20 éve vagyunk az Európai Unióban: Megérte?

Május elsején sok strand kinyit
2024-04-30
Ha sérül a gerincvelő, a környezetében lévő egészséges sejtek is elpusztulnak
2024-05-01
Show all

20 éve vagyunk az Európai Unióban: Megérte?

A 2004 május elsején csatlakozott országok tiszteletére Brüsszelben az EU-s zászlók mellé a csatlakozottak lobogóit is felvonták.

2004. május elseje óta Magyarország az Európai Unió tagja. 20 év után szerencsére ma már teljesen természetesnek vesszük, hogy könnyen utazunk, tanulunk, akár munkát is vállalunk a kommunizmus alatt irigyelt országokban. Ez az időszak – bár persze „szeretünk” panaszkodni – összességében komoly fejlődést hozott az életszínvonalban, a keresetekben, az utakban, a stadionokban – kinek mi a fontos. Ezt a fejlődést több mint 20 ezer milliárd forint uniós támogatás olajozta meg. De azért egy kicsi csalódottságot is érezhetünk, valószínűleg nem tévedünk, ha azt mondjuk, hogy még erősebb felzárkózást is el tudtunk volna képzelni, és mintha lennének nálunk sikeresebben csatlakozók is.

A 2004 május elsején csatlakozott országok tiszteletére Brüsszelben az EU-s zászlók mellé a csatlakozottak lobogóit is felvonták.

A 2004 május elsején csatlakozott országok tiszteletére Brüsszelben az EU-s zászlók mellé a csatlakozottak lobogóit is felvonták.

Ha akarom vemhes, ha akarom nem vemhes.

Ment-e előrébb a magyar az Európai Unióval?

Valószínűleg 2024. május 1-én, kerek 20 év unió után, a legtöbben valamilyen gazdasági számvetésben gondolkodnak, megérte-e a csatlakozás?

Igen, az uniós támogatások olyan „Marshall-segélyt” jelentettek Magyarországnak, amelyet soha senkitől nem kaptunk korábban, ezt nehéz másként értelmezni, mint valami hatalmas előnynek, de talán mégis érdemes egy kicsit puhább szempontokkal kezdeni az összegzést.

A szabad mozgás, a határok átjárhatósága, a kevesebb pénzváltás, a könnyed utazások, a nyelvtanulás, akár a munkavállalás, az egyszerűbb kereskedelmi kapcsolatok nagyon sok ember életét gyökeresen átalakították.

De akár kiemelhetjük azt is, hogy a magyar nemzettestvéreinkhez is közelebb kerültünk, ha nem is egy közös országba, de egy közös országcsoportba, egy közösségbe. Szerencsére egy kicsit értelmét vesztették több szomszédunkkal is az annyira utált határok.

Természetesen „panaszkodós” nemzetünkben mindig ki lehet emelni olyan kellemetlenségeket is, amelyek az EU tagsággal jöttek, bár valójában annyira azért nem teszik tönkre az életünket (az uborka görbületének a szabályozását, vagy azt, hogy klikkelgethetjük a mindenféle honlapokon az értelmetlen GDPR-szabályokat). És igen, lehetnek olyan mélyebb hatások is, amelyek során bizonyos piacainkat teljesen letarolhatták az erősebb nyugati szereplők, vagy okkal kelthetett csalódást egyesekben, hogy erősebb kiegyenlítődést remélt.

Húsz év történelem

Húsz év után.

Hogyan is lehet az uniós időszakot úgy értékelni, hogy abban közben rengeteg egyéb dolog is történt.

Jött hamar a pénzügyi válság (2008-2009), aztán beköszöntött egy évtized fejlődés, majd a Cocid, a közeli háború, az energiakrízis. Ezek mindig átalakították a mi uniós létünket is, és ebben az időszakban hol jól, hol rosszul vizsgázott az európai szolidaritás.

Ezektől a tényezőktől nem lehet függetleníteni semmilyen elemzést, de az ismert mutatók, a GDP, a növekedés, a bérszínvonal, az életszínvonal alapján azért azt bátran kijelenthetjük, hogy remek két évtized volt.

Kezdjük pár önmagában nem olyan lényeges adattal, amikor az unióba beléptünk, a BUX 10 ezer pont körül járt, ma a 70 ezerhez közelítünk. Viszont akkor még csak 250 forint volt egy euró, 200 a dollár és 160 a svájci frank.

Ma már 390 forint az euró, dollár 360 forint és 400 forint   a húsz remek évet azért sokaknak megkeserítő devizahitel-válságban kulcsszereplő svájci frank.

Akkor 12 százalékos volt az alapkamat, ma 7,75 százalékos, az infláció már akkor is „csak” 6,8 százalék volt, ma 3,6százalék, de tudjuk ezek ingadozó mutatók, sem egyenletes romlásról, sem javulásról nem lehet beszámolni.

Pénz, pénz, pénz

Az unió legnagyobb segítsége azért természetesen az a támogatás volt, amely elsősorban beruházásokat, kapacitásbővítéseket olajozott meg, becslések szerint

e két évtized minden magyar beruházásának 50 százaléka uniós forrásból valósult meg.

