A világ leggazdagabb embere: a mesterséges intelligencia mindenre képes lesz, de nincs lelkiismerete
2023-12-16
Több mint százéves tudományos vita zárult le
2023-12-17
Show all

Síelés a múltban – Fotókon a Normafa régen

Elsőként a haladó szelleműek pattantak sílécre, majd a divatnak és a társasági szokásoknak megfelelni vágyók. Végül a dolgozók tömegei, akik azelőtt nem is gondolhattak a drága felszerelésekre. A síelésről azt tartják, hogy a testedzés mellett segít a kiegyensúlyozott kedély- és idegállapot elérésében is – ez a múlt században mindenkinek a javára válhatott… Hó viszont évről évre kevesebb esett.

Régen minden jobb volt. A nyár az nyár, a télre pedig megbízhatóan hideg, jeges, havas évszakként emlékeznek az idősebbek. Egy síút megszervezése előtt legfeljebb azon lehetett jókat vitatkozni, hogy a január vagy a február-e a hóbiztosabb hónap. Manapság március elején, ami pár évtizeddel ezelőtt még stabil utószezonnak számított a magasabb síterepeken, ma már inkább vadvirágot lehet szedni a pályákon.

A svábhegyi síugró sánc 1954-ben.

A svábhegyi síugró sánc 1954-ben. #13800 Fotó: Fortepan / Szent-tamási Mihály

A hó mennyisége folyamatosan csökken. A Starschema adatelemző cég néhány nappal ezelőtt ismertette egy kutatása eredményét, amelyből kiderült, hogy Budapesten például csak negyedannyi hó esik évente, mint a múlt század elején, de jóval kevesebb hó hull a hegyvidékeken is. A szakértők öt városban vizsgálták a leesett hó mennyiségét 1901 és 2022 között – mi pedig a havon siklókat vettük szemügyre a Fortepan képein.

Síelő pár pihenőt tart.

A síelést tekintve déliek vagyunk: míg az igazi északiak, akik ugye síléccel a lábukon születnek, ezer években mérik a sítörténetüket, addig Magyarországon a nagyközönség a 19. század második felében kezdett ismerkedni a modern síléccel. Több elsőről is tudunk…, de egy kőszegi ornitológus neve mindenütt feltűnik: Chernel István a szerzője az első magyar nyelvű szakkönyvnek, 1897-ben, egy norvégiai út után írta meg a Lábszánkózás kézikönyvét. Sílécet is Kőszegen, a helyi faiparosok készíthettek először.

Síelő sílécekkel 1929.

1929. #130284 Fotó: Fortepan / Jánossy Virág / Háberl Aladár

Egy-két különc vagy tehetős fecske bemutatóit leszámítva, értelmezhető síélet csak az egyletek megalakulásával indult el Magyarországon. Az első síklubot Erdélyben alapították. Jellemző, hogy a Magyar Polgár 1894-ben még név szerint sorolja fel azokat az urakat, akik Kolozsváron a ski-sportot gyakorolják. És hogy miért?

A lábszánkózás jobban erősíti a testet, mint a korcsolyázás (…) és felüdíti a lelket, azon számos benyomás által, melyet a hóczipővel szaladó magába gyűjt.

Sífutók 1935.

1935. #136243 Fotó: Fortepan / Révay Péter

Az egész ország sísportját reprezentáló Magyar Sí Klub 1907-ben alakult meg, és hamarosan versenyeket, bajnokságot, a pályák kiépülésével pedig síugró versenyt is rendeztek. A trianoni békeszerződés következményeit ismerve ma már különös színben tűnik fel az akkori lelkes készülődés:

Itt az ideje s a kedvező alkalom, hogy a Magas-Tátra, Fátra, Beszkidek, Hargita, Bihari havasok, a Vulkán hegység vadregényes, festői szépségű és amellett ideális síterületeit végre felfedezzük és forgalomba hozzuk. (…) Magyarország gyönyörű vidékeit épp úgy ismeretessé tehetnék, mint mások az alpeseket.

Síelők indulásra készen 1934.

1934. #62259 Fotó: Fortepan / A R

A megfelelő terep, illetve az érdeklődők anyagi lehetőségei miatt (a síelés a kezdetekben sem számított olcsó sportnak) az infrastruktúra a Tátrában, az erdélyi Kárpátokban és Budán, a Normafánál fejlődött. A lelkesebbek felfedezőutakra indultak a Mátrába is, de az a vidék

kellemes lefutókkal, igen érdekes és változatos sítereppel

Trianon után kapott igazán szerepet.

Az Anna-rét a Normafa mellett 1934-ben.

Az Anna-rét a Normafa mellett 1934-ben. #134940 Fotó: Fortepan / Lőrinczi Ákos

A műlesiklás és a sífutás egymással párhuzamosan hódított. Egy 1924-es sífutóversenyen zavart okozott, hogy a közönség

könnyelműen felszedte és eltulajdonította a jelzőzászlókat. Legközelebb úgy látszik fegyveres őrségre lesz szükség a meggondolatlan elemek féken tartására.

