Tegnap Budapest több pontján és gyakorlatilag az egész országban érezték a föld erejét. Mint kiderült, mindez a Zágrábtól 50 kilométerre lévő epicentrumból kiinduló 6,4–es, majd az azt röviddel követő valamivel kisebb magnitúdójú rengések következménye volt. De valamivel korábban – ugyan alig érezhető – földrengés volt Mátraballa térségében is. Szerencsére nem tartozunk Földünk legföldrengésveszélyesebb térségei közé, de mielőtt rögtön legyintenénk a hír hallatán, nem feltétlenül vagyunk érintetlenek, sőt.
Magyarország területén évente mintegy 100-200 nagyon gyenge, szinte észrevétlen földrengést regisztrálnak. Közülük mindössze 4-5 olyan fordul elő, amely ugyan már jól érzékelhető, károkat azonban még ezek sem okoznak. Ennek ellenére nem dőlhetünk hátra, hiszen 10-20 évente jelentős, 40-50 éves időskálán pedig erős földrengések is kipattanhatnak, melyek már tekintélyes mértékű – akár egy kisebb város lerombolására, vagy legalábbis komoly károk okozására is képesek lehetnek.
De mégis honnan jönnek?
Európa kéregmozgásait alapvetően az Afrikai- és az Eurázsiai-kőzetlemez sokmillió éve fennálló, lassú ütközési folyamata határozza meg, amely közvetve ugyan, de kihat az öreg kontinens tágabb környezetére is. Míg az olasz csizma területén húzó-, az Alpok térségében pedig nyomófeszültségek kipattanása, addig a Kárpát-medencében – habár kisebb energiával, mint az előző két esetben – a kőzetek egymás melletti elcsúszása, elnyíródása okozhat földrengéseket.
Az egyik legelső dokumentált, hazánk területén végbemenő ilyen esemény még 456-ban, az egykori Savaria (ma Szombathely) közelében történt. A korabeli feljegyzések alapján a rengés erősségét 6,1-re, helyét a várostól mintegy 35 kilométer távolságra becsülik. Noricumi Szent Szeverin életének leírása is utal az eseményre, mely szerint a rengés napján a helyben állomásozó katonák ijedtükben fejvesztve rohantak a városkapuhoz, mert azt hitték, ellenség tört rájuk.
Hasonló erősségű földrengésről – mely hazánkban jelenleg csúcstartó – évszázadokkal később, 1763. június 28-án számolnak be a források. (Ilyen erejű volt a tegnapi horvátországi földrengés.) A Komáromban jelentkező természeti katasztrófa során a város épületeinek mintegy harmada elpusztult, a többi erősen megrongálódott. Mintegy 63-an meghaltak, több mint 120-an pedig megsebesültek. Pontos adatok állnak rendelkezésre, hiszen az eseményről Mária Terézia jóvoltából részletes feljegyzések, statisztikák is születtek. A térségben 1850-ig még számos utórengés következett be, melyek egy része szintén számottevő károkat okozott.
Talajrengető megfigyelések
Habár nem a legerősebb, de minden bizonnyal a legismertebb és az egyik legpusztítóbb magyarországi földrengés Mór településhez, illetve a kor egyik legnagyobb természettudósa, Kitaibel Pál nevéhez köthető. Ebben a földrengésekkel tarkított, aktív időszakban, egészen pontosan 1810. január 14-én történt a nagy riadalmat keltő esemény. Egyik elhíresült mozzanata a móri Lamberg-kastély órájának 18 óra 10 perckor bekövetkező megállása. A rengést több nagyvárosban – köztük Pesten, Pozsonyban és Bécsben – is érezték. További érdekesség, hogy míg a téglaépítésű házak egytől egyig fejet hajtottak a természeti erő tombolásának, addig az akkor már mintegy ötszázadik évét taposó Csókakő várromjában semmilyen újabb kár nem keletkezett.
A földrengésről – amely a kor egyik legjobban dokumentáltja címet is magáénak tudhatja – Kitaibel Pál (1757–1817) és szintén természettudós kollégája, Tomcsányi Ádám (1755–1831), valamint Novák József megyei főorvos 1814-ben térképmelléklettel is ellátott tudományos értekezésben számoltak be. A munka tudománytörténeti szempontból is kuriózum, hiszen a hozzá tartozó ábrázolás a világon elsőként mutat be földrengés okozta károkat, és von le belőle tudományos jelentőségű következtetéseket. Tanulmányuk az európai tudóskörökben sajnos méltatlanul kevés figyelmet kapott, ábrázolásmódjuk csak több évtizeddel később, egy angol természettudós munkája nyomán vált közismertté.
Később, a XX. század során fordult elő öt olyan nagyobb földrengés is, melyek az előzőekhez hasonlóan számottevő károkat okoztak: Kecskeméten 1908-ban és 1911-ben, Egerben 1925-ben, Dunaharasztiban 1956-ban, valamint Berhidán 1985-ben.
Ami még ránk vár
Az elmúlt húsz év alatt mindössze a berhidai 4,9-es rengés erősségét megközelítő események történtek, nagy részük a napokban bekövetkezett mátraballai rezgés szintjén maradtak. Hazánkban tehát mostanában sem szokatlan földrengést észlelni, sőt a jövőben is számítanunk kell rájuk. A tudomány jelenlegi állása szerint habár rengeteg ismerettel rendelkezünk a földrengések mechanizmusát, előfordulási helyeit, gyakoriságát illetően – mindezeket számtalan mérési adattal alátámasztva – továbbra sem vagyunk képesek őket előre jelezni. A szakemberek folyamatosan a megoldáson törik a fejüket, habár jelenleg szélmalomharcnak tűnik a feladat. Még a XXI. századi technológia segítségével is mindössze valószínűségi alapú meghatározásra van lehetőségük, azaz megnézni, hogy a tapasztalatok és a földtani viszonyok alapján adott területen mekkora eséllyel várható a jövőben talajrázkódás. Az érzékeny szeizmológiai berendezéseknek és világszerte elismert szakembergárdánknak mindenesetre folyamatos munkát biztosítanak a természeti erők kárpát-medencei munkálkodásai. Nekünk pedig nem árt felkészülnünk arra, hogyha mosogatás közben a konyhaszekrényben táncolni kezdenek a tányérok, lehetőleg ne a természetfelettit hibáztassuk érte.
