Defláció, az árak csökkenése. Elsőre nem hangzik rosszul, ki ne szeretné, hogy egyre kevesebbet kelljen fizetni az árukért? Valójában ez az egyik legveszélyesebb gazdasági jelenség, ez vezetett 1929-ban a nagy gazdasági válsághoz és ma is mintegy három tucat országot fenyeget, köztük Kínát is. A legrosszabb a helyzet a „senkiföldje” Afganisztánban, ahol most éppen mínusz 9 százalék a pénzromlás üteme.
Mi köti össze Kínát, Örményországot, Afganisztánt és Thaiföldet? Ezekben az országokban, miként Ománban, Seychellesben, vagy Beninben is jelenleg negatív az infláció, csökkennek az árak. A Yahoo Finance szerint összesen 36 ország van, ahol vagy negatív, vagy túl alacsony az infláció, és igen, ez nem jó, ezek veszélyeztetett országok. Mivel közülük a legnagyobb Kína, nézzük meg őt!
A kínai defláció
Kínában tombol a defláció, a júniusi inflációs adatok szerint egy hónap alatt 0,2 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak, a termelői árak pedig 0,8 százalékos visszaesést mutattak. Magyarországról nézve ez nem tűnik olyan rossz hírnek. Mi voltaképpen évtizedek óta a magas inflációval küzdünk, vagyis azzal, hogy az árak gyorsan emelkednek, ami azzal a veszéllyel is párosul, hogy mindenki erre számít (elszállnak az inflációs várakozások).
Vagyis egy öngerjesztő folyamatban az is emeli az árakat, hogy a kereskedők, a lakosság, a szakszervezetek magasabb árakra számítanak, így emelnek ők árat, vagy így tárgyalnak, amikor a bérekről kell alkudozni.
Az inflációnak ugyanis van egy elég pozitív aspektusa is, amiről nem annyira szoktunk beszélni. Ha én arra számítok, hogy az a tévé, ami ma 200 ezer forint, egy hónap múlva 210 ezer forint lesz, nem nagyon halogatom a vásárlásomat. Nem érdemes arra spekulálni, hogy a bankban jobban dolgozik a pénz, mint ahogy az árak emelkednek, vagyis mivel a magas infláció elvinné a kamatokat, így aki tud, gyorsan vásárol, ez pedig növeli a fogyasztást, élénkíti a gazdaságot.
Na de a defláció
Viszont gondoljunk bele abba a fordított helyzetbe, amiben most Kína, Örményország, vagy főleg Afganisztán van. Ha egy kínai fogyasztó azt hallja, hogy csökkennek az árak, ő hová siessen? Ha ma 200 ezer forintnak megfelelő jüan a tévé ára, de lehet, hogy egy hónap múlva már csak 190 ezer forintnak megfelelő jüan lesz, akkor érdemes várni, majd lejjebb mennek az árak, elég lesz akkor vásárolni.
Mindez jól hangzik, csak ha senki nem vesz semmit, akkor minek működjenek a gyárak, ha nincs termelés, minek tartsunk dolgozókat, a deflációból egyenes út vezet a recesszió és a munkanélküliség felé.
Ez történt 1929 és 1933 között, amikor nemcsak az Egyesült Államok, de az egész világ GDP-je 15 százalékkal visszaesett, és valójában már nem sokkal az első világháború után, 1921-ben jelentkeztek a deflációs jelek, erről remek összeállítás olvasható a Visual Capitalist portálon.
Ázsiai járvány
Ez egy észak-amerikai példa volt, de amúgy Nyugaton, vagyis Európában, illetve annak nyugati felében, Észak-Amerikában, vagy Dél-Amerikában nem igazán jellemző a defláció. Ahol a leginkább problémát szokott ez okozni, az Ázsia. 1998 és 2012 között Japánban a fogyasztói árak 4 százalékkal estek, ami nagyon hosszú defláció, de most is dominánsan ázsiai országokban tapasztalható mindez.
Mindezt magyarázhatjuk a japánok takarékosságával, a koreaiak fegyelmezettségével, a kínaiak szabálykövetésével, de az biztos, hogy a defláció nem jó, azt el kell kerülni.
Nehogy félreértsük, a kezelhetetlen mértékű hiperinfláció rettenetes, mindent megöl, előre kell kifizetni a kávézóban a kávét, mert a kávézás végén már más ára lenne, azonnal le kell váltani az argentin pesóban, vagy a török lírában megkapott fizetést dollárra, különben a semmiért dolgoztunk egész hónapban, és a nagy leváltás tovább rontja az árfolyamot, emeli az inflációt.
Mindez olyannyira rémes, hogy az elmúlt évtizedek talán legfontosabb globális szabályozási törekvése az volt, hogy az inflációra a kormányoktól független szervezetek vigyázzanak, vagyis a független jegybankok.
De a jegybankok nem csak a túl magas, hanem a túl alacsony infláció ellen is harcolnak, mert a defláció tényleg egy rém, tartós recesszióba, vagy más kifejezéssel tartós depresszióba löki az adott ország gazdaságát.
Nincs rá gyógyír?
De miért akkora baj az árak csökkenése? Hiszen a cégek az alacsonyabb árakhoz elvileg tudnának igazodni. Ha mindennek esik az ára, akkor kevesebb lesz a cégek bevétele, de ha minden olcsóbb, akkor a munkások és a szakszervezetek talán megelégednek az alacsonyabb bérekkel is, vagyis költségoldalon is van egy igazodási lehetőség.
Nem is ez a baj, inkább az, hogy a vállalatok hitelei nem csökkennek, azokat alacsonyabb árak mellett nehezebb törleszteni, kinőni. Vagyis, ha a bevétel csökken, mert defláció van, akkor a kamatok és a tőketörlesztések visszafizetése nehezebb lesz, de még ennél is rosszabb hatás, hogy a defláció beépül a várakozásokba. Mostanában lefelé mennek az árak? Várjunk még egy kicsit, biztosan jönnek majd újabb bolti akciók.
Pár furcsa eset
Afganisztán természetesen ugyanúgy extra példa, mint a másik végletben, vagyis a hiperinflációval terhelt Venezuela. Ezekben az országokban nem a piacgazdasági racionalitás dominál, hanem iszlám szélsőséges, vagy baloldali szélsőséges rezsimek kifejezetten a piaci törvényszerűségek ellen kormányoznak, csak ez nem szokott sikerülni, a nép elszegényedik.
A világban ugyanakkor ma vannak olyan országok, Costa Rica, Thaiföld,. Benin, ahol elég intenzíven esnek az árak, de a gazdaság viszonylag szépen nő, az országnak van lendülete, ha szerencséjük lesz, akkor az árak esése a nagy változások közepette egy átmeneti jelenség lesz.
Az infláció az a gazdasági jelenség, amelynél a legélesebben kiütközik az arany középút dicsérete. A Quintus Horatius Flaccusnak tulajdonított arany középszer (aurea mediocritas) kifejezés arról szól, hogy vannak olyan dogok, amelyben nem egyirányú a célkitűzés, nem a minél magasabb, vagy a minél alacsonyabb a jó, hanem az intervallum közé szorított, a közepes. Mint az inflációban, ahol az éves szinten 2-3 százalékost szeretjük, a 0-át, de a 6-ot már nem igazán. A mínusz 9-et, vagy az 1000 százalékosat pedig már meg is feleltethetjük az államcsőd kifejezésnek.
