“Európa legklasszikusabb repertoárja a Magyar Nemzeti Baletté”

Öt éve hunyt el Oláh György, a klímabarát kémia Nobel-díjas magyar tudósa
2022-03-07
PM-államtitkár: a magyarok pénzügyi tudatosságának növelése nemzeti érdek
2022-03-08
Show all

“Európa legklasszikusabb repertoárja a Magyar Nemzeti Baletté”

Lángoló szerelem, halálba vivő ölelések, romantikus gesztusok – a Magyar Nemzeti Balett Kenneth MacMillen Mayerling című nagyszabású balettjével ünnepli március 14-én a Magyar Állami Operaház újranyitását. Addig izgalommal és a fellélegzés jó érzésével számolhatja a napokat Solymosi Tamás Érdemes és Kíváló művész, az együttes vezetője.

Solymosi Tamás Fotó

Solymosi Tamás Fotó: Emmer László

Két összetartozó kérdés: hogy vészelték át a „hontalanságot” és hogyan viselték a pandémiát?

Mindenki átélt, de legalábbis látott már lakásfelújítást. A mi gyönyörű színházunk – számomra a világon a legszebb! – leromlott állapota miatt a teljes rekonstrukció halaszthatatlan volt. Ez nem kevés időbe, öt esztendőbe telt, de nem lehetett sietős, hányaveti módon megoldani. Azt feltételeztem, hogy a mi igen fegyelmezett csapatunk a végcélra gondol és tudomásul veszi a nehézségeket. Nem csalódtam. Én most már nem a fényt látom az alagút végén, kijöttünk onnan, hiszen már beköltöztünk az Operaházba és ott próbálunk. Nem volt azonban könnyű olyan helyet találni, amelyben ez az óriási, 120 tagú együttes komfortosan elfér. Újpesten rábukkantunk egy, a szakmai követelményeknek megfelelő bérleményre, de az első hónapokat itt is arra szántuk, hogy a munkánkhoz igazán alkalmassá tegyük az objektumot. Így tudtunk zökkenőmentesen felkészül azokra a darabokra, amelyek közönség elé kerültek. Persze a falon szorgosan húztuk a strigulákat, még hány hónap, hány hét, hány nap van még hátra. Ami a kérdés másik részét illeti, hogy a Covid milyen módon okozott problémát, azt mondhatom, hogy egyrészt ugyanúgy, ahogy másutt, másrészt „úgyabbul”, hiszen a mi csodálatos szakmánk kontakt szakma, szükséges a testi érintkezés, közel kell lenni egymáshoz. Azt a fajta távolságtartást, amit a járvány csúcsidején ajánlottak, lehetetlen volt betartani. Ezért az első időben online balettórákat tartottunk, ahogy a világ más nagy operaházai. De képzelhető, hogy milyen – mondjuk – a konyhában a képernyőt lesve gyakorolni, formában tartani magunkat. Elfogadtuk, inkább így, mert az egészség a legfontosabb. Nagy a jelentősége annak, hogy mindenki megtarthatta az állását, senkit sem küldtek el. Később, mikor kissé lazultak a szabályok, élő órákat tartottunk kis csoportokban, az pedig a balettmesterekre rótt nagy terhet. Sokat ültünk a számítógép előtt, hogy a beosztásokat megszerkesszük, gondoskodjuk a fertőtlenítés, szellőztetés idejéről, megszervezzük a napi 16 balettórát.

A válogatásnál csak a képesség és elhivatottság számít

Hosszú ideig nem tarthattak közönség előtt bemutatót, online premierekkel kárpótolták a közönséget.

