Udvaros Dorottya, a jelenség – színészportré

Udvaros Dorottya csábító nő, vagy förmedvény. Sajnos nem az alakításaival került túlzottan is a középpontba az elmúlt időszakban. Máig tart az adok-kapok, hogy távozik-e a Nemzetiből, vagy netán van ott még szerződése, és hogy a felajánlott szerződésmódosításnak a kevés előadásszáma, vagy a társadalmi kiállásai, az SZFE-vel, a környezetvédelemmel, legutóbb a színházi balesettel kapcsolatban, az okai-e?

Változatlanul veszettül nő, minden porcikája az, ahogy képes sokértelműen, csábosan nézni, ahogy gondosan vigyáz az alakjára, ahogy repdes a hangja, vagy laza eleganciával megjelenik egy-egy premieren, úgy, hogy eljátssza azt is, nem is nagyon kell rá figyelni, de közben valami miatt mégis kell. Mert, ha akarja, ha nem, jelenség. Az volt már egészen a pályája elején is, amikor Mrozek abszurdjában, a Tangóban, Alaként igencsak felhívta magára a figyelmet. Zsigerből jövően volt ellenállhatatlanul erotikus. Hihetővé tette, hogy akár forradalmak múlhatnak női kénye-kedvén. Nem volt véletlen, hogy a nagy rendező, Jurij Ljubimov kiválasztotta a Nemzetiben bemutatott Koldusopera Polly szerepére. És „gyepálta”, ahogy belefér. Mindig is kemény kezű volt, a katonás módszerek sem álltak tőle távol, de Udvarost aztán edzette rendesen, hallani lehetett arról, hogy egészen odáig jutott, hogy sírva rohant el a próbáról.

Csak aztán elképesztően jó lett.

Az evidens nőiségét vegyíteni tudta olyan parancsoló keménységgel, ami ehhez a gengszterfeleséghez illett. Ha kellett, akár villámlott a tekintete, miközben bizonyos helyzetekben ellágyult, és a végletek, az izgalmas szélsőségek harmonikus alakítássá forrtak össze, a szerethető nő és a bestia eggyé olvadt benne.

Műsorvezető förmedvény

Számomra az egyik legemlékezetesebb alakítása amikor önimádó, önkontroll nélküli, saját bombázó nőiességétől megittasult, a riportalanyaira figyelni nem tudó show műsorvezető sztárt alakított a Schilling Árpád által rendezett Nexxt című produkcióban, a Bárkában. És azóta az angol címben emlegetett jövő valósággá vált. Az író, Tasnádi István, és a hideg mosolyú műsorvezetőnőt alakító Udvaros Dorottya sokat megérzett belőle a csaknem 25 évvel ezelőtti produkcióban.

Ez a Frau Plastic Chickennek nevezett förmedvény, bombázó alakjára simuló fényes, feltűnő ruhát viselt, a képernyőn még mézesmázoskodni is próbált, de valójában egy megkeményedett, fagyos perszóna volt, aki diktátorként vezényelte az élő show műsort, és annyira gátlástalanul elaljasodott, hogy akár gyilkosságra sem volt rest rávenni a munkatársait, a nézőszámnövelő szenzációhajhászás érdekében.

És közben egyfolytában az igazságról papolt, meg a becsületről, az álszentség szobrát lehetett volna róla mintázni, aki abszolút vizet prédikál, és már nem is bort, hanem százszázalékos alkoholt iszik.

Kitanulta a média hatásmechanizmusát, és tökéletesen megtanult bánni vele.

Az tűnt igazságnak, amit ő akart, akkorát hazudott, amekkorát ő akart, és mivel tökéletesre emelte a szemfényvesztés hatásfokát, a valóság abszolút ellenkezőjét is bátran állíthatta, azt is bekajálták a többek között általa elbutított nézők.

Oda csűrte-csavarta a szót, ahová csak akarta. Karizmája, pedig nem ismert határokat. Bármilyen szemenszedett hazugságot olyan szuggesztíven volt képes a kamerákba belemondani, mintha a legerkölcsösebb, legszebb dolgokról beszélne. Páratlan volt az elhitetőereje, és alig volt hozzá szüksége bármiféle valóságtartalomra. Hány és hány ilyen figurát látunk manapság, ha nem is annyira tehetségeseket, mint amilyenre ezt a némbert Udvaros formálta. Furcsa módon eszembe jut róla néhány évvel ezelőtti mostohája az Alföldi Róbert rendezte János vitézből. Az is az álságosság megjelenítése volt. Nem a szokásos, rikácsoló banya, hanem inkább az érett szépasszony, aki szerelmes Jancsiba. Azért is annyira gonosz, mert hiába kínálja magát. Velejéig romlott, miközben kifelé a tetszetős arcát mutatja.

