fbpx

Tudta, hogy az isteni Michelangelo zseniális üzletember is volt?

A festő, szobrász, építész és költő Michelangelo valóságos reneszánsz polihisztor volt, de azt talán kevesebben tudják, hogy üzletembernek is zseniálisnak bizonyult. Valószínűleg ő tekinthető minden idők leggazdagabb szobrászának.

Már korában is óriási sztár volt. Alig volt harminc és már mindenki csak az „isteni Michelangelónak” hívta a reneszánsz művészet géniuszát.

A festő, szobrász, építész és költő Michelangelo valóságos reneszánsz polihisztor volt, de azt kevesebben tudják, hogy mint üzletember is zseniális volt
 

Brandépítés

Azt viszont talán kevesebben tudják, hogy Michelangelo üzletileg is zseni volt. Tudatosan építette a saját brandjét. A piacról, vagyis a megrendeléseiből élt, szinte sohasem rajzolt, vagy festett csak úgy kedvtelésből. Rengeteg munkát szerzett viszont a kor leggazdagabb itáliai nemeseitől, illetve az egyháztól és az uralkodóktól.

Egy időben szinte hegemón pozíciója volt, a XVI. század húszas éveitől egészen a haláláig nem lehetett megkerülni, pedig az utolsó harminc évében szinte már nem is tudott rajzolni, annyira remegett a keze, de sok alvállalkozója volt, mai fogalommal, munkákat outsourcingolt. Megtehette, mert a piac nem csak, a valóban általa készített munkákat, de az ötleteit, vagy akár a munka felügyeletét is busásan díjazta.

Fiatal évek

Michelangelo di Lodovico Buonarroti Simoni 1475-ben született és végül a korban még párját ritkítónak számító 88 évet élt, 1564-ben halt meg.

Szegény családban született, 13 éves korában költözött szüleivel Firenzébe. Visszamenőleges életrajzaiban próbálták autodidakta zseninek láttatni, de a valóság az, hogy egy neves freskóiskola műhelyében tanult meg rajzolni.

A domonkosrendi San Marco kolostor festőműhelye üzleti vállalkozásnak sem volt rossz, nagyon sokan rendeltek tőlük képeket, az iskolára valóságos üzleti modell épült. Talán üzletileg is itt okosodott ki a fiatal zseni.

A szegény-gazdag Firenze

A XVI. század elején külön-külön utakon és műhelyekben, de Firenzében dolgozott a kor minden szupersztárja, Michelangelo itt pallérozódott, de 1500-ban Leonardo da Vinci, 1504-ben pedig Raffaello is letelepedett a városban.

Michelangelo rossz természetű, barátságtalan ember volt, kerülte, egyáltalán nem kedvelte neves kortársait, de állandó gyanakvása is emelte az ázsióját.

Azt ugyanis mindenki tudta, hogy óriási tehetség, de ő annyira tartott attól, hogy az ötleteit lemásolják, hogy a rajzait, a skicceit mindig rejtegette, megsemmisítette.

Nem sokan látták a műveit, de egyre többen hallottak róla, még Rómában is, és mivel Firenzében nagyon rosszul fizették a művészeket, ellentétben a milánói, vagy a római lehetőségekkel, így aki csak tudott, azonnal elfogadta az ilyen invitációkat.

Michelangelo is elfogadta a pápa meghívását és hamarosan megalkothatta talán legismertebb művét, a Sixtus-kápolna mennyezetét.

A megrendelések hálójában

1508 és 1512 között festette ki a Sixtus-kápolnát. Legalábbis így maradt fenn a legenda, de valójában Michelangelo nem maga dolgozott, hanem amolyan művészeti vezető volt.

Firenzei barátaival egy 15-20 fős csapattal látott munkához, és bár hagyományos értelemben soha nem volt saját műhelye, de mindig a kor legjobb művészeivel dolgozott együtt.

Magát szobrásznak tartotta inkább, festményeinél ezért szinte mindig társakkal dolgozott.

Ez a nagy munka már annyira ismertté tette, hogy innentől Firenze és Róma között ingázva, végtelen mennyiségű megbízáson dolgozhatott, amellyel rettentően sok pénzt keresett.

Modellek nélkül

A reneszánsz fő jellemzője az aktábrázolás volt. A homoszexuális, de mélyen vallásos Michelangelo szerette a férfi testet, de valójában nem élő modellekkel dolgozott.

