fbpx

Tippelje meg, mely cégek Magyarország legnagyobb adózói – fotó

A kormány kitart az adócsökkentés politikája mellett, az elmúlt évtizedben a magyar gazdaság teljesítménye nőtt, miközben az adóelvonás mértéke csökkent – mondta a pénzügyminiszter a Magyarország tíz legnagyobb adózója elismerés átadó ünnepségén, Budapesten.

Varga Mihály, aki legutóbb 2002-ben adott át hasonló elismeréseket kiemelte, a tíz legnagyobb adózó által befizetett adó teljes összege tavaly 1400 milliárd forint volt, amely jelenértékben is 20 százalékkal haladta meg a 22 évvel ezelőtti, 400 milliárd forintos összeget.

A miniszter hangsúlyozta: az Európai Unióban Magyarország érte el az egyik legnagyobb gazdaságfehérítést, az áfarés mértéke a 2010-es 22,3 százalékról 4,4 százalékra, a GDP-arányos adóelvonás mértéke 40 százalékról 35 százalékra csökkent.

A kormányzat gazdaságfehérítő intézkedéseire kitérve elmondta: az online pénztárgépek, az áruforgalmat ellenőrző ekáer-rendszer, valamint a NAV online számlarendszere bevezetésével 2010 és 2021 között 4000 milliárd forint többletbevétele keletkezhetett a költségvetésnek.

Varga Mihály pénzügyminiszter (b6) a díjazottak társaságában a Magyarország tíz legnagyobb adózója elismerés átadó ünnepségén a Pénzügyminisztériumban 2024. május 24-én.
Varga Mihály pénzügyminiszter (b6) a díjazottak társaságában a Magyarország tíz legnagyobb adózója elismerés átadó ünnepségén a Pénzügyminisztériumban 2024. május 24-én. Balról jobbra: Guy Libot, a K&H Bank vezérigazgatója (b2), Les Zoltán, az Audi Hungária Zrt. jármûgyártásért felelõs igazgatósági tagja (b3), Rékasi Tibor, a Magyar Telekom Nyrt. vezérigazgatója (b4), Hernádi Zsolt, a MOL Nyrt. elnök-vezérigazgatója (b5), Zolnai György, a Raiffeisen Bank Zrt. vezérigazgatója (b7, hátul), Barna Zsolt, az MBH Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatója (b8), Mager Andrea, a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatója (b10), Orbán Gábor, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója (b11), Wolf Péter, az OTP Bank Nyrt. vezérigazgató-helyettese (b12) és Tóth Balázs, az UniCredit Bank Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatója (j).
MTI/Koszticsák Szilárd

Jelezte: a többletbevételek révén nyílt tér további adócsökkentésre, és a kormány az elmúlt 14 évben hatékonyan használta fel az adórendszer lehetőségeit a gazdasági növekedés érdekében.

Azt mondta, a 2010-es kormányváltást követően úgy alakították át az adórendszert, hogy az a termelést ösztönözze. A munkát és a jövedelmet terhelő adók csökkentése a maganszemélyeknek és vállalkozásoknak kedveztek. Az szja kulcsa 36 százalékról 15 százalékra csökkent, amit számos kedvezménnyel egészítettek ki. Így a 25 év alattiak, a négy gyermeket nevelők és 2023-tól azok a nők, akik 30 éves koruk betöltése előtt gyermeket vállalnak, egészen 30 éves korukig személyi jövedelemadó-mentességet élveznek.

Európában Magyarországon a legalacsonyabb, 9 százalékos a társasági adó, a munkáltatói adók 33,5 százalékról 13 százalékra mérséklődtek – sorolta.

A tárcavezető a munkáltatókkal 2016-ban kötött megállapodás példaértékűnek nevezte, amely a mai napig biztosítja a minimálbér és a garantált bérminimum folyamatos emelkedését.

A pénzügyminiszter kifejtette, Magyarország adócsökkentési politikája nemzetközileg is elismert, az OECD-országok körében vezetett adó-versenyképességi rangsorban tavaly a 11. helyen szerepelt.

Abban, hogy tavaly 13 milliárd euró közvetlen külföldi működőtőke (FDI) érkezett Magyarországra elévülhetetlen szerepe volt annak, hogy a magyar adórendszer, stabil, kiszámítható és irányai világosak – fűzte hozzá.

Arról is beszélt, hogy a nemzeti adóhatóság a korábbi büntető helyett szolgáltatói logika felé mozdult el, ami abban is megmutatkozik, hogy mára 5 millió magánszemély adóbevallását készíti el, közülük 1,5 millióan „rá se néznek” az elkészült tervezetre.

Hangsúlyozta: a munkaalapú gazdaság bevált, a magyar gazdaság növekedése fokozatosan helyreáll és jövőre az uniós rangsorban dobogóra kerül Magyarország.

A legnagyobb adóbefizetők elismerésével a kormány célja, hogy ezek a cégek példaként szolgáljanak a gazdaság többi szereplője számára.

Tavaly Magyarország tíz legnagyobb adózója az Audi Hungaria Zrt., a K&H Bank Zrt., a Magyar Telekom Nyrt., az MBH Bank Nyrt., a Mol Nyrt., az OTP Bank Nyrt., a Raiffeisen Bank Zrt., a Richter Gedeon Nyrt., a Szerencsejáték Zrt., és az UniCredit Bank Zrt. volt.

További hírek