Az elhatalmasodó kisszerűség

Udvaros le tudja leplezni a hamisságot. Egyik legemlékezetesebb szerepe, amivel bejárta a világot, az Ascher Tamás által a Katona József Színházban rendezett Három nővérben Natasa. Nevetségesen is félelmetessé váló nőt mutatott, azt a kisszerűséget, aki bármennyire is buta és ízléstelen, képes elhatalmasodni a többieken, képes a családban átvenni a hatalmat.

Különös, hogy a világhírű rendező, Andrei Serban majdnem 15 esztendeje Udvarosra osztotta Csehov remekművében Olgát. A nézők felé fordulva ki kellett mondania, hogy 28 éves. Egyszerre benne is volt a szerepben ekkor, meg a színésznő ott állt előttünk civilben is, és teljes, parádés női fegyvertárát bedobva, incselkedő iróniával, de mégis komolyan kérdezte, hogy elhisszük-e, és persze, hogy elhittük, hisz annyira fortélyosan nő, olyan rafinált eszköztára van, hogy magától értetődő természetességgel képes eljátszani a fiatalság jellemzőit, hogy aztán a teljes kiábrándultságot, a dermesztő magába fordulást, sebzett bezárkózást is elénk tárja.

Még fiatalon, a Mirandolina címszerepében, a Katona József Színházban, pedig a női fortélyok teljes tárházával, rafinált élvezettel kacér fogadósnőként lazán az ujja köré tekert minden férfi nézőt, hogy a nézőtéren hányan sóvárogtak érte, azt nem tudhatjuk, de számos lehetett az ácsingózók száma.

Bár szemérmesen, keveset beszélünk róla, a színpadon az erotika, a szexus az egyik legfontosabb hatóerő, és ennek Udvaros maximálisan a birtokában van.

És ez nem életkor kérdése. Az Angyalok Amerikában izgalmas előadásában több szerepet játszva, egy idős rabbit is megformált, nagyszerűen elmaszkírozva, de mégis félreismerhetetlenül felismerhetően.

És ennek a hosszasan szónokló öreg férfinak az alakjába, aki igazán kemény dolgokról beszélt, is belecsempészett, egy olyan magamutogató tetszeni vágyást, ami már az erotikával határos. Hogy aztán az olyan evidens példákról, mint amilyen az Orfeusz alászáll idősödő férjes asszonya, aki belezúg egy nála évtizedekkel fiatalabb ifjúba, vagy a Sade márki 120 napjának kihívó, és kirívó, olykor drabálisan nyers, és mégis kifinomult primadonnájáról ne is beszéljek.

Szembenézés színész édesanyjával

Mégis szép című önálló estjében, a Rózsavölgyi Szalonban összefoglalta azt, amit színészetről, magáról, az életről tud. A Lola Blau című egyszemélyes musicalben állt ennyit egyedül a színpadon, de az mégiscsak egy darab. Ebben az esetben viszont jeles íróktól kérte, írják meg neki, mi jut eszükbe róla, no meg azt, mit nem mondanának el soha egy nőnek.

És Udvaros ezen az esten tényleg tudott beszélni arról, ami kimondhatatlan. Például az egyik drámai pillanatban egy falon lévő képről elhúzta a függönyt, és a meghalt színésznő édesanyját, Dévay Camillát láttuk rajta, akit valaha sokan ünnepeltek Kecskeméten, aztán élete utolsó tíz évében magába fordult, ki sem mozdult a lakásból, őrülettel határos dolgokat csinált, gyötörte a környezetét és magát.

Rövid időre Udvaros szembenézett a mamával, elfúlt a hangja, majdnem sírt, megrázó pillanatok voltak ezek. Aztán rágyújtott egy könnyed kis kupléra, mindig is mestere volt az éles hangulatváltásoknak.

Törvényt hozni és felette állni

Van, amikor ő is tehetetlen. A Johanna a máglyán előadásában különös műmellekkel, szinte csak flangálnia kellett fel-alá a színen. Nem volt több egy jelnél Vidnyánszky Attila gigantikus rendezői koncepciójában. Ezt csinálhatta volna bárki más. Amit azonban Vidnyánszky 2017-ben színre vitt Bánk bánjában csinált, az nagy alakítás volt, az amúgy is remek előadásban, ami a direktor Nemzeti Színház-as korszakának szerintem legjobb produkciója. Udvaros Gertrudisként mint egy kényes ragadozó, a trónján nyújtózva kéjjel beszélt az érzésről, milyen törvényt szabni, és aztán törvény felett állni.

