A kedvező időjárásnak köszönhetően idén sok strand korábban nyit, mint az előző években. Május elsején már egészen sok strand látogatható lesz, a hétvégén pedig még több helyen csobbanhatunk.
Néhány évtizede szinte minden strand megnyitott a kapuit május 1-én függetlenül attól, hogyan alakult az időjárás. Ma a várható látogatók száma erősebb a hagyománynál, így erősen időjárásfüggő, mikortól tudunk strandra járni.
Idén ebből a szempontból a jelek szerint kedvezően alakul az időjárás, mert ahogy a termalfurdo.hu gyűjtéséből kiderül, május elsejére, illetve a hétvégére több fürdő is megnyitja a strandját, illetve a szezonálisan üzemelő medencéit.
A nagyobb fürdőkben, ahol sok szabadtéri strand- és élménymedence, esetleg több részleg található jellemzően fokozatosan történik a nyitás.
Hajdúszoboszlón a szabadtéri terület 3 részre tagolódik. Ezek közül a strandot nyitják meg május 1-én – ráadásul nagyszabású ingyenes rendezvény keretében – az Aquapark és a Prémium Zóna csak később állnak a vendégek rendelkezésére.
Zalakaroson is a fokozatosság jegyében nyílik meg a strand. Május 3-án előbb két medencét, a pünkösdi hétvégétől használhatjuk a csúszdákat és a szabadtéri gyerekvilágot, a hullámmedence azonban csak a nyári szünetre nyílik meg.
Mórahalmon már április 1-én megnyílt a szabadtéri élménymedence az uszoda – felfújható akadálypályával – illetve a csúszda, de a strand többi része itt is csak később nyílik meg a vendégek előtt. Még áprilisban megnyitották a szabadtéri csúszdát és a hullámmedencét Kiskunmajsán is.
Május 1-től csobbanhatunk a cserkeszőlői strandon is, igaz egyelőre itt is csak néhány medencében.
Szegeden 3 strand is megnyit május elején. A május 1-én nyitó Napfényfürdő Aquapolis strandjához, illetve a Partfürdőhöz a Szíksósfürdői Strand csatlakozik május 3-án.
A nagyobb városok strandjai közül Szolnokon, Békéscsabán és Debrecenben nyitnak, igaz a cívis városban csak kisebbik strand, a Kerekestelepi nyílik most, az Aquaticum strandjára még egy hónapot várni kell. Budapesten az Aquaword szabadtéri medencéi állnak üzembe május 1-én.
Vannak olyan fürdők is, ahol szabadtéren főleg vagy kizárólag termál-, illetve gyógyvizes medencéket találunk, és ezek egész évben nyitva tartanak. Talán a legismertebb példa a Széchenyi Gyógyfürdő Budapesten, ahol minden szabadtéri medence üzemel egész évben.Sokan szeretik a nyíregyházi Aquarius Fürdőt is az élményelemekkel felszerelt szabadtéri gyógymedencéje miatt, de Egerszalókon a Salirisban is csak a gyerekmedence működik szezonálisan, a többi szabadtéri medencét egész évben élvezhetjük.
Többen is nevezetes dátumokra időzítenek
Strandnyitás szempontjából az utóbbi években elmondhatjuk, hogy a pünkösd az új május 1., ugyanis a legtöbb fürdő erre az ünnepre nyitotta meg a strandmedencéit. Idén a pünkösd kicsit korábbra – május 19-20-ra – esik, ezért ez most nem általános. Így is akad jó néhány fürdő, amelyek erre a hétvégére tervezik a strand, illetve annak egy részének nyitását. Közéjük tartozik pl. a Gyulai Várfürdő, a Harkányi Gyógyfürdő vagy Budapesten a Palatinus.
Más fürdők, pl. az Egri Termálfürdő a gyereknapot, azaz május utolsó hétvégéjét vették célba.
A legkésőbb nyitók a nyári szünet kezdetét jelölték meg. Közéjük tartoznak az olyan nagy aquaparkok, mint pl. a balatonfüredi Annagora, a zalaegerszegi Aquacity vagy a mogyoródi Aquaréna.
Általánosságban elmondható, hogy minél későbbre tervezik a strand nyitását, annál nagyobb a bizonytalanság az időpontot illetően. Sok fürdő csak olyan hozzávetőleges adatot adott meg, mint május vége vagy június közepe, és sokan kiemelték azt is, hogy az időjárás felülírhatja az előzetes terveket.