Kulka János lett a Nemzet Színésze. A jó néhány latolgatás közt őt nem tippelték. A betegsége miatt egy ideje nem láthattuk színpadon, tán ezért is nem gondoltak rá sokan, hogy benne lehet azok körében, akik rászolgáltak erre a nagy elismerésre.
Az a Molnár Piroska hívta fel, hogy övé lett a nagy elismerés, akivel együtt játszott a kaposvári teátrum fénykorában. Már négyen vannak a Nemzet Színészei között, az akkori méltán legendás színházi műhelyből.
Kulka 2016-ban kapott stroke-ot. Tényleg az ország szurkolt érte. Egy ideig úgy tűnt, hogy a stroke után nem tud majd színpadra lépni, nehezen beszélt, húzta a lábát, nyilván a betegség okozta lelki traumák szintén igencsak megviselték, de feltehetően az is, hogy ő, a közismerten kiváló nyelvérzékű ember elfelejtett angolul és franciául. Valószínűleg nem véletlen, hogy francia autóreklám hangjaként szerepet vállalva tért vissza a nagy nyilvánosság számára amikor már nem civilként szólalt meg.
Visszatérés néma szerepben
Ahhoz képest, hogy kijelentette, nem lép többé színpadra, hatalmas öröm volt, hogy egy idő után ezt mégiscsak megtette. Bár az eddigi utolsó szakmai otthonában, a Katona József Színházban felmondott, majd ott még egy alkalommal, egy Színházak éjszakáján meghatóan megjelent a deszkákon, és végül a Trafóban tért vissza. Kihagyhatatlan volt számomra, hogy ott legyek ezen a premieren. Eléggé szétnyitott pongyolában, némiképp gyűrött alsónadrágban, ócska atlétatrikóban, mamuszban csoszogott be az Árvácska előadásába, aminek elejétől a végéig a színen volt, egy számára írt néma szerepben a Dollár Papa Gyermekei Ördög Tamás által rendezett produkciójában. Árvácska szerencsétlen nyomoréknak nevezte ezt a megviselt arcú, hanyag külsejű embert, aki érezhetően ugyanúgy társadalom kívüli, ugyanannyira kitaszított volt, mint ő. A dermesztő hidegben, a zuhogó hóban, a földön csúsztatva, nagy nehezen vonszolta be Árvácskát kis, szegényes lakásába, ágyba dugta, betakarta a didergő kislányt, és forró teát főzött neki. Kulka némán, csak a metakommunikációjával, arcának döbbenetes kifejezőerejével is nagy színésznek mutatkozott.
Fotó: Nagy Gergő
Annyi temérdek rossz ember után ezúttal eljátszott egy földöntúli jót. Néma szerepében megrokkant, de tiszta, segítőszándékú, csupa szív embert alakított. Ez is jól állt neki. Izgatottan vártam, mikor-miben láthatom újra.
Beszédes, hatalmas pofont ken le
És nem is kellett olyan sokáig várni. A Trojka Színházi Társulás Cseresznyéskert produkciójában, Firszként, az öreg inasként, már beszélt is. Ráadásul sistergősen hatalmas pofont kent le a hirtelen vagyonossá vált, de sok tekintetben bugrisnak megmaradt, Lopahinnak. A Firszet megformáló színészek nem szoktak tettlegesen urat fenyíteni. Ebben az esetben mégis jócskán visszhangzott ez a frász, ami demonstratív volt, érződött, hogy nem csak a szerep, tán a színész is adja. Azt mutatta meg, hogy végképp betelt a pohár, elviselhetetlen, amit ez az érzéketlen fickó művel, ledózerol minden értéket, nem számít neki a múlt, a kultúra, nincs tekintettel azokra a fájdalmas lelki sebekre, amelyeket okoz. Kulka inasa maga volt az élő hagyomány, akinek még tartása, gerince van. A produkció műsoron maradt, de ő, bár filmekben fel-feltűnt, visszavonult a színpadtól, már a rendező, Soós Attila vette át Firsz szerepét.
