A vulkánkitörés szó hallatán egy füstölgő tetejű hegyből kitörő, mennydörgő robbanással kísért, hatalmas tűzijáték jut elsőre eszünkbe. Pedig vannak ennél trükkösebb vulkánok is, amelyek egy szép napon, akár minden előjel nélkül „kinőhetnek” a kertünk végében. Egyben azonban erősen hasonlítanak egymásra: a működésüket nagyon nehéz előre jelezni.

A vulkánkitörések előrejelzése, ha nem is lehetetlen, de a mai napig nagyon nehéz feladvány. Vannak jelek, amelyek bizonyos típusú vulkánok esetében figyelmeztethetnek egy közelgő kitörésre, de ezek is inkább csak valószínűsítik annak bekövetkeztét, ráadásul a pontos időpontját biztosan nem mondják meg. Ilyen jel lehet például a vulkánból folyamatosan szivárgó gázok kémiai összetételének, vagy a kráterben lévő tó színének megváltozása. A tűzhányó kürtőjében emelkedő magma felduzzaszthatja a vulkáni kúpot, ilyenkor a vulkán lábánál a térszín dőlése megváltozik. A felfelé emelkedő magma a helyi földmágneses és gravitációs terekben műszerekkel is kimérhető változást okoz. S végül nagyon erős jelzések a vulkáni eredetű földrengések. Ha ezek kipattanásának a mélysége fokozatosan csökken, az azt jelzi, hogy a magma a felszín felé emelkedik.

Ezek a jelek azonban nem minden tűzhányónál figyelhetőek meg! A vulkánok kitörésük, működési mechanizmusuk alapján több csoportra oszthatók. A tudományos felosztás helyett most azonban nézzük azt, hogy melyik vulkán mennyire befolyásolja mindennapi életünket!

Vannak azok, amelyek folyamatosan működnek, s látszólag „megbízhatóan”, „óraműpontossággal” törnek ki. Ilyen például a Stromboli, a Föld egyik legaktívabb tűzhányója. Ez a vulkán folyamatosan működik mintegy 2000 éve. A napi több tucatnyi kitörése nem jelent nagy veszélyt, a kráter pereméről évente tízezrek figyelik látványos lávatűzijátékát. A Stromboli azonban átlagosan 5–10 évente a szokottnál erősebb és sokszor a teljes szigetre nézve is komoly veszélyt jelentő robbanásos kitöréseket is produkál! Ilyen történt 2003-ban, 2007-ben és tavaly júliusban is.

Stomboli

A Strombolinak ezeket a veszélyes kitöréseit nem igazán lehet előre jelezni, mivel – felépítése miatt – nem küld figyelmeztető jelzéseket. A hegynek ugyanis nyílt kürtője van, azaz a magmakamrája egy olvadékkal kitöltött hasadékkal van közvetlen összeköttetésben a felszínnel. Azaz a feltörő magmának nem kell utat törnie a már megszilárdult kőzeteken keresztül, emiatt hiányoznak a nagyobb kitörést megelőző földrengések és nincsen felszíni felboltozódás sem.

Bár a Stromboli nem küld vészjelzéseket, mégis sokkal veszélyesebbek azok a vulkánok, amelyek küldenek, viszont csak ritkán, akár többszáz éves nyugalom után törnek ki újból. Hiszen olyankor, amikor „még a dédszüleink sem meséltek kitörésről” típusú vulkánok aktivizálódnak, hajlamosak lehetünk azt hinni, hogy úgysem lesz baj. Az ilyen vulkánkitörések tipikus esete a 40 évvel ezelőtt működésbe lépett Mount St. Helens. Bár az USA nyugati partvidékén elterülő, vadregényes turistaparadicsomot mindenki biztonságosnak tartotta, a vulkanológusok már a kitörés előtt két hónappal földrengéseket tapasztaltak a területen, kisebb kitöréseket is megfigyeltek, majd a vulkán északi oldala elkezdett kidomborodni. Ez a „dudor” több mint 100 méteresre nőtt és egy hegycsuszamlás képét vetítette előre. Mindezek után azonban a vulkán elcsendesedett és látszólag újra elaludt. A turisták látva, hogy „semmi baj nincs”, követelték vissza kedvenc kirándulóhelyüket, s egy idő után is vissza is engedték őket a területre.

Mount St. Helens; Forrás: Wikipedia

Bár a szakemberek ezután is folyamatosan figyelték a hegyet, a kitörés teljesen váratlanul érte őket is: egy májusi reggelen egy nagy földrengés pattant ki, megcsúszott a hegy északi oldala és a felszín alatti magma irtózatos erővel tört ki oldalirányban. A kőzettörmelékből és gázokból álló áradat óránként több száz kilométeres sebességgel zúdult ki, és mindent elsodort, ami az útjába került. Az, hogy csupán 57-en estek áldozatul, csupán a véletlennek köszönhető.