A helyzetnek megfelelően szinte csak a bizonytalanság volt biztos. Sokszor kellett áttervezni a programot, összehangolni a zenekar, az énekkar munkájával és készültségével, s az igazgatótársakkal sokat törtük a fejünket az optimális megoldásokon. A balettművészeink maximálisan rugalmasan álltak a változások elé, értették az okokat. Nagyon büszke vagyok rájuk, csillagos ötösre teljesítettek. Pedig fiatalok, fogalmuk sem lehetett arról, amit a szüleink, nagyszüleink megtapasztaltak, hogyan kell elviselni egy hasonló, világméretű kataklizmát. Tudjuk, a mi csodálatos pályánk rövid, amíg tart, mindenki teljes fordulatszámon dolgozik, ha valami miatt csak 70-80 százalékon pöröghet, az nem elég. De együtt átmentünk ezen az ingoványos időszakon, egymás kezét fogtuk és nem egymás nyakát cibáltuk. Igen, egyeseknél adódtak mélypontok, minden művészéletben előfordul ilyen, de ha teremtő környezetben van, elég egy-két jó mondat és a legnehezebb pillanatokon is átsegíthető.

A régi munkatempóra visszaállni nyilván nehéz feladat volt.

Az elmúlt 10 évben olyan művészek érkeztek hozzánk, akik a miénkhez hasonló kultúrkörnyezetben nőttek fel. Aki a Royal Ballet Schoolból, a párizsi, berlini, moszkvai akadémiáról, vagy a Vaganova Intézetből jött, rengeteg olyan dolgot hozott magával, amivel mi gazdagabbak lettünk, fejlődhettünk. Természetesen tőlünk is sokat tanulhatnak – ez a fajta együttműködés előbbre viszi az együttest. Az látom, hogy kitűnően integrálódtak. Bizonyítani is tudom: közelmúltban zsinórban 28 Diótörőt csinálunk, 28 teljesen telt házzal, egyetlen szabad helyet sem lehetett találni. Természetesen többszörös szereposztással mentek az előadások, mindegyik svájci óra pontossággal.

Ashton_Herold: A rosszul őrzött lány

Ashton_Herold: A rosszul őrzött lány
Felméry Lili és Dimitrij Tyimofejev
Fotó: Berecz Valter

Időről-időre szemrehányást kap: sok a külföldi táncos az együttesben.

Örülök, ha nekem szegezik a kérdést, mert elmondhatom, hogy mi a helyzet, és mi a véleményem. Kezdjük azzal, hogy amikor én jelentkeztem, ha valaki Csehszlovákiába akart utazni, ablakot kellett kérnie az útlevelébe, Ausztriába csak háromévente mehetett. Ma a határok nyitottak, oda-vissza áramlás van. Folytassuk azzal, hogy amikor én jelentkeztem a Magyar Táncművészeti Főiskolára, ezer kisfiú közül választottak ki tizenkettőt, és kétezer (más évben háromezer) kislány közül ugyanennyi növendéket. Ma – képzőhelytől függetlenül! – összesen ötvenen jelentkeznek. Közülük nem is mindenki lesz táncos, és nem mellesleg: a képző intézmények tanulói között is egyre több az idegen név. Sokan ösztöndíjat kapnak, nálunk diplomáznak. Ha egy Japánból származó friss diplomást fölveszek, ő minek számít? Külföldinek, vagy kicsit magyarnak? Nem szeretem ezeket a minősítéseket, én csak a képességet, az elhivatottságot nézem. Ha próbatáncot hirdetünk, és két azonos tehetség jelenik meg, egy magyar és egy külföldi, nem gondolkozom, a magyar jelentkezőt fogom felvenni. Idén két pozíciót hirdettünk meg, 986-an pályáztak, köztük csak három magyar, egyikük külföldről, valamint két végzős. A két ifjú kollégát vettem fel. És az is látszik, hogy ha innen elmegy valaki, az nem azt jelenti, hogy soha nem jön vissza.

 Feltételezhetően az együttesben orosz és ukrán születésű táncosok is dolgoznak?

Igen, ez egy nemzetközi csapat, amely eddig is kiválóan működött együtt és szerintem továbbra is így lesz.

A klasszikus alkotások megőrzése csak teljes pompájukban érdemes

Ügynökök, menedzserek is kínálnak jelölteket?