Ez egy közkeletű tévedés a művészetével kapcsolatban, de valójában a festők ebben a korban szobormodellek, életnagyságú fabábuk alapján rajzoltak. Ezek nem fáztak, nem mocorogtak, ott lehetett őket hagyni napokig.

Több képen észrevehető, hogy a festő egy komolyabb csatajelenetnél is ugyanazt a bábut állítgatta csak át, de valójában minden szereplő kontúrjai azonosak.

A kápolna nem mozdítható

Természetesen a világban utazó Michelangelo kiállításokon nem a fő művei láthatóak, hiszen a Sixtus-kápolna, vagy a szobrok nem mozdíthatóak, így ami bemutatható, azok a rajzok.

Csakhogy sok rajz nem maradt fenn Michelangelo után, mert a szobrászok ekkor még nem készítettek igazán skicceket, és

Michelangelo paranoiás is volt, mindig elpusztította az esetleges rajzait, mert attól félt, hogy másolják, ellopják az ötleteit.

Gyakran kérlelte a fennmaradt levelezéseiben is a barátait is, hogy égessék el a rajzait.

Michelangelónál sorban álltak a legrangosabb megrendelők, de ő még megrendelésre sem nagyon rajzolt. Ezzel is felértékelte önmagát, annak, aki szeretett volna egy saját Michelangelót, annak drágább munkákat, freskót, kápolnát, szobrot kellett tőle rendelnie.

Barátság-rajzok

Saját korában úgy lett első számű művész, hogy valójában a megrendelői még a műveit sem nagyon ismerték. A Sixtus-kápolna a pápa magántemploma volt, nem lehetett csak úgy meglátogatni, még leginkább a köztéri Dávid szobor volt ismert.

A művész hírneve gyakorlatilag úgy terjedt el, hogy nem látták a műveit, de hallották, hogy ő a legjobb művész.

Volt azonban egy újítása, ő volt az első, aki alkalmi ajándékként is rajzolgatott a barátainak, a szerelmeinek. Elsősorban élettársának, a négy évtizeddel fiatalabb, Tommaso dei Cavalieri római nemesnek. Később ezek a művek hatalmas összegeket értek.

Köztársaságiak kontra Medicik

Michelangelo életét végigkísérte szeretett városa, Firenze örök viszálya, a köztársaságpártiak és a pápapártiak (a Medicik)  között. Michelangelo alapvetően lelkes köztársaságpárti volt, több politikai megrendelésből készült szobra is a szabadságról, a kicsi győzelmétől szól, de mivel a legtöbb megrendelését a pápától kapta, így próbált semleges maradni, egyensúlyozni.

A viszálykodás azonban teljesen nem kerülhette el, olykor színt kellett vallania. Amikor a köztársaságpártiak az erődrendszerüket szerették volna megerősíteni, a mérnök Michelangelo vezette a munkálatokat, amikor pedig Firenze a navarrai hercegtől szeretett volna ágyúkat venni, a város egy Michelangelo képet ajánlott fel a hercegnek.

Idősebb kora

Michelangelot elkeserítette a köztársaság veresége az egyesített pápai és császári csapatoktól, de művészi megbecsültsége semmit nem kopott.

A kor elsősorban a kompozíciót becsülte, egy eredeti Michelangelo nagyon menő volt, de nagy értéke volt a másolatnak is.

Idősebb korában már reszkető keze miatt egy egyenes vonalat sem tudott rajzolni a mester, de pusztán azért is hatalmas összegeket kért, ha egy munkát ő felügyelt, vagy ő adott ötleteket, mintákat.

A 88 évéből 30 évig már nem volt aktív, egyáltalán nem festett, mindössze két szobrot kezdett el, de azokat sem fejezte be, mégis egyre csak nőtt a hírneve és a vagyona.

Hatalmas vagyon

Valószínűleg minden idők leggazdagabb művésze volt. Amikor meghalt, 10 ezer aranydukátot találtak nála, ez akkoriban egy hatalmas palota megvásárlására is elég volt. Ezen kívül fennmaradtak a bankszámlái is, de a pénzügyi vagyonán kívül is óriási birtokai voltak,

Fennmaradt levelezéseiből kiderül, hogy nem csak zseniális üzletember volt, de nagyon érdekelte is a vagyongyarapítás, levélváltásaiban jellemzően nem művészetről, sokkal inkább olcsón megszerezhető birtokokról, szerencsés adásvételekről folyt a szó.

Halála után Róma és Firenze is versenyzett azért, hogy kit is illett a művész, unokaöccse döntött, Firenzébe csempészte, itt emelték mauzóleumát.

 

További hírek