Tolnay Klári, aki nehezen küzdötte le palóc tájszólását, 110 éves lenne. A máig ismételt Meseautót rendező Gaál Béla látta meg benne az ösztönös őstehetséget. Jób Dániel a Vígszínház legendás igazgatója a szó szoros értelmében rázta ki belőle a tehetséget. A magánélete nem különösebben sikerült, de a pályája mindhalálig parádés volt.
Pillanatok alatt az egyik film követi vele a másikat, azok a sematikus típusúak, amelyekben a gépírólányka és a vezérigazgató egymásba habarodnak. A Vígszínházba amúgy a Meseautó alapján őt szerződtető Jób Dániel haragudott is amiatt, hogy ilyen kis semmiségekben szerepel, amik bár növelik a népszerűségét, elvonják az idejét a színháztól.
Forrás: Picryl
„Menj vissza Debrecenbe úrilánynak!”
Nem végzett színiiskolát. Filmen használni lehetett a kedvességét, üdeségét, báját, szépségét, kíváncsi tekintetét, de a színházi szerepekhez már szakmai tudás is kell. Jób előírta számára, hogy járjon be azoknak a daraboknak a próbáira is, amelyekben nem lép fel. És miközben a filmvásznon már sztár volt, a Vígben még kis szerepeket kapott. Aztán amikor ráosztották a Francia szobalány címszerepét, abból a nyilvános főpróbán baj lett. Maga mesélte el nekem a történetet egy interjúban. Nehezen nyílt meg a színpadon. A szétszórtság, a szemérem gátolta ebben. Az első felvonás nyilvános főpróbája után, amin nem nevettek a nézők, Jób berontott az öltözőjébe, fölkapta a két vállánál fogva, és azt üvöltötte: „Menj vissza Debrecenbe úrilánynak! Tönkreteszed a színházat, kaptál végre egy főszerepet, és egy nevetés sincs! Nem tudsz se franciául, se tótul, se magyarul!” Tíz percig rázta, az öltöztetőnő nézte az óráját. Majd visszavágta a székbe, és kirohant. A második felvonás óriási siker lett. Sikerült a szó szoros értelmében felráznia, „felébresztenie” a kezdő színésznőt. Tele lett humorral. Minden harmadik mondat után nevetés és taps tört ki. A nagy tapasztalatú és nagy tekintélyű rendező, direktor tudta, hogy ennek érdekében mit kell csinálni. Az előadás után odament Tolnayhoz, és csak annyit mondott: „Na látod!” Ő pedig azt mondta erről, hogy neki erre akkor szüksége volt, néha ez kellene máskor is.
Nem mindegy, hogy ki rázza 10 percig az embert
Persze nem mindegy, hogy ki rángatja fel, annak hitele kell, hogy legyen, tette hozzá. Ezt ma zaklatásnak hívnánk. Ez is mutatja, hogy gyakran milyen vékony jégen táncolnak a színházcsinálók. Igényelte volna később is, hogy legyenek ilyen mesterek, akik időnként felrázzák. Nagyon következetesen, teljes energiabedobással, lényegében az egész életét odaadva csinálta ezt a pályát, de saját bevallása szerint volt némi hajlama a lustaságra.
Érdekesség, hogy nemrég hirdették meg azt a háromszintes budai villát eladásra, amibe 24 éves volt, amikor beköltöztek a férjével, Ráthonyi Ákos filmrendezővel. https://www.blikk.hu/sztarvilag/hazai-sztarok/tolnay-klari-otthon-villa-horrorhaz-drama-szenvedes-befekteto/8x2djzm Rövidre sikerült a házasság, úgy tűnik, nem találták meg egymásban a nagy őt.
Közvetlenül a háború után viszont a Várkonyi Zoltán vezette Művész Színházban Anouilh Euridiké című darabjának állítólag már a harmadik próbáján „összelélegeztek” Darvas Ivánnal.
A színpadi szerelmespár civilben is az lett. Ez a házasság több mint tíz évig tartott. Darvas 1956 utáni bebörtönzése vetett véget, ennek az embert próbáló, keserves időszaknak a próbáját már nem állta ki. Tolnay ettől kezdve végképp a hivatásának szentelte az életét. Ám több minden érdekelte, foglalkoztatta például a hindu vallás, és általában a keleti kultúra.