Fotó: Bokor Krisztián
Hosszú volt az út odáig, míg nagy színész vált belőle.
Tanúja voltam annak, amikor már országos ismertséggel a háta mögött, a Szomszédok teleregény derék Mágenheim doktorának népszerű megformálójaként, úgy, hogy Pécsen már főszerepek sorát, magát Hamletet is adta, a próbán Apollón nyúlfarknyi szerepében, az Alkésztiszben, a rendező, Ascher Tamás halálra nyúzta. Apollón pedig csak Euripidész remekművének elején és végén jön be.
De Ascher újra és újra aztán megint és megint megismételtetett Kulkával néhány mondatot is, és ismét és ismét nem tetszett neki, amit csinál. Kulka pedig tűrte, dolgozott keményen, hiszen éppen azért szerződött meglehetősen jó helyzetből Pécsről Kaposvárra, hogy gatyába rázzák saját maga által elpuhultnak ítélt színészi eszközeit.
Hagyta, hogy kipréseljék belőle a maximumot
Jókor mert váltani, és okosan tudta, hová kell mennie, még akkor is, ha ezt kezdetben cudarul megszenvedte, az is előfordult, hogy Gothár Péter próba közben lezavarta a színpadról. Pedig Pécsen sok tekintetben ideális szituációba került, mielőtt szinte csoportosan fiatalok odaszegődtek, sokan elszerződtek onnan, így szabad volt a tér tragédiában, komédiában zenés darabban, gyerekdarabban játszhattak agyba-főbe.
És ott voltak még a nagy öregek, vagy akárcsak dörzsölt szakik, akiktől rengeteget lehetett tanulni a szakmából. Faludi Laci bácsi például igazi, vérbeli vidéki táncoskomikus volt, kisujjában a szakma valamennyi fortélyával, fogadásokat kötött, hogy hányszor ismételteti meg a számát, és rendre nyert. Kulka például tőle tanult szteppelni.
Elképesztő vitalitással, humorral, energiával szteppeltek együtt Kálmán Imre Az ördöglovas című nagyoperettjében, a színészi mesterség széles skáláján mozogva. Kulka Pécsen tanulta a mesterséget, de társadalmi elkötelezettséget, ami mégiscsak a színház egyik fő mozgatórugója, nem tanulhatott, mert ebben nem volt erős az ottani teátrum. Ezt Kaposváron sajátította el, ahogy a vasfegyelemmel, fájdalmasan kemény és temérdek gürcöléssel, de felszabadító erővel, élénk fantáziával járó összmunkát is. Azt, hogy hagyja, sőt igényelje, hogy kipréseljék belőle a maximumot. Később, amikor a Radnóti Színházba szerződött, ezt hiányolta gyakran. Úgy érezte, hogy a törvényszerűen sokféle maszekolással, nyughatatlan sokfelé szaladással járó pesti lét szétforgácsolja az erőit.
Hogy komédiázott pedig a Háztűznézőben, mennyire drámai volt a Ványa bácsiban! De féltette magát, a színházeszményét, tartott attól, hogy érzelmességre való hajlama szétárad a színpadon, skrupulusai voltak amiatt, hogy az a színházi kör, ahová igazán tartozni akar, ami tulajdonképpen már a Katona József Színházat jelentette, a Szomszédokban vállalt, biztos anyagi forrást és népszerűséget jelentő, de esetleg többek szemében lenézett szerepe miatt nem fogadja be.
A hideglelős múlt összerímelt a hideglelős mával
A Nemzeti Színház lett a következő állomása. Az Alföldi Róbert nevével fémjelzett időszak legütősebb előadása az Egyszer élünk volt, Mohácsi János rendezésében. Kulka három történelmi korszakban három elvadult hatalmasságot játszott benne. Az egyik egy mai disztingváltaknak látszani akaró komisszárokra hajazó tábornok volt. Aki abszurdba hajlóan, már-már érzelmesen azt kéri a Szovjetunióban magyar foglyoktól, hogy játsszák el neki a János vitézt.
