Mi magyarok rendkívül büszkék vagyunk nagyjainkra, főleg azokra, akik az országhatáron túl is ismertek. Van valaki, akit azonban Magyarországon szinte teljesen elfeledtek, holott tevékenységére az akkori Európa is felfigyelt. Jules Verne köszöntötte Párizsban, III. Napóleon a Becsületrenddel tüntette ki, és a török szultán is magas rangot adományozott neki.
A történelmi emlékezet hálátlan. A szóban forgó férfiú „rossz családba” született, mármint abban a tekintetben, hogy ősei elhomályosították tetteit. Ha más család sarja, akkor ma Budapesten legalább egy út viselné nevét. Törökországban például egy metrómegállót neveztek el róla.
Hogy kiről van szó? Gróf Széchenyi Ödönről, Széchenyi István kisebbik fiáról, Széchényi Ferenc unokájáról. Az ősök nagy árnyékot vetettek Ödönre, holott önmaga is komoly érdemeket szerzett.
Széchenyi István és Seilern Crescence második fia 1839-ben született Pozsonyban. Mindössze 9 éves, amikor édesapja bevonult a döblingi tébolydába, és 21 éves, amikor Széchenyi István meghal. Ekkor költözött Pestre, ahol anyagilag függetlenül él. Erről apja gondoskodott, amikor 1858-ban vásárolt számára egy 4200 holdas uradalmat Ságon.
A fiatal gróf az 1860-as évek elejét utazgatással töltötte. A jó család ranggal is járt, hiszen 1862-ben kormánybiztosként járt a londoni világkiáltáson, ahol közelről megismerte a londoni tűzoltóságot. Annyira közelről, hogy beállt tűzoltónak, azaz részt vett mindenben a tömlőcipeléstől a tűzoltásig.
Hazatérve számos egyesület és társaság életébe kapcsolódott be, pl. a magyar sakkszövetség elnöke is ő volt, de megalapította a magyar szállodaszövetséget is.
De mit is tett Széchenyi Ödön?
A világon elsőként a földrész belső vízi útjain egy gőzhajóval, a Hableánnyal eljutott Pestről Párizsba. A hajó az 1867-es világkiállításra érkezett a francia fővárosba, ahol a kiállítás egyik tárgyaként aranyéremmel jutalmazták, és III. Napóleon Széchenyi Ödönt a Becsületrenddel tüntette ki. Jules Vernét, aki a Hableányt Párizsban fogadta, ezen utazás inspirálta a Dunai Hajós című regényének megírására. A hajóúton Ödön a kormánykeréknél állt, mert korábban I. osztályú hajós kapitányi vizsgát tett, amelyhez a tapasztalatot önkéntesként a DDSG gőzhajóin szerezte.
Pestre visszatérve közlekedési fejlesztésekbe fogott. Nagy terve volt egy kompjárat indítása Pest és Buda között a mai Margit híd vonalán, illetve ezen keresztül a budai és a pesti vasútállomások között, valamint szeretett volna Zugligetbe közlekedő lóvasúti járatot is indítani.
Az ő ötlete és javaslata alapján épült meg a Budavári Sikló, illetve ő javasolta a Svábhegyi Fogaskerekű felépítését is. A siklóval 1867-ben találkozott Párizsban, és 1868-1870 között aktívan részt is vett a Sikló körüli szervezési munkálatokban.
Legnagyobb hatású kezdeményezése azonban a fővárosi, illetve az isztambuli tűzoltóság megszervezése volt.
Ödön 1860-ban Nagycenken átélt egy tűzesetet, és ez a figyelmét a tűzoltás felé fordította. Londonban 1862-ben közelről ismerte meg a tűzoltóság munkáját, és hazatérve javaslatot tett egy önkéntes tűzoltó alakulat létrehozására. 1863-ban meg is alapította a Budapesti Önkéntes Tűzoltó Egyletet. (Hivatalosan ekkor még nem létezett Budapest, de Ödön apja fia volt, nagyban, az egész városban gondolkodott.)