Síelők csapata 1938.

1938. #7163 Fotó: Fortepan

A következő lecsúszás előtt álljunk meg egy szóra. Az új sportág vagy hobbi elnevezése körüli viták ugyanis gyakorlatilag száz éven át folytak. Nyelvészek és magánemberek mondták a magukét szezonról szezonra, üzengettek egymásnak – nem egyszer felháborodottan – a lapok hasábjain. A csuszka, a sikló, a lábszánkó és a hótalp mellett érvelők egy idő után belátták, hogy a ski szóból eredő sí áll nyerésre (bár egy nyelvész még 1944-ben is azt javasolta, hogy térjünk át a sikolyára). De az végképp eldönthetetlennek tűnt, hogy síeljünk vagy sízzünk-e. Az érvek? Indokolatlan az e hang, mondhatnánk nyugodtan úgy is, hogy sílni; ha a sóval sózunk, akkor a sível sízünk; a síelés a szép, mert a sízniben csupa csúnya, sziszegő hang szerepel. A végeredményt ismerjük.

Hóban pihenő síelők 1955.

1955. #191892 Fotó: Fortepan / Kriss Géza

A nagy háborúban sok sportoló halt és sebesült meg, és 1920 után magashegységek nélkül maradt Magyarország. Mindenütt az elveszett Tátrát szerették volna helyettesíteni valamiképp, viszonylag gyorsan kiépült a Mátra, Kőszeg polgármestere pedig 1925-ben azt mondta, hogy nincs még egy vidék, amely annyira megfelelne a téli sportok űzésére, ezért ski-, ródli- és korcsolyapályák építésébe fognak.

Síelők csoportja 1924.

1924. #19622 Fotó: Fortepan

A Magyarország vasárnapi kiadása így ír 1923. december 23-án:

a Svábhegy az lesz Budapest számára, ami a Tátra volt. (…) A sízés az utóbbi években annyira divatba jött a fővárosban, hogy megelőz minden más téli sportágat. (…) Ma már nem táncolni és nem sízni egyforma szégyen a társaságban.

A karácsonyi riport beszámolt róla, hogy a Svábhegyi Nagyszálló szobáit lefoglalták a sportvendégek, de itt pihen több sztár, Fedák Sári, Titkos Ilona is. A sízők között pedig ott látni Horthy kormányzó fiait is.

A svábhegyi műanyag borítású síugró sánc 1958-ban.

A svábhegyi műanyag borítású síugró sánc 1958-ban. #54597 Fotó: Fortepan / Lencse Zoltán

Húsz évvel később, és néhány héttel Magyarország német megszállása előtt, 1944 februárjában kísértetiesen hasonló hangulatról számolt be a Színházi Magazin riportere, ezúttal a Mátrából, bár a bécsi döntésekkel ekkorra visszakerült az országhoz jópár síelésre alkalmas hegység.

A kékesi vendéglista idén illusztris nevekkel gyarapodott, az utazási nehézség miatt a legtöbb Tátra-szerelmes is Kékesen üdül. (…) csend van, süt a nap, csikorog lábunk alatt a hó, népesek a sípályák, repülnek a ródlik, lehet sütkérezni a déli napsütésben – sőt ha kedvünk van, este táncolni is. Kékes, az elmúlt heti havazás után valóságos síparadicsom.

Sílift viszont nem volt:

ha már építkezni nem lehetett és most nem lehet, miért nem állítanak be legalább három pár lovat, hogy a pálya végéről szánkó hozza fel a síelésre és nem hegymászásra vágyó sportolókat.

A Magyar Sí  Szövetség útbaigazító táblája menedékházához 1943.

1943. #62130 Fotó: Fortepan / A R

1945 és ’46 telén kevesen gondolhattak síelésre, de a következő évben már azon értetlenkedtek a Normafához tartó pestiek, hogy miért kell a villamoson plusz jegyet fizetni a síléc szállításáért.

Oda-vissza bizony komoly összeget jelent ez egy dolgozó embernek, mert a sízés sportja nem csak a jómódúaké, hanem a dolgozóké is.

És akkor a dolgozók még nem tudták, hogy az ezt követő évtizedekben milyen lassan és átgondolatlanul fejlesztik majd kedvenc sportjuk infrastruktúráját.Síelők a a buszon.

Pedig a budapesti, a győri, a pécsi, a miskolci és a tokaji síállomások már az 1950-es évek elején felkészülten várták őket, a lapok legalábbis így írták, megfelelő felszereléssel és szakmai tanácsokkal. Síléc kevés volt, és a hazai gyártás nehezen indult csak meg, külföldihez pedig természetesen képtelenség volt hozzájutni. Amikor kapni lehetett valamit, akkor hó nem esett, amikor volt hó, akkor hiánycikk volt a felszerelés – morogtak a pestiek.