S végül lássunk egy olyan vulkánt, amelynek az életét a geológusok a születésétől a haláláig végigkövették: ez a Parícutin vulkán. A helyszín Mexikó, az időpont 1943. február 20. Ezt a napot Dionisio Pulido, mexikói földműves valószínűleg soha nem felejti el! Amikor kiment a kukoricaföldjére, egy vulkánt talált annak kellős közepén:

Délután négy órakor otthagytam a feleségemet, hogy egy kupac ágat elégessek, amikor észrevettem egy repedést a birtokomon lévő dombok egyikén. E repedés mindössze fél méter mély volt. Visszatértem az ágak égetéséhez, amikor egy robajt hallottam, a fák megremegtek és a feleségemnek akartam valamit mondani, amikor láttam, ahogy a föld megduzzadt, a talaj 2–2,5 méternyit megemelkedett és hamuhoz hasonló finom por és füst szállt fel a repedésből. Jóformán azonnal még több füst emelkedett ki fütyülve és sziszegve, kénszagot árasztva.

Még aznap egy 30 méter magas salakkúp nőtt a földjére, mely egy hétre rá már 167 méter magasra emelkedett. Az égből finom por szitált és rövidesen az egész völgyet ellepte a füst és a hamu. Négy hónap alatt a vulkán magassága elérte a 200 métert. Júniustól már lávafolyást is észleltek és mivel Parícutin falu útban volt, megkezdődött az evakuálás. Végül a vulkáni kúp 1952-ben 424 méter relatív magasságig emelkedve elérte maximális méretét. Krátere 200 méter átmérőjű, lávája 25 négyzetkilométernyi területet borított be. 

Az ilyen tűzhányókat a vulkanológusok monogenetikusnak nevezik, ami az jelenti, hogy földtani értelemben csupán egyszer működnek – életük napokban, években mérhető. A Parícutin esetében ez 4 év volt. Ezek a vulkánok általában csoportosan jelennek meg, vulkánmezőket alkotnak. Sok esetben egy kitörés egyetlen vulkáni felépítményt hoz létre, a későbbi kitörések rendre új helyen, pár, vagy pár tíz kilométerrel távolabb történnek, s ráadásul nem csak a helyét, de az idejét sem lehet megmondani, hogy hol tör fel legközelebb a magma.

Parícutin, Mexikó

A Parícutin szülőhazája, a Michoacán-Gunanajuato vulkánmező az egyik legnagyobb a maga 900 kilométeres hosszával és 1200 önálló vulkáni központjával. De ilyen vulkáni mező kellős közepén fekszik Új-Zéland legnagyobb települése, Auckland is, ahol utoljára mintegy 600 éve volt vulkánkitörés. Ezeken a területeken bármikor bekövetkezhet újabb vulkáni esemény, ezért kutatásuk különösen fontos. Az ilyen az eseményeknek is vannak azonban előjeleik: földrengések, felszínemelkedés, a vulkáni gázok összetételének változása. Ezek alapján időben lehet észlelni, ha egy magmatömeg végül elindul a felszín felé. Ekkor azonban – szintén a kutatások alapján – már csak néhány nap marad az előkészületekre, az evakuálásra, mert a magma ennyi idő alatt a felszínre érhet.

Egy-egy ilyen vulkáni mező élete összességében jóval hosszabb, mint egy összetett, „klasszikus” tűzhányóé – gyakran millió években mérhető. Bár hatalmas vulkánunk nincs, de ilyen vulkáni mezőnk nekünk, magyaroknak is van: a Bakony–Balaton-felvidék, amelynek legalább 35 monogenetikus vulkánja, vulkáni felépítménye a 8 és 2,3 millió évvel ezelőtti időszakban született. Ráadásul a kutatások azt bizonyítják, hogy a térség alatti földköpeny még ma is olyan, ami közel áll ahhoz, hogy megolvadjon, azaz a lehetőség még mindig adott, hogy magma alakuljon ki. Arra azonban a kutatások sem adnak választ, hogy ha ez megtörténik, akkor vajon a magma mennyisége elegendő-e ahhoz, hogy a felszínre törjön vagy megakad a földköpenyben és nem éri el a felszínt.

Mindezek persze nem jelentik azt, hogy ne látogassunk el a Balaton-felvidékre és felmászva egykori tűhányóink roncsaira, ne gyönyörködjünk a balatoni naplementében. Sőt még csak azt sem, hogy ne utazzunk el aktív vulkánokhoz és csodáljuk látványos alakjukat, esetleg kitörésüket, csak mindig tartsuk a fejünkben, hogy ezek – bár látszólag megbízhatóak – valójában a Föld veszélyes helyei. És a tudomány – mint az élet oly sok más területén – itt sem mindenható: a geológus nem jós, nem tudja pontosan megmondani, hogy a jövőben mikor következik be egy vulkánkitörés, vagy egyéb pusztító természeti esemény. Egy dolgot azonban a tudományos megfigyelések, műszeres mérések adatai alapján meg lehet mondani: mekkora az esélye annak, hogy adott helyen egy vulkánkitörés bekövetkezik-e, vagy sem.