Az Amerikai Diabétesz Társaság minden év januárjában közzéteszi ajánlását a cukorbetegség kérdéskörének minden apró részletére vonatkozóan, a diagnosztizálástól a kezelésen át a betegek érdekképviseletéig. Ennek apropóján tekintjük át, melyek azok a változások, amelyek miatt erre a népbetegségre napjainkban másképp kell gondolni, mint akár egy évtizede. Sokat fejlődtek azok az eszközök, amelyek a betegek önkezelését kényelmesebbé és biztonságosabbá teszik.
„A cukorbetegség összetett, krónikus állapot, amely folyamatos orvosi ellátást és a cukorbetegség kezelésén túlmenően többtényezős kockázatcsökkentő stratégiákat igényel” – ez a legelső mondata az Amerikai Diabétesz Társaság (ADA) által a Diabetes Care című szakfolyóiratban 2024-re kiadott szakmai összefoglalónak. Ezt minden év januárjában kiadják és mindig terjedelmes, a 2024-es például 324 oldalt tesz ki. Mindjárt a második mondat azt hangsúlyozza, mennyire fontos, hogy a betegeket megtanítsuk önmaguk kezelésére. Ezzel máris eljutottunk ahhoz a két kulcstényezőhöz – többtényezős kockázatcsökkentés és önkezelés –, ami napjainkban új szemléletmódot jelent a cukorbetegség problémakörében. A cukorbetegek ellátásának célját mára sikerült olyan egyszerűen megfogalmazni, hogy mindössze két rövid pontban összefoglalható: az egyik a szövődmények megelőzése, a másik az életminőség optimalizálása. A gyakorlatban azonban e két cél elérése rendkívül nehéz és nagyon sok teendőt igényel a beteg részéről is.
A cukorszintmérés új eszközei
A cukorbetegek kezelésének kulcsfontosságú mutatója évtizedeken át a vércukorszint volt. Ez a laboratóriumi érték jó két évtized óta könnyen mérhető otthon is egyszerű készülékkel az ujjbegyből vett vércseppből. Azonban éppen a technika fejlődése vezetett oda, hogy ma már van ennél jobb mutató is, amire alapozni lehet a kezelést. Hogy miért kellett „lecserélni” a vércukorszintet? Legalább két gond miatt: egyrészt pillanatnyi értéket mutat (pár perc séta után újramérve már teljesen más értéket kapunk), másrészt a vérbeli cukorszintnél fontosabb, hogy milyen a cukorszint ott, ahol a cukor felhasználásra kerül, tehát a szöveteinkben.
Forrás: Flickr
Ezt a két problémát küszöböli ki a „folyamatos glükózmérő rendszer”, ami a nap 24 órájában, öt percenként méri a cukor (glükóz) szervezetbeli koncentrációját, ráadásul nem a vérben, hanem a sejtek közötti folyadékban, magyarul a szövetekben. Ehhez egy érzékelőt (szenzort) kell a hasfal vagy a kar bőre alá elhelyezni, amit egy behelyezőeszköz segítségével – a szakember általi betanítás után – maga a beteg vagy hozzátartozója is meg tud tenni. Ilyen eszköz évek óta hozzáférhető Magyarországon is – az viszont új hír, hogy az 1-es típusú cukorbetegségben szenvedők számára 80 százalékos térítéssel rendelhető (a 2-es típusú cukorbetegségben szenvedők továbbra is teljes áron juthatnak hozzá). Sokan azért is örülnek az ilyen készüléknek, mert ezzel nincs szükség az ujjbegy szurkálására. Amire szükség van, az a bőr alá helyezett szenzor cserélése – erre típustól függően egy- vagy kéthetente kell sort keríteni.
Forrás: Wikimedia commons
Az eredmény az okostelefonon jelenik meg, és ez alapján tud a beteg szükség esetén beavatkozni, hogy minél hosszabb legyen az az időtartam, amikor a szervezetében optimális a cukorszint. Ebből is következik, hogy egy mai cukorbetegnek sokkal több a lehetősége, hogy elkerülhesse a szövődményeket, mint néhány évtizede.
A hangsúly a kockázatokra került
A cukorbetegek életkilátásait és szövődményeik kialakulását évtizedes távlatban kell megítélnünk – hangsúlyozzák az utóbbi évek szakmai közleményei. A nem optimális cukorszintnek rengeteg kedvezőtlen hatása van, például rontja az erek állapotát, a rossz erek miatt pedig a szervezetünk bármely pontján történhet tragédia (sztrók, szívinfarktus, veseleállás és még sorolhatnánk). Jó mutatója ennek az érszűkület miatt amputált végtagok száma – gyakran illusztrálják ezzel a mutatóval a szövődmények kockázatát, mert ez „látványos”, de a szövődmények (kevésbé látványosan) bármely szervünket érinthetik. Még a fogaink és az ízületeink állapotromlásához is lehet köze. Ez az új, a kockázatokat előtérbe helyező szemléletmód vezetett oda, hogy még a cukorbetegség kezelésére használt kifejezés is megváltozott: az évtizedeken át használt „vércukorszint-csökkentő” terápia mellett 2021-ben új szakmai kifejezés született: a „betegségmódosító terápia” („disease/diabetes modifying therapy”).
