A felmérések és sokak személyes tapasztalata szerint Dánia Európa egyik leggazdagabb és legboldogabb országa. A jól működő gazdaság egy sűrűn font szociális hálót épített a társadalom köré, biztosítva, hogy akik önhibájukon kívül munkaképtelenné válnak vagy nem találnak állást, azok is élvezhessék a jóléti társadalom áldásait. A magas színvonala emellett olyan életmód kibontakoztatására is lehetőséget teremtett, mint a Christianiában működő hippi kommunáé. Az idealista álmodozást azonban néhány éve kellemetlen ébredés követte.
Christiania Koppenhága részleges önkormányzattal rendelkező területe. A hippikorszak zenitjén, 1971-ban alapították szabad kommunaként a virágos forradalom mámorában égő dán fiatalok. Az USÁ-ból indult hippimozgalom története a New York-i világkiállítás megnyitójára nyúlik vissza, amikor fiatalok a vietnámi háború elleni tiltakozásképpen ülősztrájkot tartottak.
A dán hippik az amerikai mintát követve jelképes területfoglalásként egy kiürített katonai létesítményt foglaltak el, azt szimbolizálva akciójukkal, hogy a szabad és békevágyó ifjúság győzelmet arat a fogyasztói társadalom, a fegyverek és a militarizmus felett.
A megmozdulás végül olyan jól sikerült, hogy Christiániában egy saját szabályokon alapuló közösség jött léte, amely elviekben kívül állt a dán állam ellenőrzésén és törvényein.
A hippikommuna létezése és jogállása létrejöttének első pillanatától élénk vitákat váltott ki a dánok körében, azonban a többség támogatta a mozgalom békés céljait, a politikai vezetés pedig tartva a közvélemény rosszallásától békén hagyta a közösséget.
A területfoglalók tulajdonképpen tényleg ártalmatlanok voltak, füveztek, koncerteket és különböző fesztiválokat szerveztek a „szabad városban”, a társadalom számára veszélytelen léhaságban élték mindennapjaikat. Nem mellékes, hogy eben az időben a nyugati világ iszonyatos gazdasági fellendülést élt meg, néhány száz potyautas nem jelentett túl nagy terhet a társadalomnak.
A hipp mozgalom lendülete végül az USÁ-ban és Európában is kifulladt. A világbéke, vagyonközösség, szabadszerelem harcosai egyik napról a másikra úgy döntöttek, hogy megfésülködnek, rendezett ruhát öltenek, majd a szélnél sebesebben hátat fordítanak mindannak az idealizmusnak, amelynek nevében megtagadták a katonai szolgálatot és fellázadtak a lelketlen pénzhajhászás ellen. A hippimozgalom tagjaiból később kifogástalan túlfogyasztók és kíméletlen kapitalisták lettek. Az egykori szivárványforradalmárok gigacégek közép és felsővezetőiként zsigerelték ki a szegényebb országok lakóit. Szegény George Berger, ha tudta volna, hogy ez lesz belőle… Talán ő sem Vietnámban köt ki a barátja helyett:
A dán hippimozgalom egy maréknyi tagja azonban Christiániában ma is éli a szabadságküzdelmet. Ma körülbelül 850-1000 lakója van a 85 hektáron elterülő hippikommunának. A területen rendezett lakásokat építettek ki, többen családot alapítottak. Közben alkotóműhelyek tucatjai jöttek létre, a kommuna saját színházi társulatot működtet mind a mai napig. Ezen felül kocsmák, kézművesboltok, éttermek létesültek, amelyek főként a területre látogató turistákat szolgálják ki.
Christiania természetesen csak egy olyan erős jóléti-szociális társadalomban maradhatott fenn, mint amilyen a dán. A skandináv mintaállam ellátási rendszere ugyanis meglehetősen bőkezűen bánik a szociális juttatásokkal. Nem meglepő, hogy a kommuna tagjai közül sokan szociális támogatásokból és munkanélkülisegélyből élnek. Néhány száz hobó tehát a hippikorszak lecsengése után is képes volt tovább működtetni a Christiania nevű társadalmi kísérletet. A rideg és unalmas Koppenhága pedig egy érdekes színfolttal lett gazdagabb:
Egy talpalatnyi anarchia az élére vasalt skandináv bezzegállamban.