Forrás: Wikipedia – Fortepan – Szalay Zoltán
Megedződött. 1950-től a Madách Színház lett a szakmai otthona, és bár kiruccant például a Nemzetibe vagy éppen a Pesti Színházba, mindvégig kitartott mellette. Volt Júlia Shakespeare tragédiájában, volt Julika Molnár Ferenc Liliomjában, eljátszotta egyik nagy vágyát, az idegbeteggé váló „nőstény” Blanche-t A vágy villamosában.
Jól álltak neki az idős szerepek
Másik álma a Maude és Harold 80 esztendős öregasszonya volt, aki egy húszéves srácot megtanít arra, hogy mi az, ami érdekes és szép az életben. Hivatalos keretek között soha nem tanított, de vesszőparipájává vált, hogy szerette felhívni a fiatalok figyelmét arra, hogy mi a szép az életben, és hogy ezt bizony észre is kell venni. Az már csak a hab volt a tortán, hogy az öregasszony, akit játszott, vonzódott az indiai, ázsiai filozófiákhoz. Jól álltak neki az idős szerepek. Ha arra volt szükség, finom, disztingvált úrinőt alakított, mint például a Macskajáték tolószékbe kényszerült Gizájaként. Egyenes, méltóságteljes tartása volt a kerekesszékben is. Többször gondosan végig simított a ruháján, nehogy egyetlen aprócska ránc legyen rajta. Egy olyan nyugatra szakadt, jó körülmények között élő nőt alakított, akinek bár mindene megvolt, mégis eseménytelenül téli álom volt az élete, nagyon is ellentétben az övével. A Madách Kamarában, Mensáros Lászlóval, rendszeressé váló partnerével, biztos kézzel megírt bulvár darabokban végig játszották az időskori szerelem számtalan variációját, megnevettetve, de kicsit meg is ríkatva a publikumot. Az Utazások nénikémmel című Graham Greene művet maga is fordította, hogy színre léphessen benne a fiatalokat meghazudtoló energiájú, virgonc, jó kedélyű, mindenre kíváncsi, irigylésre méltóan nyitott hölgyként, aki tán nem is különbözött olyan nagyon tőle. Molnár Ferenc A hattyú című epés vígjátékának nagyasszonyaként uszályos estélyiben bevonult a harmadik felvonásba, és pikírten találó megjegyzéseivel, briliáns, elegáns profizmusával, nyíltszíni tapsokat aratva, ahogy mondani szokás, elvitte a tejfölt.
Forrás: Wikipedia – Fortepan – Szalay Zoltán
Csiky Gergely komédiájának, A nagymamának a címszerepében a haláláig elbűvölte a közönséget a bölcs Szerémi grófnőként, aki szelíd, szeretetteljes iróniájával mindent elrendez a boldog végkifejlet érdekében. És közben pontosan tudta hogyan kell egy könnyed, némiképp fanyar vígjátékot lefegyverzően, lazán, a mesterségbeli tudás legmagasabb fokán, de mégis szívvel-lélekkel játszani.
Egyöntetűen elismerték a nagyságát
Készítettem vele idős korában interjút, láttam közelről, jócskán ráncos volt persze, de sugárzott belőle az életszeretet, a harmónia, és ez megszépítette. Egyik hatalmas élményem tőle, Hubay Miklós remekében, az Ők tudják, mi a szerelemben, Estella. Berlioz, a zeneszerző, a valóságban is visszatért hozzá, ifjúkori szerelméhez, bár húsz évesen látta utoljára, nagymamaként meg akarta szöktetni. Sinkovits Imréről hihető volt ez a mindent elsöprő, szűnni nem akaró, társadalmi konvenciókon áthágni kész, szenvedély. De ehhez az kellett, hogy Tolnayban pedig idős korában is meglegyen még a rejtélyes, kedves, csábos nő, aki megőrizte varázslatos vonzerejét. Kihagyásokkal ugyan, de negyven évig, Tolnay haláláig, adták a darabot. Kezdetben még mindkettejüknek ősz paróka kellett hozzá, aztán erre már egyáltalán nem volt szükségük. Két nagy színész valósággal felolvadt egymás játékában, emlékezetes gyönyörűséget szerezve a közönségnek.
Nem voltak botrányai, nem terjengtek róla rosszmájú pletykák, ádáz ellenségeiről sem tudok. Ritkaságszámba menően eléggé egyöntetűen elismerték a nagyságát. Szerette az embereket, a hivatását, az életet, ezért rengetegen viszontszerették. Bár nem volt akkoriban még ilyen cím, a nemzet színészének tekintették. https://kultura.hu/orok-szinesznonk-tolnay-klari/ Az utolsó napokig játszott. Nagyon hozzáillően, csendben, békében, éjjel, álmában hunyt el otthon.