Síelők 1956.

1956. #61817 Fotó: Fortepan / Lipovits Károly

Nagy öröm volt, hogy elkészült a Nagy-Hideg-hegyen az új, korszerű sífelvonó (de nem volt mellé megfelelő szálláslehetőség, és alig járt oda valaki, mert nehézkes volt a megközelítése); hogy csörlő segítette a mátrai síelőket (de kizárólag pesti sportkörök versenyzői használhatták); hogy építettek vagy rendbe hoztak ugrósáncokat és pályákat (de rövidek voltak, komolyabb versenyekre alkalmatlanok).

A Gyermekvasút (Úttörővasút) Virágvölgy (Előre) állomása 1959-ben.

A Gyermekvasút (Úttörővasút) Virágvölgy (Előre) állomása 1959-ben. #14186 Fotó: Fortepan / Nagy József

Az 1950-es évek közepére már országos értekezletet hívtak össze síszakemberekkel és -versenyzőkkel.

Lesz miről tárgyalnia ennek az értekezletnek. (…) Ki kell emelni ezt a rendkívül egészséges, s nagy jelentőségű sportágat a kátyúból és fel kell emelni arra a színvonalra, amely méltó a magyar sport egészéhez

összegezett a Népsport. A versenyzők azért a zord körülmények ellenére is fel tudtak mutatni eredményeket.

A mátraházai síugrósánc 1985-ben.

A mátraházai síugrósánc 1985-ben. #126094 Fotó: Fortepan / Urbán Tamás

Túl sok minden nem változott azután sem, az pedig kimondottan bosszantó lehetett, hogy ugyanezek a szakemberek külföldi versenyeken szembesülhettek más országok komoly beruházásaival. Eközben a Kékesen a csúcshoz irányított síbuszokkal igyekeztek megoldani a felvonó hiányát.

A magyar síugró válogatott edzőtáborozáson a szlovéniai Planicában 1984-ben.

A magyar síugró válogatott edzőtáborozáson a szlovéniai Planicában 1984-ben. #124320 Fotó: Fortepan / Urbán Tamás

De elég a sok panaszból és hiányosságból. A hegyeken jókedv és vidámság kellett uralkodjon, mi másért vállalták volna tömegek a sok kényelmetlenséget. A hó összehozza az embereket, már önmagában egy kis csúszkálás, hógolyózás élmény, a csend, a kristálytiszta levegő, a szép tájak látványa pedig megnyugtat, felfrissít. Sokan őriznek szép emlékeket téli síelésekről, mert idővel a legtöbb versenysportág ezt választotta kiegészítő, téli edzésül. Mások a családdal síeltek, vagy a KISZ-bizottságok által szervezett, de azért esetenként balhéktól sem mentes sítáborokba mehettek, mondjuk Donovalyba. Az 1980-as évekre a fiatalok többségének volt már a lábán síléc.

Síléceket gyártanak a Kneissl sportszergyárban, az ausztriai Kufsteinben 1984-ben.

Síléceket gyártanak a Kneissl sportszergyárban, az ausztriai Kufsteinben 1984-ben. #124309 Fotó: Fortepan / Urbán Tamás

Az Iskolabútor- és Sportszergyárból kikerült modellek még a svéd piacra is eljutottak, de a ’70-es években végül leállt a síléc gyártás, maradt az import. De mit bántuk, hogy az Úttörő Áruházba nemcsak könnyű műanyag sílécek érkeztek, de

jó márkájú Campion felnőttléc és kötés is,

vagy hogy a Népsport azt írta:

Vannak olyanok, akik naphosszat viaszolhatják karácsonyra kapott sílécüket, de használni nem tudják, mert nincs rajta kötés. Nem lehet rá venni. (…) Ha szerencséje van a vevőnek, kap a másik sportszerboltban, ha nem, akkor egyelőre szobadísz marad a léc.

Az igazán szemfülesek A testnevelés tanítása című folyóiratot bújták, ahol 1965-ben négyoldalas cikk mutatta be, hogyan készíthetünk magunknak otthon, fillérekből, játszi könnyedséggel remek sílécet. Csak horonygyalura, vonókésre, kanyarító fűrészre, hársfa hajlító tuskóra, 30 literes mosófazékra no és persze nyers kőrisfa lécre volt szükség hozzá.

Sílécek a kocsin. Irány a sípályára! 1976

1976. #196028 Fotó: Fortepan / Bogyó Virág

Képszerkesztő: Virágvölgyi István

A Heti Fortepan blog a Capa Központ szakmai együttműködésével valósul meg. Az eredeti cikk ezen a linken található: https://hetifortepan.capacenter.hu/sieles-magyarorszagon

Cikk küldése e-mailben

Comments are closed.