemény szerint a Szent György tér rendezésének előkészítéséhez a Várkapitányság megbízásából régészeti feltárásokat végeznek, amelyek várhatóan a nyár végéig tartanak majd.

A feltárás csak a Szent György tér zöldfelületeit érinti, így a látogatók továbbra is zavartalanul használhatják a Dísz tértől a Budavári Sikló felső állomásához és a Hunyadi udvarhoz vezető kijelölt gyalogos útvonalakat.

Mint írták, a Várhegy ezen részén

a második világháború óta nem volt hasonló mértékű feltárás, így a szakemberek az eddigi eredményekhez hasonlóan sok fontos leletre számítanak.

Szintén május 15-ével kezdődik a Palota út felújítása a Budapest Közút beruházásában.

Megújul az útpálya burkolata, biztonságosabb, középszigetes gyalogosátkelőket alakítanak ki és kerékpársávot létesítenek a Dózsa György tér és a Dísz tér között.

Ezzel egy időben korszerűsítjük a Palota út alatt húzódó távhővezetéket, amely a Budavári Palota krisztinavárosi szárnyába vezet – tudatta a Várkapitányság.

A munkálatok miatt ideiglenesen megváltozott forgalmi rend lép életbe: a Palota út teljes hosszán, a Dísz tér és a Dózsa György tér között forgalomkorlátozásra, váltakozó szakaszokon jelzőlámpás forgalomirányításra kell számítani.

A gyalogosok terelt útvonalon közlekedhetnek, a Budavári Palotába vezető útvonalakról táblák kihelyezésével, a közösségi médiában és a Budavári Séták magazinban fognak tájékoztatást adni.

Kitértek arra is, hogy

a felújítás ideje alatt a budai Vár továbbra is megközelíthető marad a tömegközlekedés, a gépkocsi- és gyalogosforgalom számára egyaránt.

A gyalogosok számára a Palota úti gyorslifteket ajánlják, amelyekkel ingyenesen, kényelmesen és akadálymentesen érhető el a Budavári Palota szintje. A Palota úton található Infopont ideiglenesen a Csikós udvarra, a gyorsliftek felső megállója mellé költözik – írták.

További hírek