Évszázados értékünk – Korcsolyapályától a Pénzmúzeumig címmel új időszaki kiállítás nyílt a Pénzmúzeumban, amely a Budai Postapalotát, annak 100 éves múltját és rekonstrukcióját mutatja be – tájékoztatott a Pénzmúzeum.
A kiállítás célja, hogy az ingatlan történetén túl
közelebbről is megismertesse az érdeklődőkkel az épület tervezőjét, Sándy Gyula építészmérnököt.
Mint a közleményben felidézték, az épület területén, a mai Széll Kálmán téren és környékén
a múlt század elején egy téglaégető, illetve egy bányató állt,
mely korcsolyázásra és egyéb sportok űzésére adott lehetőséget.
Az idillikus környezetet az első világháború rajzolta át.
A világháború lezárását követően
az ország újraindítása érdekében biztosítani kellett az emberek közti gördülékeny kommunikációt.
A Magyar Királyi Posta- és Távírda a Széll Kálmán téren lévő telket vásárolta meg, hogy felépítse rajta új postaszékházát.
A 100 évvel ezelőtt kiírt pályázatot Sándy Gyula építészmérnök nyerte, aki a két világháború közötti első nagyszabású állami beruházás eredményeként megépítette az ország első modern irodaházát.
Az épület
Postapalotaként
vonult be a köztudatba, a műemlékvédelmi rekonstrukciót követően ma a Magyar Nemzeti Bank tulajdona, és a jegybank által életre hívott Pénzmúzeum helyszíne.
A tájékoztatás szerint a tárlat kedd kivételével a
hét bármely napján ingyenesen látogatható
a Pénzmúzeumban szeptember 30-ig.