Mindenféle van már. Hiszen – ahogy mondani szokták – a világtérképen vagyunk. 2021 novemberében meghívtak a londoni Royal Ballet Schoolba tanítani. Az ottani rektor hívott, mert szeretnék, hogy az ő növendékeik majd pályázhassak a Magyar Nemzeti Baletthez, s azt akarta, hogy lássam őket, milyenek és hogy dolgoznak.  A következő szezonra is visszahívtak. Kijevbe, Moszkvába ugyancsak meghívtak vizsgaelőadásokat nézni.

Vajnonen-Messerer-Aszafjev: Párizs lángjai

Vajnonen-Messerer-Aszafjev: Párizs lángjai
Leblanc Győző
Fotó: Nagy Attila

Európában talán a “legklasszikusabb” repertoár a Nemzeti Baletté.

Valamennyi nagy balettet vagy már játsszuk, vagy tervezzük bemutatni. Olyan emberekkel dolgozunk, akikkel a legrangosabb színházak dolgoznak. Olyan koreográfusokat hívunk meg, akik nem könnyen adják oda a darabjukat, mert igen drágák, és nagyon vigyáznak rájuk. Számomra egy óriási megtiszteltetés, hogy John Cranko Anyeginjét, aminek a játszási jogát körülbelül 10-12 éve elvesztette az Operaház, most visszaszereztük. Belefoglalták a szerződésbe, hogy addig tűzhető műsorra, amíg én itt vagyok. Ismernek, tudják, amit megbeszélünk, ahhoz tartjuk magunkat. Produkáljuk azt a minőséget, amit ők elvárnak, és én mindenképp megkövetelek az együttestől. Az a küldetésünk, hogy a nagy klasszikus alkotásokat teljes pompájukban megőrizzük, csak így van értelme.

Alig szálltak ki a Diótörő szériából, felújították A rosszul őrzött lány című sikerdarabot.

A Covid sajnos csonkává tette az Opera tavalyi, francia tematikus évadát. A Párizs lángjait például online bemutattuk, nemrég élőben felfrissítettük. A Laurenciát éppen csak bemutattuk, lement belőle néhány előadás. Fantasztikus modern estekkel szélesítettük a repertoárt az Eiffel Műhelyházban, hogy az extrákból csak Philip Glass Les Enfants Terribles (Veszedelmes Éden) című balett-operáját említsem. Én azt hiszem, hogy nem maradt semmi sem úgy a zsákban, hogy ne tudtuk volna valamilyen módon, kisebb vagy nagyobb blokkban közönség elé vinni.

Az Operaház megnyitásának szinte másnapján, március 14-én kerül színre Kenneth MacMillan Mayerling című egész estét balettje.

A Mayerlinget, aminek a játszási jogait ugyancsak több mint tíz évvel ezelőtt elvesztette az együttes, sikerült visszaszerezni. Már dolgoznak a Royal Ballet-től érkezett betanító sztárbalettmesterek, és rendkívül elégedettek a táncosokkal. Ámulva beszélnek a színészi képességeikről, ami elengedhetetlen egy ilyen drámai alkotásnál. Elismeréssel szólnak a magas minőségről, s hogy a szólisták mindössze két hét alatt betanulták a darab 95 százalékát. Ahogy kifutunk a Mayerlingből, jön a Paquita, ami főként a lányoknak ad óriási lehetőséget, de a koreográfustársaimmal olyan erős és sűrű anyagot hozunk össze, hogy a fiúknak is legyen bemutatkozási lehetőségük. Az évadot pedig a ház egykori jeles koreográfusának, Seregi Lászlónak első Shakespeare-balettjével, a Rómeó és Júliával folytatjuk és Cranko várva várt Anyeginjével zárjuk. Ott és akkor fogjuk egy ígéretes fiatal koreográfusnak átadni a ma már hagyományos Seregi-emlékdíjat. Jóformán premierszámba megy ez a felújítás is, mert évek óta nem tudtuk játszani, Seregi ugyanis zömmel az Operaház színpadára találta ki a műveit. Próbálkoztunk a Spartacus műsorra tűzésével az Erkel Színházban, de annyi volt a kompromisszum, hogy inkább az Ybl-palota számára tartalékoljuk. Bár azt kértem, hogy még ne érdeklődjön a következő szezon programjáról, hiszen később egy sajtótájékoztatón az egész társulat műsorát ismertetjük.  Annyit azonban elárulhatok, hogy a 2022-23-as évadot Seregi utolsó egész estés, zseniális alkotásával, a Makrancos Katával a Magyar Nemzeti Balett nyitja meg.