Aztán jöttek a kétezres évek és a hippi utópiából egy valóságos rémálom kerekedett. A változások akkor kezdődtek, amikor a bőkezű dán szociálpolitika tömegével vonzotta magához a közel-keleti és afrikai migránsokat. Bár a dán bevándorlási szabályok ma már kifejezetten szigorúak, a hatóságok pedig nagyjából kézben tartják a migráns helyzetet, ennek ellenére mára a lakosság közel 14 százaléka, azaz több, mint 600 ezer fő Európán kívülről érkező migráns.
A szabályoktól pedig nem csak a hippik, de az afrikaiak és a közel-keleti migránsok is idegenkednek. Christiania lakói és a távoli vidékekről érkezett „vendégek” így hamar lelki közösséget teremtettek egymással. Pontosabban fogalmazva:
A kétezres évekre a migránscsoportok átvették a területen zajló drogkereskedelmet, a terület bejárattól induló főutcát, a Pusher streetet (Díler utca) valóságos szemétteleppé és drogpiaccá változtatták.
A hatalomváltást elősegítette, hogy Christiániában nem volt jelen a dán rendőrség, legfeljebb konkrét bűnesetek miatt vonultak a helyszínre. A terület saját törvényei közben lehetővé tették a marihuánabirtoklást és használatot, azonban szigorúan tilos volt fegyvert bevinni, lopott holmikat árusítani és a fűnél keményebb drogokat birtokolni vagy árusítani.
Az illegális bevándorlókból verbuválódott bandák azonban nem csak a dán, hanem a hippikommuna törvényeit is figyelmen kívül hagyták. Az alkalmi bódékból és asztalkákról árulták a füvet és a hasist. Szinte hihetetlen, amikor az ember az árusok között sétálva, több kilónyi erős illatú fű és a tömbökben álló hasist szemrevételez. Hollandiában sehol nem látni hasonlót, a caféshoppok világa össze sem hasonlítható azzal, ami Christiania Pusher utcájában zajlik.
A kábítószerárúsításnál azonban sokkal súlyosabb probléma, hogy a különböző migránsbandák az időnként kipattanó területi és üzleti vitáik végére fegyverrel tesznek pontot. Legutóbb 2023 augusztus 26-án, néhány héttel ottjártunk előtt volt lövöldözés a területen. Egy 30 éves férfi életét vesztette, 4 másikat pedig súlyosan megsebesült.
Ironikus, de azok, akik a törvényeket és az államhatárokat semmibe véve jutottak Dániába, azok üzleti határaik védelme érdekében azonnal fegyvert fognak. Az utópikus hippiálom tehát megvalósult, azonban szerencsétlen körülmények között fejére omlott a megálmodóknak.
A hippikommuna lakói kénytelenek voltak belátni, hogy a törvényen kívüliség csak úgy lehetséges, ha – paradox módon – bizonyos magától értetődő normákat kényszerítés nélkül mindenki kötelezőnek tart magára nézve is. A lakosok nemrég tüntetőleg elkezdték felszedni a Pusher utca köveit, hogy lehetetlenné tegyék a dílerek üzletelését. A városi önkormányzat, a hatóságok a kommuna dán lakóival együttműködve egyik napról a másikra felszámolták a közel-keleti drogparadicsomot.
Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy milyen korszakhatárt jelent az, hogy egy deklaráltan szélsőségesen szabadszellemű és hagyományellenes közösség, amely minden intézményesített szabályrendszert elutasít, a hatóságok és az állami szervek segítségét kérte a bevándorlókkal szembeni fellépés érdekében.
Ez nem azt jelenti, hogy a hippik, a kommuna lakói többé nem szívnak füvet, csupán elegük lett abból, hogy bizonyos csoportok visszaélnek azokkal a szabadságjogokkal, amelyeket azért tarthattak évtizedekig érvényben, mert mindenki betartotta a játékszabályokat.
