A mesterséges intelligencia felhasználási szabályainak kidolgozására utasította az amerikai kormányzat szerveit rendeletben Joe Biden amerikai elnök hétfőn. A Fehér Ház…
Az Egyesült Államok is csatlakozott ahhoz a 45 országhoz, amelyek kezdeményezik, hogy gyakorlati lépések történjenek a mesterséges intelligencia felelős katonai felhasználásáról szóló politikai nyilatkozat megvalósítására – közölte az amerikai külügyminisztérium.
A közlemény rámutat arra, hogy az idén februárban megfogalmazott politikai dokumentum 10 konkrét lépést vázol fel, ami irányt mutathat a mesterséges intelligencia és autonóm rendszerek felelősségteljes katonai felhasználása és fejlesztése felé.
A nyilatkozat és a benne vázolt intézkedések fontos lépést jelenthetnek egy olyan nemzetközi keretrendszer felépítése felé, amely segít a világ országainak a mesterséges intelligencia előnyeit kihasználni, miközben a belőle eredő kockázatokat képes megfelelően kezelni – áll az amerikai külügyminisztérium közleményében, amely további országokat sürget a kezdeményezésben való részvételre.
A Mesterséges Intelligencia és Autonómia Felelős Katonai Felhasználásának Politikai Nyilatkozatát (REAIM 2023) idén februárban Hágában fogalmazták meg, amelyhez 45, többségében NATO-tagállam csatlakozott, köztük Magyarország is.
A mesterséges intelligencia felhasználási szabályainak kidolgozására utasította az amerikai kormányzat szerveit rendeletben Joe Biden amerikai elnök hétfőn. A Fehér Ház…
A Google Magyarországra is kiterjeszti árvíz-előrejelző felületét - tudatta a cég sajtóirodája kedden. A közlemény szerint a Google már régóta…
Paul McCartney a BBC egy rádióműsorában elmondta, hogy a mesterséges intelligencia segítségével sikerült elkészítenie az "utolsó Beatles-felvételt" - számolt be…