Ennek egy része persze értelmetlen volt (a hamar elromló díszkövek, a lombkoronasétányok és az 1 méteres kilátók sorozatából mindenki tudna példát mondani). Mások akár még működtetési és üzemeltetési költséggel is jártak a későbbiekben, ugyanakkor

nagyon, de nagyon sokan kerültek egyenesbe az agráriumban, a KKV-k körében és persze azon nagyok körében is, ahol igazán sok támogatás lecsapódott.

Természetesen, ha a Balaton felé megyünk az M7-esen, elmondhatjuk, hogy gépkocsikat nem finanszíroztak az uniós források, de aligha túlzunk, ha azt mondjuk, hogy a szépen megfiatalodó autópark fedezetének is a nagy része uniós forrás volt.

És ami a legfontosabb, a GKI elemzése szerint Magyarországon 2004 óta a munkaerőköltség euróban számítva duplájára, forintban mérve háromszorosára nőtt. Ami másnak költség, az a munkásnak jövedelem.

Sok ez, vagy kevés? A fejlett piacokon sokkal kevésbé gyarapodtak a munkavállalók, vagyis sokat hoztunk rajtuk, de persze azért nagy még mindig a lemaradásunk.

Márpedig akkor nem szoktunk boldogak lenni, amikor azt olvassuk, hogy a magyar munkaerő a harmadik legolcsóbb az unióban.

Unió nélkül, unióval

A közgazdászok azt szokták mondani, hogy nem lehet egy eseményekkel, váratlan történésekkel teli világban ceteris paribus vizsgálatokat végezni. Vagyis nem lehet azt modellezni, hogy mi lett volna másképpen, ha egy tényezőt megváltoztatunk. Azt látjuk, hogy hol tartunk unióval, de nem tudjuk megmondani, hogy hol tartanánk unió nélkül.

Hiszen az unión kívüli európai világban is vannak szupergazdag államok (Svájc, Norvégia, Izland) és vannak durván lemaradók (Moldova, Ukrajna, Bosznia-Hercegovina).

Ám az, hogy a rendszerváltás után összeomló exportpiacaink (ugye az orosz vevők) eltűntek, de mégis nagyon gyorsan visszaépültek, nagyrészt az uniós forrásoknak köszönhető.

Márpedig Magyarország egy kis nyitott gazdaság.

Geográfiai adottságaink folytán és kis méretünk révén is sikereink alapja, a kereskedelem, a szállítmányozás, a raktározás, a turizmus, szinte felfoghatatlan, hogy hol lennénk, ha mindez nem lenne ennyire szabad, és főleg hol lennénk, ha nálunk nem lenne ez szabad, de a környezetünkben igen.

A GDP

A GKI mindenesetre azt is kimutatta, hogy a hazai vásárlóerő-paritáson számolt (tehát árszínvonallal korrigált) GDP/fő értéke 2004-2023 közt 2,2-szeresére nőtt.

Igen, valóban volt ebben egy ritka kedvező, már-már paradicsomi időszak (2010-2019), amikor olcsó volt a pénz (nem került sokba az államadósság), kaptuk az uniós forrásokat, viszonylag olcsó volt az alapanyag, ami egy energiaszegény ország életében kulcstényező, de azért legyünk büszkák a nagy fejlődésre, a reálbérek felzárkózására.

De az is igaz, hogy kár lenne tagadni, hogy vannak olyan országok, amelyek a GDP tekintetében 2004-ben határozottan mögöttünk álltak, de immár megelőztek (Lengyelország biztosan ilyen, Románia vitathatóan ilyen, de azért inkább ilyen, mint nem).

A felrázott magyarok

És végül a legnagyobb sikerről!

Ha van valami, ami ebben a 20 évben tényleg fantasztikus volt, az a magyarok aktivitásának változása.

Emlékszünk a rendszerváltás utáni hosszú depresszióra? Leépültek a munkahelyek, sokan kényszerrokkanttá váltak, inaktívvá, segélyből tengődtek.

2004-ben a munkaképes magyarok 57 százaléka volt foglalkoztatott, ma ez a mutató közel 75 százalékos. Ez tényleg siker, legyen az oka a magasabb bárszínvonal, a sok működőtőke, a közmunkaprogram, ez az egyik legpozitívabb változás.

Közben a nyugdíjasok helyzete is javult.

A rendszerváltás után arcpirító nyugdíjakkal mehettek nyugdíjba azok, akiknek a kommunizmus egyenlőségesdije során esélye sem lehetett az öngondoskodásra, a felhalmozásra. Ma erre több esély van (és az előtakarékossági programokat jellemzően támogatja is az állam), de magasabbak is a nyugdíjak.

Sajnos azonban bizonyos nehezebben mérhető, de azért mégiscsak érezhető mutatókban (elsősorban az oktatás és az egészségügy területén) az elmúlt 20 évben romlott a relatív pozíciónk.

Fontos hangsúlyozni, hogy a relatív pozíciónk, vagyis minden ellenkező híreszteléssel szemben azért értünk el sikereket a demográfia, vagy a várható élettartam vonatkozásában is.

Akár vemhes az a , akár nem vemhes, az biztos, hogy a következő 20 évben lesz még felzárkózási feladat, de ha nem lesz rosszabb a következő 20, akkor megint nagyot fogunk ugrani.

Cikk küldése e-mailben

Comments are closed.