Mayerling próbája közben, Elena Sharipova és Jurij Kelkalo társaságában

A Mayerling próbája közben, Elena Sharipova és Jurij Kelkalo társaságában, Fotó: Nagy-Attila

A színházat csak színházban lehet megtanulni

Új balett-termek, öltözők, stb., lesznek az Operaházban, de az Eiffel Műhelyház továbbra is fontos „támaszpontja” marad a Nemzeti Balettnek.

A gyönyörű jelmezeink most méltó helyre kerültek az Eiffel területén álló korszerű raktárban, ahol biztonságos környezetben tárolják ezeket a kényes darabokat. De a Műhelyház területe terveink szerint tovább bővül. A szomszédos Forgóvázcsarnokban, az Opera Depóban új próbatermeket, stúdiókat alakítanak ki. A fejépületben kapnak helyet az Opera Művészeti Iskolái, amelyben majd a gyermekkar és a balettintézetünk növendékei tanulhatnak, a közismereti oktatást is itt, helyben fogják megkapni, nem kell ide-oda utaztatni őket. Felmenő rendszerben építjük a Nemzeti Balettintézetet, talán már a nyolcszorosára is nőtt a létszám, mintegy 120-an vannak. Nemsokára végeznek azok, akikkel hat évvel ezelőtt indultunk.  Mire az utolsó vizsgákhoz érkeznek, elkészülünk a képzés akkreditációjával is. Rengeteg dolgunk van az iskolával, aminek az a jelentősége, hogy az előadásainkhoz nem kell a gyerekek elfoglaltságát más intézményekkel hosszasan egyeztetni, biztos, hogy számíthatunk rájuk. Sok előadásban szerepelnek, és szeretném, ha még több lehetőségük nyílna, mert szerintem a színházat a színházban lehet igazán megtanulni. A 28 Diótörő előadást – ismétlem magam – svájci óra pontossággal abszolválták, a huszonnyolcadik után kis szomorúságot, még egy-két könnycseppet is láttam: de kár, hogy vége! Szép egyenruhában gyakorolnak, hogy ne az anyagi háttér határozza meg egy növendék értékét, hanem tehetsége, szorgalma. Ha elkészül az iskola, szeretném, ha itt is egyenruhában lennének. Kitűnő oktatást kapnak, a Magyar Nemzeti Balett kiválóságai a mestereik, olyan művészek, akik a világhírű Vaganova Intézetben, vagy a moszkvai Bolsoj Akadémiáján diplomáztak. Készültek saját produkciói az iskolának, idén például a KisHattyúk tava, amelyben gyerekek mesélik el gyerekeknek és a szüleiknek A hattyúk tava történetét, jövőre pedig hasonló felfogásban debütál a Csipkerózsika alapján készülő KisCsipke. Egy-egy fiatal szólista is közreműködik, hadd érezzék és lássák, hogy egy növendékből milyen nagyszerű művész válhat. Nem hiszem, hogy minden kis nézőnk jelentkezik hozzánk, bár növekszik az érdeklődés, de bizonyosan kedvet kapnak, hogy később a felnőtt előadásainkat is megnézzék. Ezt gondolom igazi közönségnevelésnek.

Cikk küldése e-mailben

Comments are closed.