Tette ezt az után, miután röhejes módon, a parlamentben is téma volt, hogy Alföldi úgy vitte színre a János vitézt, hogy a harmadik felvonásban Iluska prostituált lett egy aluljáróban, és ezt az interpelláló megengedhetetlennek tartotta. Ahogy ez a tábornok is felhorkant azon nyomban minden szövegmódosításra.
Először „kulturált” hangnemben, aztán mind elvadultabb módon, lövéssel fenyegetőzött érte.
Majd már üvöltve dagadtak szinte szétpukkanásig a nyaki ütőerei, nem tűrhette, hogy a produkcióba a foglyok igyekeznek belejátszani saját helyzetüket, követelte a pozitívumot, és már teljesen kikelve önmagából a remény színházát, azt, amit az egyik politikai hátszéllel pozícióba került vidéki direktor amúgy célkitűzésként meghirdetett.
A hideglelős múlt összerímelt a hideglelős mával.
Kulka ezért a jelenetért rendre nyíltszíni tapsot kapott, a közönség megérezte a telitalálatot.
Beszéltem vele erről.
Azt mondta, utoljára a nyolcvanas években kapott nyíltszíni tapsot hasonló színpadi politizálásért. Egyáltalán nem örült annak, hogy megint ilyesmiért járt a taps, nyugodt demokráciában szeretne élni. Játszott még szemforgatókat bőven, például a világhíres Andrei Serban által rendezett Angyalok Amerikában című darabban egy meleg ügyvédet, aki halálos beteg AIDS-es sorstársaiból is gátlástalanul hasznot húz, és még akkor sem képes leállni, amikor ő ugyancsak elkapja a számára is végzetes kórt.
Az emberi aljasság, képmutatás, kegyetlenség természetrajza
Nem volt maradása a Nemzetiben, végre a Katonába került. Az emberi aljasság, a képmutatás, az érzéketlen kegyetlenség, a hatalom természetrajzát félelmetesen kitanulta. Több dermesztően ellenszenves, lidércesen kártékony alakot formált meg. Itt van most ezeknek a fickóknak a kora, gátlástalanul tort ülnek másokon, és ő eszelős erőteljességgel színpadra vitte, megmutatta félelmetességüket ugyanúgy, mint pitiáner röhejességüket.
Olyan polgármestert játszott A nép ellensége című Ibsen darabban, a Katona József Színházban, aki politikai érdekei miatt a saját öccsét és vele családját is totálisan tönkreteszi, amiatt, mert orvosként rájött, hogy mérgezett a városka fürdőjének a vize, ami egyébként építési panamák miatt az, de a polgármester mindent el akar tusolni.
Fél, hogy oda a fürdőre alapozó település megélhetése, ezzel viszont sokak egészségét kockáztatja. Kulka az álságosság ezer színét festette, a mézes-mázos alkudozástól a fenyegető dühkitörésig, és a hazugságokat akár a kamerába pacekba bemondó, mindent pozitívnak beállító, a valóságot az érdekei szerint tökéletesen elferdítő, riasztóan torzult, amorális lényként.
Eddigi utolsó grandiózus szerepében, szintén még a Katonában, a Faust két estés produkciójában kitanult, sok tekintetben kifinomult sátánként maga volt a tagadás szelleme, ha úgy tetszik az értelmiség árulója, aki komoly intellektuális képességeit a sötét oldal szolgálatába állítja.
Fotó: Nagy Zágon
A Katonában több mindent tovább játszottak nélküle is, de a Faustot nem, az elképzelhetetlen volt az ő lezserül elegáns, elaljasult ördöge nélkül.
Sír utána a színpad. Jó lenne őt újra ott látni. Hátha ez a komoly, méltán megkapott elismerés energiát, önbizalmat ad neki ehhez.