Azt azonban hangsúlyozni kell, hogy a leírtak ellenére Christiania mindig is Koppenhága egyik (pontosan a negyedik) legnagyobb turistaattrakciója volt, évente több, mint félmillió turistát vonzott. A migránsbandák főként egymást fenyegették, a drogárúsok pedig alapvetően békések voltak, a potenciális vásárlókkal kifejezetten kedvesen viselkedtek. Gond nélkül szóba lehetett velük elegyedni, kérdezősködni. Azt azonban érezni lehet, hogy a környéken lakók dühe miatt ég a lábuk alatt a talaj. Aki kiállt drogokkal a terepre, az üzletet akart kötni és a pénzzel mihamarabb lelépni.
Amikor egy árussal szóba álltunk, elmondta, hogy gyorsan mindent el akar adni, ugyanis bármikor rajtuk üthetnek a rendőrök és akit elkapnak, attól elkobozzák a cuccot. Forgalom pedig folyamatosan volt. Az alapvető felállás szerint az árusok feketék vagy arabok voltak, a vásárlók pedig fehérek. Turisták és dánok egyaránt szép számmal érkeznek füvet vásárolni a területre, Christianiában eresztették ki a gőzt a fővárosiak. Menedzser-szerű figurák, egyetemisták, fiatalok, melósok, a módosabb polgárok közül valókat araszoltak be a kommuna kapuján, akik munka vagy tanulás után egy kevés fű elfogyasztásával kívántak lazítani.
A Pusher utca környékén működő kocsmákat is jellemzően a kívülről érkező vendégek tartják és tartották fenn. Néhány gramm fű megvásárlása után be lehetett ülni valamelyik helyre, és Christiania zászlójával – piros mezőben három sárga pont, ami a kommuna nevében szereplő három í betűre utal – díszített túlárazott sört fogyaszthattunk a frissen tekert cigi mellé.
A Nemoland nevű kocsmában például 35 koronáért, azaz közel 1800 forintért kapunk egy háromdecis árpaitalt. Ez a dánoknak is drága, azonban egy-két sör belefér, miután az igazi boldogságot a viszonylag olcsón kapható fű biztosította: egy gramm marihuánát nagyjából 3500 forintért vesztegettek.
A drogpiac fennmaradását tehát a nagymértékű kereslet biztosította. Azonban egy idő után problémát okozott, hogy az „őslakosok” azaz a hippik háttérbe szorultak saját autonóm területükön, nemes ideáik érvényessége pedig házikóik küszöbénél véget ér.
A helyzet már régen groteszk valóságot teremtett: a hippikommuna lakóinak szőkehajú kisgyermekei biciklivel suhantak hazafelé, miközben kerülgették a betépett, berúgott züllött arcú figurákat és a drogárusok standjait.
A kommuna területén tett alapos séta után hamar ráébred az ember, hogy amennyiben a kulturális diverzitás nem ért volna el egy kockázatos szintet, Christiánia ideális terep lehetne gyermeknevelésre.
Az autentikus Christiania területén, a dílerektől kicsit messzebb lakóházak, kiállítótermek, műhelyek, kézművespiac, ruha, hangszer, füstölők, ékszer vásár működik. A piacosított szabadszelem nevében minden szubkulturális kellék megtalálható az árusoknál, amelyek megvásárlásával az úgynevezett igazi egyéniségek nyilvánvalóvá tehetik mindenki számára, hogy elutasítják saját kultúrájukat és vallásukat, ellenben nyitottak a keleti spiritualitás és annak minden szellemi terméke iránt.
A hippikommuna tőszomszédságában egyébként iskola, kikötő, a Vor Frelsers Kirke, azaz a Megváltóról elnevezett evangélikus templom áll, amelyet a mélyen vallásos V. Keresztély dán király építette. A környék tehát valójában mindig is túl jó volt ahhoz, hogy no-go zónává váljék. Álmodozás azt hinni, hogy a fővárosi önkormányzat vagy a kerület lakói Koppenhága legkiválóbb fekvésű területén társbérletet vállalnak migránsokkal.
Az ilyen fokú botorsághoz franciának vagy németnek kell lenni, a dánok ennél sokkal élelmesebek. Abban azonban biztosak lehetünk, hogy a fű iránti igény a migránsok elzavarása után is megmarad Koppenhága serény lakói körében.
A kereslet pedig megteremti a kínálatot. Christiania pacifikálása után a drogpiac valószínűleg új helyre költözik. Kialakítva egy másik, talán még zűrösebb bugyrot a dán fővárosban.