Az önkéntes tűzoltóknak maga vásárolt Londonból tűzoltókocsit, sőt maga is tervezett ilyen járművet, és lelkesen szervezte az egyesületet. Azonban az évtized végére egyértelművé vált, hogy csak önkéntes tűzoltókkal Budapest tűzvédelme nem biztosítható, szükség van professzionális tűzoltókra, ezért 1869-ben kezdeményezte a hivatásos tűzoltóság felállítását, ami 1870. február 1-én meg is történt. A főparancsnok Széchenyi Ödön lett, sőt 1870 decemberében az Országos Tűzoltó Szövetség elnöke is ő lett.
A budapesti tűzoltók nemcsak a nagyközönségnek szervezett bemutatókon bizonyították rátermettségüket, de éles helyzetekben is. A Nemzeti Színház Díszletraktárának 1871-es tűzesete után a király, a magyar kormány előterjesztésére Széchenyi Ödönt a Lipót rend lovagkeresztjével tüntette ki.
Tette mindezt gyakorlatilag ingyen, mert bár a hivatásos tűzoltóságnak is ő volt a parancsnoka, 1874-ig nem kapott fizetést, sőt inkább ő verte magát költségekbe. Ez, valamint szerencsétlenül sikerült vállalkozásai és főúri életvitele eddigre a vagyona nagyrészét elvitte.
A sikeres magyar tűzoltóparancsnokot 1874-ben Konstantinápolyba hívta III. Adbul Aziz szultán, hogy szervezze meg az ottani tűzoltóságot is, természetesen illő, évi 60 ezer frankos díjazásért.
A konstantinápolyi tűzoltóság hiánya ekkor már nemzetközi problémákat okozott, főleg azután, hogy az 1870 júniusában kitört tűzvészben sok követségi épület, illetve keresztény templom is leégett. Széchenyi, aki épp a tűzvész után érkezett a török fővárosba, felajánlotta a segítségét a konstantinápolyi tűzoltóság megszervezésében, így e felajánlkozás következménye lett a szultáni meghívás, különösen az után, hogy a magyar tűzoltók nyilvános bemutatón körözték le orosz kollégáikat. Az orosz cár növelni szerette volna befolyását a török portára, s ennek keretében kívánt oroszt tűzoltókat küldeni Konstantinápolyba, de ezt Széchenyinek, aki gyorsan megszervezte a magyar tűzoltók bemutatóját, sikerült megakadályoznia.
Bár eredetileg egy évre tervezte törökországi tartózkodását, élete hátralévő részének jelentős hányadát Isztambulban töltötte.
A munka, bár sok nehézségbe ütközött, gyorsan ment, Ödön eközben megtanult törökül, és mintegy mellékesen siklót épített Galata városrészben, és részt vett a konstantinápolyi mentőszolgálat megszervezésében is. 1878-ban tűzoltó ezredessé nevezték ki, és Abdul Hamid szultán felkérte a munka folytatására.
Széchenyi Ödön tehát Konstantinápolyban maradt, amihez hozzájárult az is, hogy megromlott a házassága Almay Mária Teréz Adelhaiddel, akit még 1864-ben vett feleségül.
A feleség a két gyerekükkel Bécsben élt, míg Ödön Konstantinápolyban, ahol ez idő alatt összesen négy gyereke született egy ottani nőtől, nevezetesen Christopulos Euláliától. E hölgyet 1891-ben, első felesége halála után vette el.
Széchenyi Ödönt 1880-ban pasává nevezték ki, elsőként a pasák között, hogy ehhez nem kellett felvennie a muzulmán hitet. 1899-ben pedig megkapta az Osmaniye rend nagyszalagját is. 1912-ben pedig a török tűzoltóezredek, valamint a tengeri tűzoltózászlóalj főparancsnoka lett, egyben török császári táborszernaggyá léptették elő.
Mindeközben rendszeresen járt haza, a gyermekeit magyarul taníttatta, s 1918-ban IV. Károly magyar király a Vaskorona-rend I. osztályát adományozta neki, de valójában soha nem költözött vissza Magyarországra. Más lehetősége is lett volna, ugyanis 1883-ban Japánba hívták, szintén a tűzoltóság megszervezésére, de ezt a felkérést nem fogadta el.
Széchenyi Ödön 1922-ben hunyt el Konstantinápolyban, ott is temették el. Az Isztambuli Tűzoltó Múzeum 1998-tól az ő nevét viseli.
