Bár már melegszik az idő, a hőmérő higanyszála éjszakánként még lehúzódik fagypont alá. Egyes madárfajok a zord időjárás ellenére mégis dalra fakadnak, sőt akadnak olyanok is, melyek akár már februárban ülnek behavazott fészkeiken és melengetik a tojásaikat. Miért nem várják meg a tavaszt? Mi sürgeti őket? Ezekre a kérdésekre ad választ most a tudás.hu.
Idén, 2026. január 29-én szólalt meg először. Azért is érdemes ezt megjegyezni, mert néhány nappal korábban még zegernye tél volt, éjjel mínusz tíz fok alá is benézett a hőmérő, a sirályok méretes jégtáblákon tutajoztak lefelé a Dunán, a Balaton pedig, közel egy évtized után újra befagyott. Ám a fekete rigó ezzel mit sem törődve, az ilyenkor még a délután derekán ránk köszöntő alkonyatban felült sudár fenyőfánk csúcsára és rázendített szívmelengető, trillázó énekére.
Gondolhatnánk, hogy nyilván rigóban is akad gyengébb szellemi képességű, olyan, aki nem képes megkülönböztetni a kemény telet a langyos, rügyfakasztó, gilisztacsalogató tavasztól. Mert hát a madárfütty igazán nem januári fagyhoz illő dísze a természetnek.
Pedig a rigó tudja, mit csinál.
Sokan nem értik, hogy az idehaza telelő énekesmadaraink egy része miért kezd el már akkor sürögni-forogni, énekelni, amikor még javában tart a tél.
A változást elsőként hirdető mogyoró még nem barkázik, a som sárga virágai még nem díszítik a kopasz erdőt, a rügyek megpattanására még jócskán várni kell, a rovarok még telelőhelyükön lapulnak, a galagonya és hecsedli bokrokról pedig a tápláló bogyók javát már régen lecsipegette az éhes madárnép.
Hideg van, táplálék alig, a madár mégis rázendít a dalra.
Ennek oka az, hogy a madarak „működését” nem a hőmérséklet szabályozza, hanem a fényviszonyok változása. Úgy is mondhatnánk, hogy a madaraknak nem az időjárással, hanem magával az idővel kell küzdeni.
Az élelemgyűjtéshez nélkülözhetetlen területet, ún. revírt kell foglalni, márpedig ennek határait a madár messzire hallatszó dalával jelöli ki.
Párt kell találni, akivel fel lehet nevelni a madárság idén kikelő, új nemzedékét, fészket kell rakni, költeni kell, a fiókák kikelése után pedig napestig hordani kell az örökké éhes csőrökbe a tücsköt, bogarat, gilisztát, miegyebet, melyik madárfiókának mire van gusztusa.
És mindez rengeteg időbe telik. Nem is beszélve arról, hogy énekesmadaraink jelentős része évente két fészekaljat is felnevel. Az első pillantásra pazarlónak látszó szaporaságra egyébként szükség is van, hiszen az adott esztendőben kikelő madárifjak 80 százaléka már a telet sem éri meg.
Vagyis a mi rigónk azt érzékelte, hogy január végén már érezhetően hosszabbodnak a nappalok, ami a tavasz közeledtének csalhatatlan jele. Itt az idő, mert aki előbb indul, az előbb is érhet célba!
A hazai fekete rigó állomány részben vonuló, vagyis egyes madarak az ínséges tél elől délebbre húzódnak.
Ám számos példány helyben marad, ami köszönhető annak is, hogy ez a faj prímán beilleszkedett az emberi környezetbe, kertjeinkben keresgél, ablakpárkányainkon csipegeti a neki odakészített fagyott almát. Márpedig a télen is kitartó példányok felmérhetetlen előnnyel indulnak a tavaszi versenyben! Előbb foglalnak revírt, előbb találnak fészkelésre alkalmas helyet, előbb ülnek rá a tojásaikra és előbb röptetik ki fiókáikat, mint azok a madarak, melyek csak márciusban, vagy április végén érkeznek vissza a melegebb tájakról.
Egyes nagyobb testű, nem ritkán csak egy-két utódot nevelő, ragadozó madarak még ennél is korábban látnak hozzá a fészkeléshez.
A rétisas tél közepén már megkezdi fészke tatarozását és akár már februárban, behavazott fészkén is a tojásain ül. Párkeresésre persze nem kell időt vesztegetnie, hiszen a rétisasok élethosszig tartó szövetséget kötnek.
Akadnak még ennél különösebb utódnevelési szokások is.
A városainkat, köztereinket benépesítő, változatos színű és mintázatú parlagi galambok akár egész évben képesek fiókákat nevelni.
Segíti őket ebben az ember környezetéből bőven és állandóan beszerezhető eledel, valamint a begyükben képződő váladék, a „begytej”, amivel az ínséges, téli hónapokban is képesek táplálni fiókáikat.
És akadnak olyan bagolyfélék, melyek akár késő ősszel is letojnak, mert ha éppen akkor lepik el a mezőket, tarlókat a pockok, egerek, akkor biztosan lesz elég táplálék a kései kelésű fiókák felneveléséhez.
