Az Apple bemutatta az iPhone 17 szériát, valamint számos egyéb terméket és az új operációs rendszerét. A termékbemutató szokás szerint rövid távú ingadozást okozott a részvényárfolyamban, de történelmileg jellemzően más határozta meg a részvény hosszú távú irányát. De vajon az Apple által bemutatott termékek elegendőek lesznek-e a vállalat számára? A piaci helyzetet az XTB, a Magyarországon is jelen lévő globális befektetési alkalmazás szakértői foglalták össze.
Az elmúlt években az Apple számos problémával küzdött, ami miatt a világ legnagyobb vállalatának pozíciójából a harmadik helyre csúszott vissza az Nvidia és a Microsoft mögött.
A poblémák:
- Az értékesítés növekedésének általános lassulása – a jelenlegi elektronikai eszközök általában magas színvonalúak, az új generációs termékek nem kínálnak jelentős funkcionális ugrást, és az emberek ritkábban cserélik le okostelefonjaikat.
- Lemaradás az AI területén – más nagy technológiai vállalatokkal ellentétben az Apple régóta sokkal kevesebbet fektet be a mesterséges intelligenciába. Rövid távon úgy tekinthetjük, hogy az Apple ezzel évente több tízmilliárd dollárt spórol meg részvényeseinek. Hosszú távon azonban a mesterséges intelligencia jelentősége miatt ez problémát jelenthet. A beruházások elmaradása miatt az Apple jelentősen lemaradhat, ami hosszú távon ronthatja a vállalat helyzetét.
- Kínai régió: régóta a harmadik legfontosabb bevételi forrás az Egyesült Államok és Európa után, az elmúlt években azonban a kínai értékesítés visszaesett. Ehhez hozzájönnek Kína gazdasági problémái, az ingatlanválság és a hazai áruk és szolgáltatások vásárlásában fokozatosan növekvő patriotizmus. Donald Trump vámintézkedései is további nyomást gyakoroltak az Apple-re.
A fent említett problémák miatt az Apple részvényei az év eleje óta körülbelül 5%-kal estek, míg más nagy technológiai vállalatok részvényei emelkednek, egyes esetekben több mint 20%-kal.
Ez azt is eredményezte, hogy a vállalat értékesítési mutatói 2022 óta alig nőttek, egyes negyedévekben pedig akár csökkentek is.
Az Apple bevételeinek 50 százaléka továbbra is az iPhone-ból származik.
Összességében a termékek a bevételek körülbelül 75%-át, a szolgáltatások pedig 25%-át teszik ki, utóbbiak azonban körülbelül kétszeres hasznot hoznak a fizikai termékekhez képest. (70% a termékek esetében tapasztalható 37%-kal szemben)
Ezért a szolgáltatások, amelyek magukban foglalják a zene- és videostreaming díjait, a felhőszolgáltatásokat és a Google-tól származó bevételeket, a vállalat nyereségének körülbelül 40%-át teszik ki.
Az Apple számára a két legfontosabb szegmens tehát az iPhone, amely folyamatosan fejlődik, és a szolgáltatások, amelyek hosszú távú sikere nem jósolható meg. Ez a szegmens sokkal inkább függ például a hatóságok szabályozási és trösztellenes döntéseitől.
Növekedés a kihívások ellenére
A problémák ellenére az Apple legújabb eredményei paradox módon nagyon jók voltak a vállalat elmúlt évekbeli teljesítményéhez képest:
- A vállalat bevétele 10%-kal, az egy részvényre jutó nyereség pedig 12%-kal nőtt, ami több éve nem fordult elő.
- Az iPhone-eladások 13%-kal nőttek, jelentősen meghaladva a várakozásokat, és a szolgáltatások értékesítése is 13%-kal nőtt.
- A Nagy-Kínai régió, amely magában foglalja Kínát, Hongkongot és Tajvant, szintén visszatért a növekedés pályájára, az eladások 4%-kal emelkedtek.
Az Apple-nek az is segített, hogy Tim Cook vezérigazgatója közeli kapcsolatban áll Donald Trumppal, ami reményt ad arra, hogy az Apple-t nem fogja jelentősen érinteni a vámháború. Érdekesek voltak Tim Cook vezérigazgató kijelentései is, miszerint a vállalat nyitott az AI területén történő fúziókra és felvásárlásokra, ezzel a sorok között elismerve, hogy a vállalat lemaradásban van az AI területén, és hajlandó tenni valamit ez ellen.
Néhány nappal ezelőtt továbbá az Apple jelentős lökést kapott egy amerikai bírósági döntés által egy Google elleni trösztellenes ügyben: a bíró döntése szerint
a Google továbbra is évente körülbelül 25 milliárd dollárt fizethet az Apple-nek azért, hogy az alapértelmezett keresőmotor maradjon a Mac-eken és az iPhone-okon.
Az új 17-es iPhone-modellek nem hoztak semmi újat vagy váratlant, így a vállalat hosszú távú sikere vagy kudarca nem ettől a konkrét modelltől függ, hanem attól, hogy az Apple hogyan tudja az embereket az ökoszisztémájában tartani, hogyan halad előre az AI területén, vagy hogy a szabályozók hogyan reagálnak a nagy technológiai vállalatok növekvő hatalmára.
Az XTB-ről
Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelyen világszerte több mint 1,7 millió felhasználó kezeli megtakarításait. A vállalat által fejlesztett alkalmazáson keresztül a felhasználók részvényekbe, ETF-ekbe, valamint CFD-kbe fektethetnek indexekre, devizákra, árupiaci termékekre és kriptovalutákra.
A platform átfogó tudásanyagot kínál videók, webináriumok és tanfolyamok formájában, ügyfélszolgálata pedig 20 nyelven, a hét öt napján, napi 24 órában érhető el.
A 2004-ben Lengyelországban alapított XTB működését több nemzetközi pénzügyi felügyelet szabályozza, köztük a lengyel KNF, a brit FCA és a ciprusi CySEC. A vállalat 2016 óta szerepel a Varsói Értéktőzsdén, és jelenleg 13 országban van fizikailag is jelen.