Volt már WC-tárlaton? – Kifejezetten érdekes Klozetkiállítás van a Kiscelli Múzeumban

Baán László: Világszínvonalú épületben kap új otthont a Néprajzi Múzeum
2021-12-02
Kihalt a norvég farkas
2021-12-03
Show all

Volt már WC-tárlaton? – Kifejezetten érdekes Klozetkiállítás van a Kiscelli Múzeumban

A biliktől a budikon és a bidéken át a modern fürdőszobákig szó szerint a csatornahálózat legmélyebb bugyrába is betekintést ad a Kiscelli Múzeum vécézéstörténetnek szentelt egyedülálló és igazán hiányt pótló színes – viszont egyáltalán nem szagos – tárlata. A kloáka, kanális, klozet című kiállítást január 9-ig annak is ajánlott felkeresnie, aki kifejezetten érdeklődik az olyan, méltatlanul elhanyagolt témák iránt, mint a fekália kultúrtörténete, vagy a WC-papír evolúciója.

Igazán átfogó, gazdag és látványos anyagot hoztak össze a Budapest csatornázásának kultúrtörténete alcímet viselő kiállítás kurátorai Óbudán, ahol a WC világnapja alkalmából még klozetfesztivált is rendeztek. S hogy miért van a WC-nek egyáltalán világnapja? Mert bár az angol water closet, vagyis a vízöblítéses illemhely már a 19 század harmadik harmadában széles körben használatba vétetett, csatornázás hiányában még napjainkban is több százmillió ember végzi a dolgát a szabadban, jelentősen növelve ezzel a fertőzések veszélyét.

A WC-kagylókat sokáig a Zsolnay cég pesti gyára készítette

A higiénés hiányosságokkal járó járványveszély pedig nem tréfadolog, ez szorította rá anno az olyan nagyvárosokat is a csatornázásra, mint London, vagy Budapest. Idehaza alig halványult el a pestis emléke, már itt volt a kolera, ami 1831-es megjelenése után évtizedenként visszatérő súlyos járványokat okozott, miközben számos más kórság – a tífusz, tüdőbaj, vérhas – is pusztított.

Pest-Budának volt ugyan valamennyi, barokk korból örökölt csatornája, de a pesti oldalon megindult városterjeszkedés, a reformkor urbanizációja nyomán már általánossá kellett tenni a csatornázást. A nagy árvizek is rámutattak a város sérülékenységére: a dunai csatorna-kitorkollásokon át beáramló árvíz oda is elért, ahová a felszínen nem jutott volna el.

Miközben a kiállítás részletes betekintést ad a víz- és csatornahálózat múltjába, a mindennapi higiéniai eszközök történetét is alaposan körül járja. Megtudhatjuk például, hogy a fajansz, ez az eredetileg ónmázas, márgás agyagból készülő kerámia az itáliai Faenza városáról kapta nevét. A fajansz továbbfejlesztésével készültek aztán a könnyen tisztítható, jól formázható és díszíthető egészségügyi kerámiák, a szaniterek (a sanitary, vagyis az egészségügyi szóból származtatva). Idehaza csak az 1870-es éveket követően indult meg igazán a fajanszipar fejlődése, nem kis mértékben az olyan neves gyáraknak köszönhetően, amilyen a Budapesti Zsolnay volt. (A híres pécsi cégnek a 19. század utolsó éveiben a Dob utcában, majd Zuglóban alapított fővárosi üzemei gyártották a hazai fajanszáruk – WC-k és mosdókagylók – 90 százalékát)

A WC-papír is Kínából jött

Ekkoriban már kaphatók voltak WC-papír gurigák is, de sokáig dívott nem csak ez előtt, de ez után is a nyomtatott sajtó igazán méltatlan hátsó fertályi felhasználása.

Ekkoriban már kaphatók voltak WC-papír gurigák is, de sokáig dívott nem csak ez előtt, de ez után is a nyomtatott sajtó igazán méltatlan hátsó fertályi felhasználása. Az első papír alapú fenéktörlők egyébiránt hol máshol, mint a papír őshazájának számító Kínában jelentek meg még a középkorban. Persze, ott is csak a kiváltságosok jutottak hozzá, a többség, ahogyan világszerte különféle természetes anyagokat használt erre a célra: lapulevelet, kócot, kendert, vagy éppen vászonrongyot, botra erősített szivacsot – a közös helyiségekben természetesen sokszor ezeket is közösen.

S miközben a tárlaton helyiségről helyiségre járunk, korok és témák között kalandozva, olyan kínzó kérdésekre is választ kapunk, mint hogy miként végezték kisdolgukat a reformkori Pest-Budán az úri hölgyek, megismerkedhetünk a pesti nyilvános illemhelyek történetével, vagy megtudhatjuk, hogy a fürdőszobának, ami nélkül szinte el sem tudjuk képzelni az életünket, még száz éves múltja sincs Magyarországon.

Budapesten még az 1870-es években is a közfürdők tisztálkodási helyiségeit nevezték fürdőszobának, és a mai értelemben vett, lakásokhoz tartozó fürdőhelyiségek csak az 1880-as években jelentek meg a nagypolgári otthonokban. Az első fürdőszobák pedig inkább hasonlítottak szalonokhoz, mint tisztálkodó-helyiséghez.

A fürdőszoba még a múlt század elején is kihívást jelentett az építészeknek

A fürdőszoba még a múlt század elején is kihívást jelentett az építészeknek

Érdekesség, hogy akkoriban a mosdó-, kád- és szerelvénygyártók is inkább csak kísérletezgettek, nem beszélve arról, hogy nem volt biztosított a folyamatos, állítható melegvíz-ellátás sem. Ma már egyértelmű, hogy egy lakás, épület tervezésénél számolunk a fürdőszobával, vagy akár fürdőszobákkal, a XIX. század végén és a XX. század első felében azonban ez külön kihívást jelentett az építészek számára, akik sokáig még a száz négyzetmétert meghaladó otthonokban is a legeldugottabb helyekre tették a WC-t és a fürdőszobát.

A kiállítás végül, de nem utolsó sorban több kultúrtörténeti érdekességet is bemutat, felvillantva néhányat például az ember biológiai működése során keletkezett salakanyagokhoz való viszonyulás irodalmi, filmes vagy éppen képzőművészeti megnyilvánulásaiból.

Comments are closed.

Weboldalunk bizonyos funkcióinak működéséhez és a célzott hirdetésekhez sütikkel gyűjt névtelen látogatottsági információkat. Az Elfogadom gombra kattintva a webhely használatával Ön elfogadja a weboldal sütikre vonatkozó aktuális adatévelmi irányelveinket. További információért kattintson ide.

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close