Eszében sem volt egyértelműen undok, idegenszívű királynőt játszani. Nem kapásból utálható perszónát adott. Nagyon is árnyalta a képet azzal, hogy bár kezében a hatalom, próbál beilleszkedni a magyarok közé, és szenved attól, hogy ez nehezen megy.

Félti magát, félti gyermekét, félti távollévő férjét a háborúban. Érzékeltette, hogy sok szempontból ő is kiszolgáltatott.

A világnagyság Silviu Purcarete Ahogy tetszik rendezésében ő mondta azt a híres monológot, mely szerint „színház az egész világ.” És rögtön bemutatót is tartott belőle. Egész magánszámot, parádés bohócjelenetet mutatott be, úgy, hogy kollégái szájtátva bámulták, még a lábát is égig dobálta, szórta a poénokat, virtuózan nevettetett, miközben mégiscsak érzékeltette, hogy ez a Jaques, akit játszott, egy gondolkodó filozófus, igazi bölcs.

A Macskajátékban Orbánné szerepe a szép korú színésznők álma. Kezdetben furcsa volt nekem Udvarost temérdek hangsúlyosan nőies nő eljátszása után, idős szerepben látni a Nemzeti Gobbi Hilda Színpadán.

Orbánnéként lepukkant, magányos, megöregedett, egykori úrinő, aki nem ad magára, rongyokban jár, összeragad a haja, otthoni papucsban is lecaplat az utcára, elhagyja magát.

Vagy talán mégsem hagyja el magát?

Örkény zsenialitását például az is mutatja, hogy megteremtette ezt a jellegzetesen közép-kelet-európai alakot, aki lerobban, végletesen elkeseredik, de közben mégis hihetetlen energiák dúlnak benne, amikkel csak tovább és tovább vonszolja magát az életben, küzd, küzd és megint csak küzd, hiszen ezen a fertályon erre igencsak szükség van a puszta létezéshez.

És közben feléled benne a szerelem. Ekkor Udvaros elemében van.

Azt nem állítom, hogy igazán eljátssza a tramplit, akire jobb rá se nézni, de a lázasan égő szemeket, a hevesen kapkodó mozdulatokat, a hadarva, remegve kiejtett mondatokat, a belső tüzet, ami meggondolatlan cselekedetekre ösztönöz, a szerelemmel járó reményt és kétségbeesést, remekül adja.

Süt belőle Eros

Az Ők tudják, mi a szerelemben pedig eljátszhatja a mágnesként vonzó szépasszony nagymamát. Annak idején, még középkorúan, Tolnay Klári ezekkel a szavakkal kért darabot Hubay Miklóstól.

Tudja, én olyan szerepet szeretnék, amelyben öregen is vonzom a férfiakat, süssön belőlem az Eros!

Kisebb-nagyobb kihagyásokkal, Tolnay haláláig, negyven évig játszották a darabot Sinkovits Imrével. Most Blaskó Péter a partner. Ugyancsak jó páros. És Udvarosból természetesen süt az Eros.

A történet szerint Berlioz, a zeneszerző, ősz hajjal visszatér a gyerekkori szerelméhez, akit 20 évesen látott utoljára, és felhevülten el akarja szöktetni. Udvaros megmutatja a tisztes polgári életet élt nagymama megrökönyödését, teljes erőből igyekszik hárítani, de hát őt sem faragták fából, megperzselődik, majd szintén lángol.

Lángolni mindig is igencsak magas hőfokon tudott. Ehhez az energiái is fogyhatatlannak tűnnek. Méltó módon ki kellene használni őket, a jókora talentumával egyetemben. Ha nem volt meg a Nemzetiben a megfelelő előadásszáma, és tényleg ez a felajánlott szerződésmódosításának az indoka, akkor ugye nem használták ki kellő mértékben. Még buzgón felvették az Ők, tudják mi a szerelmet vele tévéjátékként, majd derült égből a villámcsapásként sikerült közölni vele a hírt. A Nemzetinek bőven szüksége lenne rá.

És rövid időn belül kiderül majd, ki mindenki kapva kap az alkalmon, hogy játéklehetőséget kínálhat neki. Jó formában, elemében van.