Elkerülhetetlen, hogy a közelükben zajló háborúról, halálról szóló hírekkel találkozzunk minden nap. A felnőttek még csak-csak képesek feldolgozni ezeket az információkat, a gyerekek azonban sokszor magukra maradnak az iszonyat képeivel. A tudás.hu Petrusán-Molnár Dalma gyermekpszichológussal beszélgetett arról, miként lehet segíteni a gyerekeket a hírek feldolgozásában.
Az orosz-ukrán háború lassan két év tart a szomszédságunkban, de a négy hónapja kirobbant izraeli konfliktus is háborús hírként ömlik ránk – ami elől egy gyerek sem tud elmenekülni. Bennük mit okoz az állandó, háborús feszültség? Hogyan kell vagy lehet erről beszélgetni velük?
Mindenképpen lehetőséget, teret kell biztosítani a gyerekek számára, hogy fel tudják dolgozni mindazokat az impulzusokat, amelyek a háborúval kapcsolatban érik őket. Az, hogy a közvetlen közelünkben zajlik egy háború, amit korábban ilyen erővel nem tapasztaltunk még – folyamatos fizikai és mentális készenlétre kényszerít.
A gyerekek pontosan érzik a felnőttek, szüleik, tanáraik feszültségét.
Amit szülőként tehetünk: minden esetben a gyerekek értelmi és érzelmi szintéjhez igazítsuk a témát és biztosítsunk kellő időt és teret a kommunikációra.
A gyerekek minden esetben jeleznek: korábban nem tapasztalt, agresszív elemek jelennek meg a játékban, akár csak úgy, hogy az autók elkezdenek egymással ütközni, felborulni, vagy katonásdit kezdenek játszani. Ez az ő szintjükön a megélt vagy hallott információk, tartalmak feldolgozása. Ezekre oda kell figyelni szülőként vagy pedagógusként – mert adott estben ezeket a játékalkalmakat is fel lehet használni információ átadásra.
Nagyobbak, középiskolások esetében a helyzet még nehezebb, hiszen saját maguk is fogyasztanak híreket, megosztják egymással a tapasztalataikat. Esetükben mire kell figyelni?
Náluk is a kommunikáció a legfontosabb, elsősorban a szülőkkel.
Általában van elég erős a szülő-gyerek közti megtartó viszony, kommunikáció, hogy akár olyan konkrét kérdéseket is meg lehet beszélni, minthogy melyik a megfelelő hírforrás, honnan érdemes tájékozódni, milyen tartalmakat nem javasol a szülő. Persze ez nem ilyen egyszerű – tudom, kamaszokkal dolgozom.
Még ha vigyázni is akarnak magukra, szinte kikerülhetetlen, hogy olyan tartalmakkal találkozzanak, amikkel nem akartak, vagy nem voltak rájuk felkészülve. Ilyenkor megint a kommunikáció a legfontosabb: adjunk neki teret és időt, hogy átbeszélhesse az élményeit.
Az sem tragédia, ha egy-egy felvételt nem él át teljes mélységében a gyerek, nem tudatosítja magában, hogy igazi emberek halálát látja – ez egy primitív, elhárítási mechanizmus, amivel a személyiségét védi.
A folyamatos kommunikáció mellett mit lehet, tenni, hogy csökkenjen a stressz-faktor?
Ahogy a felnőtteknél, úgy a gyerekeknél is bekapcsol a segítő szándék, ha rászorulókat lát. Ez egy nagyon hatékony megküzdési stratégia ilyen helyzetben. Amikor cselekszünk, megéljük az énhatékonyságunkat – csökkentjük a kiszolgáltatottság, a tehetetlenség érzését.
Az orosz agresszió lassan két éve tart – lassan belesimul a mindennapjainkba, már nem a fronton történtek a vezető hírek. Ez a önvédelmi mechanizmus jellemző a fiatalokra is?
Ez az elhárító mechanizmus mindenkinél működik – hiszen nem lehet folyamatosan, nagyon magad stressz-szinten létezni. A fiatalok ugyan így működnek – ha módjuk van rá, eltolják maguktól a háborút. segítséget is adhatunk ebben. Nehéz időkben nagyon nagy szükség van önfeledt pillanatokra – ez lehet sportolás, mozgás, kirándulás a családdal.
Tisztában kell lennünk vele, hogy a nehézségek ellenére sem szabad lemondani a mindennapi örömökről – és akár a humorról sem. Utóbbit ugyan nagyon odafigyelve, de sikerrel alkalmazhatjuk egy nehezebb helyzet feloldására.