Az új szemléletmód kialakulásához legalább két dologra volt szükség: egyrészt arra, hogy a sok beteg bevonásával, nagyon alapos adminisztrációval, placebóval összehasonlításban végzett klinikai vizsgálatok adatgyűjtési szakasza több évtizedet érjen el. Az ilyen hosszú távon felgyűlt adatokból már megítélhető, hogy a valós életben mennyi előnye van, ha valakinél jól – és tegyük hozzá: minél korábban kezdve – kezelik a cukorbetegséget. Kiderült ugyanis, hogy a hosszú ideig észrevétlenül, kezelés nélkül előrehaladó betegség esetén a kilátások sokkal rosszabbak, mint ha már a tünetmentes szakaszban kiderül a betegség és megkezdődik a kezelés.
A szemléletváltást lehetővé tevő másik tényező a gyógyszeripar fejlődése: a mai hatóanyagok már sokkal többet tudnak puszta vércukorszint-csökkentésnél. Hatásuk túlmutat a diabetológián: védik a szívet, a vesét, szükség esetén csökkentik az elhízás mértékét. Két új gyógyszercsoport képes erre, az úgynevezett SGLT2-gátlók és a GLP-1-receptor-agonisták. Mindkét csoport gyógyszerei elérhetők Magyarországon, bár nem olcsók még úgy sem, hogy térítés is van rájuk. A kockázatközpontú új szemléletmódból következik az az újdonság, hogy ilyen típusú „cukorbetegség-gyógyszert” már nem csak diabetológus szakorvos, hanem kardiológus (szívgyógyász) is felírhat, mivel ezek a hatásmódjukból adódóan már nem csak antidiabetikumok: elsősorban a szívelégtelenségre gyakorolt kedvező hatásukat hangsúlyozza a szakirodalom. Például az egyik vizsgálatban 2-es típusú diabéteszben szenvedő, illetve abban nem szenvedő betegek kaptak SGLT2-gátló gyógyszert, és a szívelégtelenség rosszabbodásának kockázata mindkét csoportban azonos mértékben csökkent.
Az inzulinpumpa is sokat fejlődött
Nem csak a fent említett, kémiai úton előállított gyógyszerek fejlődtek az utóbbi évtizedekben, hanem a biológiai úton előállított inzulin is. Az inzulin 2022-ben, felfedezésének századik évfordulóján már olyan biológiai módosításokkal is forgalomba került, amelyeknek köszönhetően sokkal kiegyensúlyozottabb és ezáltal biztonságosabb cukorszintet képes biztosítani. Ennek injekciós beadását nem sikerült még kiváltani – 2006-tól két évig volt a forgalomban egy inhalációs készítmény, de nem vált be –, a tűszúrás kellemetlenségének elkerülésére azonban egyre kényelmesebben használható eszközöket fejlesztenek.
Forrás: Wikimedia commons
Az automata inzulinadagoló (más néven inzulinpumpa) is sokkal fejlettebb ma, mint megjelenésekor, azaz körülbelül húsz éve. Mérete egy kisebb okostelefonnak felel meg, és ma már össze van építve a szöveti folyamatos glükózmérő rendszerrel (amiről feljebb írtunk). Ennek köszönhetően mindig éppen annyi inzulint juttat a hasfalba vezetett apró csövecskén keresztül a szervezetbe, amennyi kell. A betegnek sem a vércukorszintjét nem kell méregetnie, sem az inzulin mennyiségét számolgatnia egy kis nassolás („diétás kihágás”) után, egy mai inzulinfüggő cukorbeteg tényleg képes a betegsége által rárótt teendőkön kívül mással is foglalkozni.
Mit jelent az életminőség optimalizálása?
Míg a cukorszintmérők, a gyógyszerek és az egyre fejlettebb inzulinadagolók mind a cukorbetegek ellátásának első célját – a szövődmények megelőzését – szolgálják, ejtsünk pár szót a második célról, az életminőség optimalizálásáról is. A kettő persze szorosan összefügg: ha biztonságosabb a gyógyszer, akkor kevesebb a rosszullét (például a túl alacsony vércukorszint, a hipoglikémia miatt), így a beteg általános állapota jobb, több ereje és kedve van egyéb fontos dolgaira.
Az életminőség kifejezést eltérően értelmezik, de abban egyetértés van, hogy négy összetevőből áll: testi egészség, mentális egészség, szellemi kapacitás (kognitív komponens), illetve a társas-szociális teljesítőképesség. Ezek is szorosan összefüggnek: biztosan könnyebb szociális kapcsolatokat ápolni, ha a jól beállított kezelésnek köszönhetően nincsenek szövődmények, például érszűkület, vakság, feledékenység, impotencia.
Ami nem változott
Amit továbbra is hozzá kell tennie a betegnek a saját kezeléséhez, az egyrészt az együttműködés a szakemberekkel (a diabetológusi, dietetikusi, bőrgyógyászi stb. javaslatok betartása), másrészt pedig, hogy mozogni kell. Nem csak a fogyás kedvéért, ami persze szintén fontos. A bizonyítékok egyre inkább alátámasztják, hogy a mozgás még az idősebbek által teljesíthető formákban is jót tesz: például a heti 150 perces séta is kedvező hatású, mert javítja az inzulinérzékenységet és csökkenti a hasi zsírszövetet. A hosszan tartó ülőmunka megszakítása is fontos, és ma már az is egyértelmű, hogy a fizikai aktivitás kedvező hatásai kiterjednek a terhességi diabétesz megelőzésére is.
